Inkább

Inkább


Szerző: Castalia
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült.
Felhívás: ha esetleg van valami óhajod/sóhajod/kérésed a jövőbeli fordításokkal kapcsolatban, a blogomon találsz egy szavazást baloldalon, az archívum alatt. Használd belátásod szerint :)




- Légysziiiiiiii, Yuki! Nagyon szépen kérlek!

- Nem.

Shindou Shuichi a kanapé előtt térdelt, kezei összekulcsolva, tekintetét szőke szeretőjére szegezve. A Bad Luck néhány héten belül féléves világkörüli turnéra indul, és Shuichi szinte repesett az örömtől, amikor megtudta, hogy Yukit is magával viheti.

Most már csak meg kellett győznie Yukit, de gyanította, hogy nem lesz könnyű dolga. #1. Taktika: könyörgés – nem tűnt célravezetőnek. Yuki a tévét bámulta, és Shu csak annyit ért el, hogy vinnyogásával elnyomta a bemondó hangját. Úgy tűnt, nem volt elég hangos vagy kitartó.

Nem volt mit tenni, mint újra próbálni.

- Léééé –

Egy díszpárna vágódott az arcába.

- Inkább nyalnék tisztára minden taxit Tokióban – Yuki kikapcsolta a tévét, és bemasírozott az irodájába.

Shuichi magához ölelte a finom anyagú szarvasbőr párnát, és bámulni kezdte az üres helyet a kanapén. Eszébe sem jutott, hogy feladja – amúgy sem volt túl sok esély, hogy Yuki bedőljön egy nyílt húzásnak.

- Vajon mivel kéne legközelebb próbálkoznom? – motyogta.

o-o-o-o-o-o

- Yuki, itthon vagyok!

A kiáltás szinte megrázta az apartman csöndbe burkolózó falait, a szélesre tárt ajtó visszapattant az ütközőről, amit pontosan az ilyen akciók miatt szereltek fel. Yuki megrázta a fejét, és rákattintott a „Mentés” billentyűre a laptopján. Tudta mi következik, és csak arra volt ideje, hogy elnyomja a cigarettáját és arrébb gördüljön székével az asztaltól.

Néhány másodperccel később egy elmosódott, színes energiabomba száguldott végig a szobán, és vetette magát az író ölébe. Habár Yuki mindig berzenkedett a heves üdvözlésektől, azért a karjait kedvese köré fonta. Csak azért, hogy tudod, megvédje magát a… öö, attól, hogy elveszítse az egyensúlyát és leessen. Így igaz.

Felkészült Shuichi napi beszámolójára, és hátradőlt. Szemei nagyra nyíltak, ahogy Shuichi a tarkójára fűzte ujjait és közelebb húzta magához, aztán egy pillanattal később már csak a sürgető, mohó, enyhén eper ízű ajkakat érezte, ahogy a száját kóstolgatják. Vékony derekánál fogva magához vonta a fiút és ugyanolyan hévvel válaszolt. Az eset kissé váratlanul érte, de eszében sem volt panaszkodni.

Néhány túlfűtött perccel később Yuki több mint kész volt Shuichit a hálószobába cipelni. De ahogy hátratolta a székét az énekes szemérmesen hátrahúzódott. Yuki összeráncolta a homlokát, alig tudta kivárni, hogy kiderüljön hova vezet ez az egész. A srác ajkán ülő pajkos mosoly nagyszerű dolgok beharangozója volt.

- Nem fog ez hiányozni, ha nem találkozunk hat hónapig? – kérdezte Yuki bőrét cirógatva ajkával. A következő percben a kezek elengedték a csípőjét és ő teketória nélkül a földre zuttyant.

- Már mondtam, hogy nem – morogta Yuki felbőszülten. – Inkább felvennék egy kaktusztüskékkel bélelt öltönyt, minthogy elmenjek arra a turnéra.

