Kame vagy a doujinshi

Kame vagy a doujinshi?


Szerző: jaimsterr
A fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült.
*A Cartoon Kat-tun Sendai epizódjának első részében egy stábtag Kamét és Uedát együtt KameDa néven említi.
Ha nem találkoztál még KAT-TUN doujinshival, itt a remek lehetőség :)
http://www.mediafire.com/download.php?tmszzqpdhgm




Jin maga után húzta Kamét a Nakano körúton. Hamarosan betértek egy kis üzletbe, ami mangákkal és akciófigurákkal volt telezsúfolva; Kame ámulva figyelte a könyvekkel telepakolt polcokat. A helyiség túlsó végében lévő szekrény felé igyekeztek.

- Mi az? – kérdezte, ahogy Jin megrángatta a karját.

- Nézd! – mutatott a kupacra.

- És?

Jin közelebb húzta a polchoz.

- Doujinshi rólunk! – ezzel le is emelt egy kötetet.

Kame végignézett a színes borítókon, ahol igen csak érdekes pozitúrákat fedezett fel magukról, aztán vetett egy pillantást a fiú kezében tartott darabra.

- Szóval… ez az? A nagy felfedezésed?

- Aham! – bólogatott a másik és visszasüllyedt az olvasásba.

- Ha hiszed, ha nem, ez nem valami nagy újság… Már egy csomó ilyet láttam – mondta Kame érdektelenül. Én hülye meg azt hittem, hogy titkos átjáró egy másik világba vagy valamilyen elveszett kincs…

- De én nem tudtam! Nem járok ilyen helyekre… bár máshová sincs időm elmenni – jegyezte meg, becsukta a kezében tartott könyvet és egy másiknak esett neki.

A fiatalabb srác tovább sétált a sorok mentén, és nem csak Akame párost talált, hanem… PiKame… KameDa*? Akkor innen szedte a stáb? Nézzük csak, JinxUeda… kérlek, mintha ez bármikor is megtörténne.
Mikor körbejárta az egész helyiséget, visszatért elfoglalt barátjához.

Remélte, hogy Jin nem akarja azzal tölteni a napot, hogy egyiket olvassa a másik után. A válasz a kérdésére: Jin törökülésben ült a földön és nagyon elmerült a kezében tartott történetben.

Türelmetlenül felsóhajtott.

- Akkor… ha csak ennyi volt, mehetnénk már? – bökte meg ujjával Jint. Aztán újra és újra, mivel nem kapott választ. Kezével Jin nyaka körül hadonászott, aztán hirtelen elhatározásból végighúzta ujját a kulcscsontján, amivel ki is érdemelt egy tompa visítást. Kame ugyanis előrelátóan Jin szájára szorította a kezét.

- Menjünk már! Unatkozom! – kikapta a könyvet Akanishi kezéből és visszatett a polcra. – Gyerünk!

- Oké, oké! Csak várj egy percet – Jin összeszedett néhány véletlenszerűen kiválasztott könyvet és a mellkasához szorította őket; magyarul egy köteg doujinshit ölelgetett. Odament a kasszához – ügyelve rá, hogy a fejét lehajtsa – és fizetni kívánt.

- Megvárlak odakint.

- Oké – motyogta Jin. Két perccel később egy szatyorral a kezében lépkedett/szökkent ki az üzletből; Kame a falhoz támaszkodva figyelte.

- Ezeket mind elakarod olvasni? – kukucskált Kame a szatyorba.

- Ja. Kárba menne a pénzem, ha nem tenném, ugye? – kérdezte és ragyogó mosolyt villantott a mellette állóra. Megragadta a kezét és ismét húzni kezdte maga után. – Megyünk haza? Remélem senki nem szúrt ki minket…

És Jin – nem hiába kapta a Bakanishi nevet – észre sem vette, hogy a hitelkártyájával fizetett…

~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~

Jin a kanapén fekve olvasgatott. Ezt csinálta mióta csak befejezték a vacsorát… három-négy órája. Két torony foglalta el a dohányzóasztalt. Az egyik új könyvekből állt, szépen egymásra halmozva. A másik kupac behajtott csücskű, szétdobált darabok összessége. Kame a kanapé másik végén ült, és megpróbálta lekötni magát az egyik doujinshival, amit Jin vett.

Nem értette hogyan volt képes Jin ezeket olvasni. Hogy tudsz magadról olvasni, miközben olyan dolgokat csinálsz? Hiszen ez olyan, mint a pornó! Kame gyorsan becsukta a könyvet és az asztalra dobta.

Lopva Jinre pillantott, aki a külvilágot teljesen kizárva minden figyelmét a könyvnek szentelte. Mi a baj a valódival?, csodálkozott Kame.

Elhatározásra jutott: ez így nem mehet tovább. Párja felé mászott, gyakorlatilag már rajta feküdt, amikor arrébb tolta a másik kezében tartott könyvet. Jin összezavarodva nézett fel.

- Igen, Kame?

- Jin~ - nézett rá duzzogva. A széles mellkasra hajtotta a fejét, kezével köröket rajzolt a hasára. – Tudod, már rég nem csináltuk azt…

- Mit?

