Kedves ide tévedt Vándor!
Ezen a blogon régi fordításaimat archiváltam. Legtöbbjük jó pár éves elmúlt már, így akkori hiányosságukért most felelősséget nem áll módomban vállalni!
Álljon itt ez a néhány történet a nosztalgia kedvéért :)
lex
Monday 19 September 2011
Születésnap
Születésnap
Szerző: xozamael
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült.
Hiába volt születésnapja, az arcáról le lehetett olvasni, hogy nincs oda a felhőtlen örömtől. Persze nem azért, mert megfeledkeztek volna róla: mindenki észben tartja Nishikido Ryo szülinapját. A telefonja állandóan csörög, a postaládáját jókívánságok árasztják el, mióta csak a dátum november harmadikára váltott. De egyik üzenet sem attól a személytől jött, akitől legjobban várta volna.
Éppen Osakában ünnepelte a jeles alkalmat közeli barátaival és családjával. A Kanjani8 is ott volt, szokás szerint minden tag születésnapját együtt tartották. Örülnie kellett volna, de még ez sem tudta jobb kedvre deríteni.
- Yo, Ryo! Boldog szülinapot, tesó! – mondta Subaru megveregetve a srác vállát, aztán leült az egyik bárszékre.
- Kösz – jött az egyszerű válasz.
- Mi a baj? – kérdezte Baru, ahogy rendelt magának egy sört.
- Semmi – válaszolta Ryo fejét lehajtva.
- Általában nem szoktál ilyen kicsattanóan vidám lenni, plusz ma van a születésnapod, szóval valami biztosan nincs rendben, ha így viselkedsz.
Ryo csak szótlanul bámult maga elé.
- Hé, Ryo… talán ideje lenne szerezned egy barátnőt. Vagy éppenséggel egy pasit. Akkor tuti nem lennél ilyen nyomott ezen a jeles napon.
Ryo csak egy csúnya pillantással ajándékozta meg a megjegyzésre.
- Ó, nézzétek! KAT-TUN! – mutatott Ohkura a falra erősített hatalmas lépernyőre.
A srácok befejezték az éneklést, visszaültek a helyükre és a műsorvezető kérdezgetni kezdte őket, főként a hamarosan megjelenő új albumokról.
- Nos, köszönjük minna-san, hogy elfogadták a meghívásunkat. Szeretnének üzenni valamit a képernyők előtt ülő nézőknek? – kérdezte végül a férfi. Kame már éppen válaszolni akart, amikor Jin közbeszólt.
- Az is rendben van, ha üzenek valamit a legjobb barátomnak? Boldog szülinapot, Ryo-chan! – integetett Akanishi a kamera felé.
- Ma van Nishikido Ryo-san születésnapja?
- Igen – vigyorgott Jin.
- Hát akkor gratulálunk Nishikido-sannak – bólintott a férfi a kamera felé, aztán istenáldotta érzékkel fordult az egyetlen személy felé a stúdióban, akihez semmiképpen nem kellett volna. – Ueda-kun, az elmúlt években úgy tűnt, hogy a rivalizálás kezdett elfajulni kettőtök között. Mi a helyzet most? Van valami mondanivalód a születésnapján?
Ueda nem számított a kérdésre, így hirtelenjében azt sem tudta mit válaszoljon.
- Ööö… ja, boldog szülinapot a világ legnagyobb seggfejének. – mondta ki az első dolgot, ami eszébe jutott. Amikor a saját szavai lecsengtek a fülébe, zavarában nevetni kezdett, remélve hogy mindenki más is viccnek veszi a megjegyzését.
Kame – hogy mentse a helyzetet – vállon veregette Uedát, aztán ő is felköszöntötte – immár normális stílusban – a NewS tagot.
- Hú, remélem ez nem idegesíti fel Ryót még jobban… - motyogja Yoko, aztán barátja felé pillant, ám mindenki legnagyobb meglepetésére Ryo magában mosolyog.
- Most meg mit bámultok?
~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~
Nemsokára éjfél, és a Kanjani tagoknak nem kell szégyenkezniük az elfogyasztott alkohol mennyiségét illetően. A Sexy Osaka Man kedvetlenül leteszi a kezében tartott poharat, megrázza magát aztán elindul az ajtó felé.