Átlépett Shuichi felett és elhagyta a szobát. Shu hason fekve maradt a földön, állát tenyerére fektette.

- Fene, azt hittem ez működni fog.

#2. Taktika: csábítás, megvétózva.

Néhány pillanat múlva meghallotta a víz csobogását a zuhanyzóból. Nos, úgy látszik a technikája nem volt egészen hatástalan. Elégedetten elvigyorodott, és elkezdte tervezni a terv következő fázisát. A kanapéról.

o-o-o-o-o

Néhány nappal később úgy tűnt, Yuki ingerültsége alább hagyott. Megengedte, hogy Shuichi visszatérjen hozzá az ágyba, és most együtt vacsoráztak.

Shuichi megvárta míg legalább az étkezés felén túl vannak – nem merte megkockáztatni egy éhes Eiri Yuki haragját – aztán megtette ajánlatát.

- Yuki? – szólította meg a férfit.

- Mi van? – nézett fel az író óvatosan.

- Ha eljössz a turnéra, adok neked ötven… nem, száz csókot mindennap – villantotta rá Shuichi a legmegnyerőbb mosolyát.

Nem úgy működött, ahogy várta volna: Yuki öklendező hangot hallatott, amikor a szájához emelte a kávéscsészéjét.

- Kérlek, éppen enni próbálok.

Az énekest nem lehetett elrettenteni.

- Rendben… akkor megígérem, hogy egyszer sem foglak piszkálni a dohányzás miatt.

- Mintha ez egyszer is visszatartott volna – felelte Yuki tele szájjal, szemeit forgatva.

E tény igaz volta megakasztotta Shuichit, de aztán tekintete felragyogott.

- Amikor visszajövünk egy évig én fogok mosogatni!

- Jobb szeretem a tányérjaimat egyben.

- És mosni is én fogok!

- Nem engedhetem meg magamnak, hogy újra pótoljam az egész gardróbomat.

- Abszolút csendben leszek, amikor írsz. Sőt, mindenki más is csendben lesz!

- Na persze, majd el is hiszem.

- Elmegyek veled a könyveidet népszerűsítő turnékra!

Yuki megborzongott: gondolataiban Shuichi feltűnt egy öltönyös partin, alaposan megszorongatta, aztán beállt énekelni a jazz kvartetthez.

- Kösz, nem – felemelte az evőpálcikáját. – Nézd. Inkább fognám ezt a pálcát, bedugnám a fülembe egészen addig, amíg el nem érném vele az agyat, aztán erősen megcsavarnám.

Szemléltetés végett felkapott egy darab szezámmagos csirkét, meglóbálta Shuichi előtt, aztán egyenesen a szemébe bámulva bekapta a falatot.

Shuichi kissé elzöldült. Az a baj az írókkal – állapította meg magában – hogy túl grafikus módon fejezik ki magukat. Kimentette magát az asztaltól és a mosogatóba rakta a tányérját. Ahogy kilépett a helyiségből, meghallotta Yuki győzedelmes nevetését.

#3. Taktika: alkudozás, minden tekintetben megbukott.

o-o-o-o-o

Három nappal a turné előtt Yuki felnézett a monitorról, ahogy Shuichi bemasírozott a szobájába és egy széket tolt az íróasztala elé. Beletörődő sóhajjal mentette el aznapi munkáját, összecsukta laptopját, aztán várakozva hátradőlt székében.

Eközben Shuichi üzletember-stílusban helyezkedett el az ülőalkalmatosságon. Rájött, hogy ha sikert akar elérni, ideje hadba állítani minden erejét, mielőtt még kifutna az időből. Ugyanis Yuki teljesen figyelmen kívül hagyta #4-6. Taktikáját: duzzogását, levertségét, mogorvaságát. Ez alkalommal nem kertel.
Ujjait összefonta az ölében.

- Nézd, azt hiszem mindketten tudjuk miért vagyok itt – mondta, és igyekezett tónusával hangsúlyozni profizmusát.