Kame felsóhajtott, aztán dallamos hangon válaszolt, elhúzva a szavakat.
- Tudod~…

- Kame, nem viselkedsz kicsit… furcsán ma? – csipkedte meg Kame arcát, aztán visszatért az olvasmányhoz.

Kame ismét nagyot sóhajtott. Legalább nem izgul fel rá… azért olvassa, mert… lenyűgözőnek találja, ugye?

- Álmos vagyok, megyek lefekszem. Te is jössz? – ásított.

Jin nem válaszolt, amíg be nem fejezte az utolsó oldalt.

- Naná! Menjünk.

Feltápászkodtak és készülődtek a lefekvéshez. Kame számára - legnagyobb bánatára - az aznap éjjel csak alvást tartogatott.

~*~*~*~*~*~*~*~*~*~

Kame arra ébredt, hogy Jin mellette ül és egy újabb doujinshit olvas.

- Jó reggelt, Kame-chan – mosolygott a srác.

- Jó reg- mennyi az idő? – pislogott Kame az órára. 11:36. – JIN! Elkésünk a munkából, a próba már egy órája elkezdődött! – kiáltotta és kiszáguldott a fürdőbe. – Miért nem ébresztettél fel?

- Ma nincs próba. A menedzser felhívott – felelte.

- Tényleg? – dugta ki a fejét Kame. – Az óra nem csörgött…

- Lenyomtam, hogy tovább aludhass – újabb oldal, újabb lapozás.

- Ó… kösz – mászott vissza az ágyba. – Mikor ébredtél fel?

- Asszem… olyan tizenegy körül?

- És már olvasol?

- Valahogy függővé tesznek – nevetett.

Az ember azt hinné, Kame csak viccel, amikor féltékeny azokra a könyvekre, mert többet kapnak Jin figyelméből. Igen, Kame féltékeny. Féltékeny egy köteg papírra, sűrű tollvonásokra és néhány szövegbuborékra.
Megpróbálta újra bevetni a tegnap esti taktikát.

- Hé, Ji~~~n - simogatja a férfi bal karját. – Még nem is-

- Ah, farkaséhes vagyok… Gyere, együnk valamit! – azzal már húzza is a konyhába Kamét, hogy reggelit csináltasson vele.

~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~

Rögtön reggeli után – ahogy az már várható volt – Jin lehuppan a kanapéra és olvasni kezdi azokat az átkozott könyveket.

Kaménak elege van. Olyan ritkán kapnak ilyen szabadnapokat és azok a doujinshik megfosztják Jintől, mióta beléptek az életükbe.

Kikapta a férfi kezéből a könyvet és a padlóra dobta. Lassan az ölébe mászott, térdével a huzatra támaszkodva a csípője két oldalán, karjait a nyaka köré fonta és a fülébe suttogott:

- Hé, Jiiin… tudod mit nem csináltunk mostanában? Miért nem váltjuk valóra a dolgokat, amiket azokban a mangákban olvastál? – csókolta szájon aztán elhúzódott. Jin karjai Kame derekára fonódtak, ahogy előredőlt, de egy mellkasára támaszkodó kéz megállította. Zavartan nézett fel.

Kame visszahajolt a füléhez.

- Szóval, Jin… én? – finom harapás a cimpáján – Vagy az a köteg doujinshi?

Újabb, szinte már szemérmes csók következett.

- Dönts belátásod szerint, én megvárlak a hálószobában… Készülj fel egy meglepetésre… Mármint abban az esetben, ha engem választanál – nyalta meg a száját, aztán egy pajkos kacsintás után eltűnt a szobájukban.

Hehe… lehetetlen, hogy ezt visszautasítsa…

Jin még mindig teljes sokkban ült ott. Kame vagy a doujinshi? Pft! Felejtsd el azokat a pocsék, unalmas, szegényesen megrajzolt vackokat! Naná, hogy Kame! Ezen még gondolkoznom sem kell! Kame azt mondta meglepetés vár rám~! MI A FENÉNEK ÜLSZ MÉG MINDIG ITT, BAKANISHI?!

Jin félrelökte az összes könyvet és elindult a háló felé. Biztosan túl sokáig tartott a mérlegelés, mert amikor kinyitotta az ajtót – készen állva arra, hogy Kaméra vesse magát – a fiatalabb férfit a takarók alatt találta, egyenletesen szuszogva.

Alszik?! Akkor mi van a meglepetésemmel?

Ekkor észrevette a párnáján hagyott üzenetet.

Haha, ezt kapod amiért elhanyagolsz és olvasod azokat a… dolgokat! Ha nem így lett volna, képzelheted mit csinálnánk most éppen~!

Ne aggódj – azért még szeretlek! (L)

Jin szája nyitva maradt elképedésében. Kame-chan, hogy tudtad ezt tenni velem?

Miután úgy-ahogy túltette magát a megrázkódtatáson, bemászott a fiú mellé az ágyba és óvatosan magához ölelte. Ez volt az utolsó gondolata, mielőtt elaludt volna:

Többet tuti nem veszek ilyeneket…