- Hé, Ryo, hova mész? – kérdezi Ohkura, miközben próbálja megragadni Ryo kezét.
- Haza. A buli kezd unalmassá válni és fáradt vagyok.
- Nee, Ryo… omedeto!
- Már ezerszer elmondtad, de azért kösz, Tacchon. Aztán ne üssétek ki magatokat nagyon… akarom mondani ennél jobban – int feléjük búcsúzóul.
Amint visszaér a lakásába egy üzenet reményében rápillant a mobilja kijelzőjére, de ismét csalódnia kell.
Becsukja az ajtót, ledobja a kabátját és felnéz a faliórára.
11:45.
- Még mindig van 15 percem, ugye? – hallja meg Ryo az ismerős hangot és a kanapéja felé fordul.
- Hercegnő?! – alig hisz a szemének. Talán már álmodozik is… - Mit keresel te itt? – sétál közelebb az alak felé.
- Unatkoztam és gondoltam sétálok egyet – feleli Ueda a legnagyobb természetességgel.
- Egészen Oszakáig? Szép hosszú séta lehetett – állt meg Ryo a kanapé előtt. – És mit szándékozol csinálni a maradék 15 percben?
A másik megjátszott morfondírozással kezdte simogatni a száját.
- Hát… lássuk csak…
- Ó istenem, máris elpazaroltál egy percet – ragadta meg a férfi gallérját, hogy felemelje magához. Amikor egy magasságba kerültek, száját éhesen tapasztotta a szerelme szájára. Ujjaik összefonódtak, ahogy a hálószoba felé kezdtek botladozni, anélkül, hogy akár egy pillanatra is elengedték volna egymást. Hirtelen mozdulattal az ágyra löki az idősebb férfit, hogy a következő percben már újra élvezhesse ajkainak formáját, ízét.
- Nincs túl sok időnk…
Ueda hangosan sóhajtozik, ahogy pillangó-csókok borítják be a nyakát.
- Ryo, ne… holnap fotózásom van… - kéri, de a megszólított oda sem figyel rá. Meg kell büntetnie az alatta mocorgó alakot, amiért így játszadozott vele és úgy tett, mintha elfelejtette volna a szülinapját.
- És ez engem mióta érdekel?
Ueda tiltakozni akar, de Ryo újra a szájára hajol, kezei gyors mozdulatokkal gombolják ki az ingjét, aztán az övét és ő pillanatokon belül meztelenül fekszik az ágyon.
- Azt hiszem új rekordot állítottam fel a levetkőztetésedben – gratulál magának a fekete hajú.
- És éppen öt másodpercet pazaroltál el azzal, hogy ezt ki is mondtad – jegyzi meg az idősebb.
- Ah… még mindig van időnk – és elkezdi nedves csókokkal borítani Ueda mellkasát, lassan haladva egyre lejjebb. – Esetleg megpróbálod megdönteni a rekordomat?
- Meghagyom neked a dicsőséget, hogy a lehető leggyorsabban levetkőztesd magad.
- Lusta dög – válaszol, aztán saját ruhái felé nyúl.
Miután az összes akadálytól megszabadultak, semmi nem foghatja vissza őket, hogy meztelenül simuljanak egymáshoz. Ryo keze szerelme combján kalandozik, reszketeg sóhajt csalva ki annak szájából.
- Tudom, hogy sietünk de nem felejtettél el valamit? – kérdezi Ueda félig lezárt szemekkel.
- Ó, igazad van – csókot nyom a pihegő férfi szájára, belenyúl az éjjeliszekrény fiókjába és kivesz egy apró tubust. Jó adag síkosítót nyom a kezébe, aztán újra kényeztetni kezdi a másikat, igyekezve a legkevesebb fájdalmat okozni neki. Ueda felnyög és hátraveti a fejét, amikor egy ujj hatol a testébe. Csukott szemekkel élvezi a rajta átszáguldó gyönyört, ahogy Ryo újra és újra eltalálja azt a pontot.