- Igen – válaszolt Yuki cigarettára gyújtva. – A nem megfelelő születésszabályozás miatt.

Shuichi nem foglalkozott a megjegyzéssel. Nem fogja hagyni, hogy Yuki eltántorítsa a tervétől.

- Azt akarom, hogy gyere velem. Végiggondoltam az összes fő ellenvetésedet, és azt hiszem sikerült mindre megoldást találnom. Először is: a munkád nem szempont. Laptopot használsz és hallottam, amikor azt mondod a nővérednek, hogy akárhol tudsz dolgozni. Nem igaz?

Yuki felvonta a szemöldökét a Shuichira annyira nem jellemző stílustól, de lassan bólintott.

- Másodszor: K biztosított róla, hogy kényelmes körülmények között fogunk utazni. Egy luxusbusz fog rendelkezésünkre állni hálókamrákkal, konyhával és rengeteg hellyel, ahol dolgozhatsz. Hosszabb megállókra természetesen szállodát foglaltattunk.

- Tohma leckéket ad neked? – kérdezte Yuki gyanakodva.

- Kérlek, előbb hadd fejezzem be, aztán megvitatjuk a kérdéseidet – mondta Shuichi mesterkélten. Igazából Suguru volt, de ezt egy millió év alatt sem szeded ki belőlem, Yuki. Érdektelen álarca mögött nagyon is élvezte Yuki reakcióit – még sosem próbált ilyen dolgokat szeretőjén.

Az író levette a szemüvegét, és megdörzsölte az orrnyergét.

- Rendben, folytasd csak, legyen ahogy akarod… csak tudasd, amikor Shindou Shuichi újjászületik a testedben.

- Köszönöm. – alig tudott elnyomni egy nevetést. De túl sokat gyakorolt, hogy ilyen könnyen összedöntse az újonnan kialakított képet magáról.

- Harmadszor: ha aggódsz, hogy nem jut elég időd az írásra miattam, ez egy Bad Luck turné, nem vakáció. Mindenkinek rengeteg tennivalója lesz, – beleértve engem is – hogy akár csak egy hajszálnyit is zavarhassunk.

Semmi válasz.

- Legvégül: ez remek lehetőség lenne számodra az utazgatáshoz. Hiszen magad mondtad, hogy nem sokat voltál Japánon kívül, New Yorkot leszámítva. Személy szerint úgy gondolom, egy írónak igenis fontos, hogy szélesítse a látókörét. Ez a turné jótékony hatással lenne a munkádra! – fejezte be Shuichi.

- Ennyi? – nyitotta ki Yuki egyik szemét.

- Igen! – felelte Shuichi, kezével elkeseredetten hadonászott – Yukiiii! Még csak nem is figyeltél!

Tudatára ébredt előbbi botlásának és összefűzte kezeit maga előtt.

- Khm. Úgy értem… igen, szeretnél hozzáfűzni valamit a témához?

Ezúttal Yukinak kellett uralkodnia magán, hogy elnyomjon egy nevetést. Nagyobb rutinja révén csak egy halvány mosoly tűnt fel a szája sarkában.

- Csak egy valamit.

- Igen?

- Inkább szabadulnék meg az összes bőrömtől egy sajtreszelő közreműködésével.

Shuichi kinyújtotta a nyelvét barátjára, aztán haragosan kiviharzott a szobából, még a széket is felborította maga után. #7. Taktika: logika, kihúzva.

Yuki néhány percig bámult utána és hallgatta a zajokat, ahogy Shu végigtrappolt a lakáson. Amikor felharsant egy napi sorozat főcímdala a tévéből, felhajtotta a laptopját, feltette a szemüvegét és visszatért a munkájához.

o-o-o-o-o

Shuichi leverten vonszolta haza magát másnap. Mindent megpróbált amit csak tudott, de Yukit képtelenség volt meggyőzni. Kénytelen lesz beletörődni… ahogy abba a hat hónapig tartó Yuki-mentes létbe is. Már a gondolattól is majdnem elsírta magát.

