Ellopott szívek

Ellopott szívek

Szerző: kawaii-kirei
A fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült.




Naruto paranoiás volt.

Igazán, igazán paranoiás.

Négy órája cirkált a faluban, és kutatta a tolvaj nyomait, aki valami igazán értékeset lopott el tőle. Már este tíz óra is elmúlt, de még eszében sem volt feladni. Főleg nem, amikor a tolvaj éppen próbál meglepni az ő drága, drága dolgával. De miért akarta azt egyáltalán a tolvaj? Nem mintha akármire tudta volna használni, vagy segítette volna őt.

Naruto őrült módon rohangált az utca egyik végéből a másikba, először balra, aztán jobbra fordult, felugrott egy háztetőre, előre kettőt, aztán újra szétnézett. Hol lehet az az átkozott tolvaj? Biztos, hogy még a faluban volt. El kellett kapnia!

De a szőke már háromszor körbejárta Konohát, és nyomát sem látta a pokolfajzatnak.

Megállt, ahogy a pánik végigkúszott a csontjaiban. Mi van, ha nem tudja elkapni? Ha soha nem szerzi vissza azt? Mit fog csinálni?

Morogni kezdett, és a tetőre roskadt a kimerültségtől. A csillagok mintha csak rá kacsintgatnának, fényükkel szórták tele az éjjeli eget. Naruto őket is átkozta a gondtalanságukért. Mitől olyan örömteli a mai nap? Hiszen most lopták el tőle a legdrágább tulajdonát a világon.

- Fenébe! Amikor a kezeim közé kerül, én… én… - duzzogott.

- Te mi?

Naruto szemei hatalmasra tágultak, ahogy egy mozdulattal állt fel. A jövevényre nézett, és minden gyanúja beigazodott.

- TE! – szisszent fel. – HOL VAN? SASUKE, TE TOLVAJ!

Sasuke ártatlanul elmosolyodott, és közelebb lépett, amíg arcukat csak néhány centi választotta el.

- Mi hol van?

Naruto elpirult a fiú közelségétől, de nem hátrált meg.

- Az. Tudod, az!

- Attól félek, nem tudom, miről beszélsz – csiripelte a másik vidáman, és előre dőlt.

- Sasuke, te idióta! Add vissza! – sipított a szőke, ahogy Sasuke meleg lehelete az ajkát csiklandozta.

- Mondtam, hogy nem tudom, miről beszélsz. Legyél konkrétabb, Naruto. – Sasuke elvigyorodott, hangja nem volt több, mint fülledt suttogás.

- Az! Francba, Sasuke, az! Elloptad! – cincogta Naruto vörös arccal. – Elloptad a szívemet!

Ez volt minden, amit Sasukének hallania kellett, hogy előre hajoljon és összenyomja ajkaikat, elnyelve a szőke még megmaradó ellenkezését. Szájuk együtt mozdult, nyelveik előresiklottak, hogy megízleljék a másik szájának ízét. Naruto vörös arccal, zihálva lépett hátra, de alig volt egy pillanatnyi szabadulása, mielőtt Sasuke újra lecsapott a szájára. Erélyesen és durván, de nem tudott panaszkodni a bánásmód ellen.

Egy mosollyal Sasuke hátra hajolt, egy utolsó, hosszú, elnyújtott nyalással kényeztetve Naruto alsóajkát.

- Nem loptam el a szívedet, Naruto. Te adtad nekem.

Talán a csillagoknak mégis csak van okuk, hogy így hunyorogjanak az ég tengerében.

Figyelmen kívül hagyva a szőke szégyenlős nyikkanását, előre hajolt, hogy újra megcsókolja.

- Ha akarod, én is neked adom az enyémet.