Ryo csodálattal figyeli a karjaiban vonagló alak arckifejezését. Annyira hiányolta már ezt a gyönyörű arcot, a vörösre csókolt ajkakat, a verítéktől csillogó bőrt, a vállába kapaszkodó kezeket…
- Ryo? Azt hittem sietsz… - szakítja ki egy hang merengéséből.
- Oké, hercegnő – elmosolyodik párja türelmetlenségén, kihúzza ujjait és elhelyezkedik a megfelelő szögben. Egyetlen könnyed mozdulattal teszi magáévá kedvesét.
- Ryo, kérlek… - könyörög Ueda, és éppen erre van szüksége a férfi nélkül eltöltött hetek után.
- Ne aggódj, hime, még van öt percünk – suttogja csábítóan a fülébe, aztán végre mozogni kezd.
Ueda nyögdécselve fonja át karjaival az oszakai nyakát.
- Szerinted öt perc elég lesz?
Ryo elvigyorodik.
- A kérdés, hogy neked elég lesz-e – mondja, és tovább fokozza a tempót. Felmordul, amikor érzi, hogy körmök mélyednek a hátába. Tudván, hogy ez mit jelent csókolni kezdi Uedát, egyik kezével megragadja a vállába maró kezet és a párnára szorítva összefonja ujjaikat.
Nem sokkal később egymás szájába lihegve, egyszerre élveznek el, éppen akkor, amikor az óra mutatója elüti az éjfélt.
- Pont időben – nyögi ki Ryo, aztán az ágyra roskad kedvese mellé.
~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~
Számtalanszor szeretkeztek még aznap éjjel. Összeszedve magát a legutóbbi kis akciójuk után, Ueda hirtelen felpattant az ágyról és magára kapkodta a ruháit.
- Hova mész? – kérdezte Ryo ellazulva kiterülve az ágyon.
- Vissza kell mennem Tokióba, négy óra múlva fotózásunk lesz – feleli és a tükörre pillant; a nyaka tele van vörös foltokkal. - A francba, Ryo! Most mit mondok a sminkmesternek?
Ryo nem szól semmit, csak elvigyorodik. Csendben felkel az ágyból és hátulról Ueda köré fonja a karjait. Ujjai az inge szegélyével játszanak, aztán becsusszannak alá, hogy megcirógassák a meleg bőrt.
- Mit csinálsz? – kérdezi Ueda, ahogy nagyot sóhajt, és akaratlanul és hátradönti a fejét Ryo vállára.
- A következő vonat harminc perc múlva indul, húsz percbe telik kimenni az állomásra – harapdálja a férfi nyakát. – Tudod mit jelent ez? Még mindig van tíz percünk – megfordítja Uedát és keményen csókolja a tiltakozásra készülő ajkakat.
Szerző: xozamael
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült.
Hiába volt születésnapja, az arcáról le lehetett olvasni, hogy nincs oda a felhőtlen örömtől. Persze nem azért, mert megfeledkeztek volna róla: mindenki észben tartja Nishikido Ryo szülinapját. A telefonja állandóan csörög, a postaládáját jókívánságok árasztják el, mióta csak a dátum november harmadikára váltott. De egyik üzenet sem attól a személytől jött, akitől legjobban várta volna.
Éppen Osakában ünnepelte a jeles alkalmat közeli barátaival és családjával. A Kanjani8 is ott volt, szokás szerint minden tag születésnapját együtt tartották. Örülnie kellett volna, de még ez sem tudta jobb kedvre deríteni.
- Yo, Ryo! Boldog szülinapot, tesó! – mondta Subaru megveregetve a srác vállát, aztán leült az egyik bárszékre.
- Kösz – jött az egyszerű válasz.
- Mi a baj? – kérdezte Baru, ahogy rendelt magának egy sört.
- Semmi – válaszolta Ryo fejét lehajtva.
- Általában nem szoktál ilyen kicsattanóan vidám lenni, plusz ma van a születésnapod, szóval valami biztosan nincs rendben, ha így viselkedsz.
Ryo csak szótlanul bámult maga elé.
- Hé, Ryo… talán ideje lenne szerezned egy barátnőt. Vagy éppenséggel egy pasit. Akkor tuti nem lennél ilyen nyomott ezen a jeles napon.