- Remélem, legalább párszor meglátogat majd – sóhajtotta, ahogy elfordította a kulcsot a zárban. A legtöbbet kell kihoznia a még előttük álló két napból. Talán ki tudja csalogatni Yukit a dolgozószobájából, hogy elmenjek vacsorázni vagy moziba.

A nappali üresen tátongott, de éppen erre számított. Pár pillanatig tétovázott a bezárt ajtó láttán, de aztán a kint maradás mellett döntött. Ideje elkezdenie pakolni, és ha most Yuki úgy viselkedne vele, mintha semmi fontos nem történne… nem biztos, hogy kordában tudná tartani érzéseit.

Csüggedten vánszorgott a hálóba.

És majdnem kiugrott a bőréből, amikor a sarkon túl egyenesen Yukiba ütközött.

- Au! Yuki! Azt hittem az irodádban vagy! – kapaszkodott Shuichi drámaian a szekrénybe, hogy lenyugtassa vadul dübörgő szívét.

A másik férfi meg sem rezzent.

- Nem vagyok – felelte. – Szép köszöntés, mondhatom.

Shuichi kidülledő szemekkel figyelte a férfi kezében fekvő, precízen összehajtott inget, aztán az ágyra helyezett nyitott bőröndöt. Majdnem teljesen tele volt, leginkább azzal, amit Yuki gardróbjának a felének lehetett nevezni. Mi folyik itt?

- Um… Yuki? – kérdezte hezitálva Shuichi, még csak reménykedni sem mert, pedig Yuki éppen újabb adag ruhát csomagolt a legközelebbi kofferbe. – Mit csinálsz?

- Csomagolok, tökfej. Azt ne mondd, hogy most már nem csak süket, de vak is vagy.

A hangja ugyanolyan gúnyos és lekezelő volt, mint mindig, de amikor megfordult, az arcán ülő kifejezéstől Shuichi szíve nagyot dobbant.

- Akkor…– alig tudta kipréselni a szavakat – akkor mégis velem jössz?
A Yuki arcán ülő szenvedő kifejezés mindent megmagyarázott.

- Velem jössz! - Shuichi rávetette magát a szeretőjére, amivel sikerült mindkettejüknek a földre kerülniük. Egyszerre sírt és nevetett. – Velem jössz! Velem jössz! Várj, mi? Tényleg jössz? Akkor miért mondtad állandóan, hogy nem jössz, te utolsó szemét? – bokszolt bele Yuki vállába.

Rég hozzászokva Shuichi villám módjára cikázó hangulatváltozásaihoz, magához szorította a fiút és hangját meghazudtoló gyengédséggel kezdte csitítani.

- Emlékszel a dolgokra, amiket inkább megtennék, minthogy veled menjek?

- Még szép, hogy emlékszem! A legtöbb eléggé undorító volt, amúgy. – hajtotta fejét Yuki mellkasára.

- Hát, gondolkoztam rajta és…

- És?

- Mindenképpen kimondatod velem, ugye?

Shuichi bólogatott.

- Gondolkoztam rajta – ismételte, Shuichi hajába suttogva a szavakat – és úgy döntöttem, inkább elmegyek arra az átkozott turnéra, minthogy a zavaró jelenléted nélkül éljek egy hétig, legfőképpen nem fél évig.

Shuichi felnézett a férfira és elmosolyodott. Klasszikus. Hiába volt Yuki szentimentális, még mindig kellemetlennek nevezte őt.
- Te az én nyűgöm vagy – tette hozzá a férfi.

És Shuichi úgy döntött, ezt még eltudja fogadni.

Gyors mérlegelés után arra jutott, hogy itt az idő újra megpróbálkozni a második taktikával…