Ryo csak egy csúnya pillantással ajándékozta meg a megjegyzésre.
- Ó, nézzétek! KAT-TUN! – mutatott Ohkura a falra erősített hatalmas lépernyőre.
A srácok befejezték az éneklést, visszaültek a helyükre és a műsorvezető kérdezgetni kezdte őket, főként a hamarosan megjelenő új albumokról.
- Nos, köszönjük minna-san, hogy elfogadták a meghívásunkat. Szeretnének üzenni valamit a képernyők előtt ülő nézőknek? – kérdezte végül a férfi. Kame már éppen válaszolni akart, amikor Jin közbeszólt.
- Az is rendben van, ha üzenek valamit a legjobb barátomnak? Boldog szülinapot, Ryo-chan! – integetett Akanishi a kamera felé.
- Ma van Nishikido Ryo-san születésnapja?
- Igen – vigyorgott Jin.
- Hát akkor gratulálunk Nishikido-sannak – bólintott a férfi a kamera felé, aztán istenáldotta érzékkel fordult az egyetlen személy felé a stúdióban, akihez semmiképpen nem kellett volna. – Ueda-kun, az elmúlt években úgy tűnt, hogy a rivalizálás kezdett elfajulni kettőtök között. Mi a helyzet most? Van valami mondanivalód a születésnapján?
Ueda nem számított a kérdésre, így hirtelenjében azt sem tudta mit válaszoljon.
- Ööö… ja, boldog szülinapot a világ legnagyobb seggfejének. – mondta ki az első dolgot, ami eszébe jutott. Amikor a saját szavai lecsengtek a fülébe, zavarában nevetni kezdett, remélve hogy mindenki más is viccnek veszi a megjegyzését.
Kame – hogy mentse a helyzetet – vállon veregette Uedát, aztán ő is felköszöntötte – immár normális stílusban – a NewS tagot.
- Hú, remélem ez nem idegesíti fel Ryót még jobban… - motyogja Yoko, aztán barátja felé pillant, ám mindenki legnagyobb meglepetésére Ryo magában mosolyog.
- Most meg mit bámultok?
~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~
Nemsokára éjfél, és a Kanjani tagoknak nem kell szégyenkezniük az elfogyasztott alkohol mennyiségét illetően. A Sexy Osaka Man kedvetlenül leteszi a kezében tartott poharat, megrázza magát aztán elindul az ajtó felé.
- Hé, Ryo, hova mész? – kérdezi Ohkura, miközben próbálja megragadni Ryo kezét.
- Haza. A buli kezd unalmassá válni és fáradt vagyok.
- Nee, Ryo… omedeto!
- Már ezerszer elmondtad, de azért kösz, Tacchon. Aztán ne üssétek ki magatokat nagyon… akarom mondani ennél jobban – int feléjük búcsúzóul.
Amint visszaér a lakásába egy üzenet reményében rápillant a mobilja kijelzőjére, de ismét csalódnia kell.
Becsukja az ajtót, ledobja a kabátját és felnéz a faliórára.
11:45.
- Még mindig van 15 percem, ugye? – hallja meg Ryo az ismerős hangot és a kanapéja felé fordul.
- Hercegnő?! – alig hisz a szemének. Talán már álmodozik is… - Mit keresel te itt? – sétál közelebb az alak felé.
- Unatkoztam és gondoltam sétálok egyet – feleli Ueda a legnagyobb természetességgel.
- Egészen Oszakáig? Szép hosszú séta lehetett – állt meg Ryo a kanapé előtt. – És mit szándékozol csinálni a maradék 15 percben?
A másik megjátszott morfondírozással kezdte simogatni a száját.
- Hát… lássuk csak…
- Ó istenem, máris elpazaroltál egy percet – ragadta meg a férfi gallérját, hogy felemelje magához. Amikor egy magasságba kerültek, száját éhesen tapasztotta a szerelme szájára. Ujjaik összefonódtak, ahogy a hálószoba felé kezdtek botladozni, anélkül, hogy akár egy pillanatra is elengedték volna egymást. Hirtelen mozdulattal az ágyra löki az idősebb férfit, hogy a következő percben már újra élvezhesse ajkainak formáját, ízét.
- Nincs túl sok időnk…
Ueda hangosan sóhajtozik, ahogy pillangó-csókok borítják be a nyakát.
- Ryo, ne… holnap fotózásom van… - kéri, de a megszólított oda sem figyel rá. Meg kell büntetnie az alatta mocorgó alakot, amiért így játszadozott vele és úgy tett, mintha elfelejtette volna a szülinapját.
- És ez engem mióta érdekel?
Ueda tiltakozni akar, de Ryo újra a szájára hajol, kezei gyors mozdulatokkal gombolják ki az ingjét, aztán az övét és ő pillanatokon belül meztelenül fekszik az ágyon.
- Azt hiszem új rekordot állítottam fel a levetkőztetésedben – gratulál magának a fekete hajú.
- És éppen öt másodpercet pazaroltál el azzal, hogy ezt ki is mondtad – jegyzi meg az idősebb.
- Ah… még mindig van időnk – és elkezdi nedves csókokkal borítani Ueda mellkasát, lassan haladva egyre lejjebb. – Esetleg megpróbálod megdönteni a rekordomat?
- Meghagyom neked a dicsőséget, hogy a lehető leggyorsabban levetkőztesd magad.
- Lusta dög – válaszol, aztán saját ruhái felé nyúl.
Miután az összes akadálytól megszabadultak, semmi nem foghatja vissza őket, hogy meztelenül simuljanak egymáshoz. Ryo keze szerelme combján kalandozik, reszketeg sóhajt csalva ki annak szájából.
- Tudom, hogy sietünk de nem felejtettél el valamit? – kérdezi Ueda félig lezárt szemekkel.
- Ó, igazad van – csókot nyom a pihegő férfi szájára, belenyúl az éjjeliszekrény fiókjába és kivesz egy apró tubust. Jó adag síkosítót nyom a kezébe, aztán újra kényeztetni kezdi a másikat, igyekezve a legkevesebb fájdalmat okozni neki. Ueda felnyög és hátraveti a fejét, amikor egy ujj hatol a testébe. Csukott szemekkel élvezi a rajta átszáguldó gyönyört, ahogy Ryo újra és újra eltalálja azt a pontot.
Ryo csodálattal figyeli a karjaiban vonagló alak arckifejezését. Annyira hiányolta már ezt a gyönyörű arcot, a vörösre csókolt ajkakat, a verítéktől csillogó bőrt, a vállába kapaszkodó kezeket…
- Ryo? Azt hittem sietsz… - szakítja ki egy hang merengéséből.
- Oké, hercegnő – elmosolyodik párja türelmetlenségén, kihúzza ujjait és elhelyezkedik a megfelelő szögben. Egyetlen könnyed mozdulattal teszi magáévá kedvesét.
- Ryo, kérlek… - könyörög Ueda, és éppen erre van szüksége a férfi nélkül eltöltött hetek után.
- Ne aggódj, hime, még van öt percünk – suttogja csábítóan a fülébe, aztán végre mozogni kezd.
Ueda nyögdécselve fonja át karjaival az oszakai nyakát.
- Szerinted öt perc elég lesz?
Ryo elvigyorodik.
- A kérdés, hogy neked elég lesz-e – mondja, és tovább fokozza a tempót. Felmordul, amikor érzi, hogy körmök mélyednek a hátába. Tudván, hogy ez mit jelent csókolni kezdi Uedát, egyik kezével megragadja a vállába maró kezet és a párnára szorítva összefonja ujjaikat.
Nem sokkal később egymás szájába lihegve, egyszerre élveznek el, éppen akkor, amikor az óra mutatója elüti az éjfélt.
- Pont időben – nyögi ki Ryo, aztán az ágyra roskad kedvese mellé.
~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~
Számtalanszor szeretkeztek még aznap éjjel. Összeszedve magát a legutóbbi kis akciójuk után, Ueda hirtelen felpattant az ágyról és magára kapkodta a ruháit.
- Hova mész? – kérdezte Ryo ellazulva kiterülve az ágyon.
- Vissza kell mennem Tokióba, négy óra múlva fotózásunk lesz – feleli és a tükörre pillant; a nyaka tele van vörös foltokkal. - A francba, Ryo! Most mit mondok a sminkmesternek?
Ryo nem szól semmit, csak elvigyorodik. Csendben felkel az ágyból és hátulról Ueda köré fonja a karjait. Ujjai az inge szegélyével játszanak, aztán becsusszannak alá, hogy megcirógassák a meleg bőrt.
- Mit csinálsz? – kérdezi Ueda, ahogy nagyot sóhajt, és akaratlanul és hátradönti a fejét Ryo vállára.
- A következő vonat harminc perc múlva indul, húsz percbe telik kimenni az állomásra – harapdálja a férfi nyakát. – Tudod mit jelent ez? Még mindig van tíz percünk – megfordítja Uedát és keményen csókolja a tiltakozásra készülő ajkakat.
11 ok
Tizenegy ok, hogy miért SasuNaru…
Szerző: Hiki-chan
A fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült.
Szószedet:
- Kyuubi: a Naruto testébe zárt rókadémon
- uke: "passzív" fél a homoszexuális kapcsolatokban
- seme: "aktív" fél ugyanott :)
1) Nos, ők olyanok, akár a nappal és az éjjel.
2) Azóta van elrendeltetve az együttlétük, amióta csak egy csapatba kerültek. Sasuke volt a legjobb, Naruto a legrosszabb. Találó pár, nem gondolod? Akár a jin és jang.
3) Sasukének tökéletes, hibátlan bőre van, míg Narutónak ott van a Kyuubi, aki meggyógyítja a testét, így egyetlen seb vagy heg sem csúfítja el.
4) Naruto szenzációsan aranyos, míg Sasuke egy igazi szexisten.
5) Naruto igazán uuuukkkkkkkeeeeeeee...
Sakura a homlokát ráncolta. Igazán nem akarta ezt így leírni, mégha így is gondolja. Hol is van a radír?
5) Naruto egy igazi uke (tökéletes, sehol egy ceruzavonás) és Sasuke seme viselkedéssel rendelkezik.
Sakura mellékel egy fangirl sikolyt.
6) Sasuke gondolkodás nélkül feláldozta volna az életét Naruto megmentéséért.
7) Naruto mindent megtett, hogy visszahozza Sasukét.
8) Riválisok! Hé, a riválisokból lesznek a legjobb párok. A pokolba is!
9) Különböző neveken szólítják egymást! Beceneveken! Idióta és dobe! Kawaii!
10) Mert mindenki tudja, hogy szeretik egymást, csak nem akarják beismerni. Vagy legalábbis Naruto nem vette észre… még.
Sakura felsóhajtott és becsukta a naplóját.
Elég volt a beszédből – vagy a betűkből – most megy, és tesz végre valamit.
És persze a kameráját sem felejti otthon. Oh, micsoda öröm!
A lány hatalmasat ugrott és elindult az ajtó felé. Csak néhány lépést tett előre, megfordult és visszarohant a naplójához, felütve az utolsó bejegyzésnél, hogy leírjon még egy érvet.
11) Mert ott van nekik Sakura, hogy összehozza őket.
Elégedetten elmosolyodott és becsukta a könyvet.
Szerző: Hiki-chan
A fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült.
Szószedet:
- Kyuubi: a Naruto testébe zárt rókadémon
- uke: "passzív" fél a homoszexuális kapcsolatokban
- seme: "aktív" fél ugyanott :)
1) Nos, ők olyanok, akár a nappal és az éjjel.
2) Azóta van elrendeltetve az együttlétük, amióta csak egy csapatba kerültek. Sasuke volt a legjobb, Naruto a legrosszabb. Találó pár, nem gondolod? Akár a jin és jang.
3) Sasukének tökéletes, hibátlan bőre van, míg Narutónak ott van a Kyuubi, aki meggyógyítja a testét, így egyetlen seb vagy heg sem csúfítja el.
4) Naruto szenzációsan aranyos, míg Sasuke egy igazi szexisten.
5) Naruto igazán uuuukkkkkkkeeeeeeee...
Sakura a homlokát ráncolta. Igazán nem akarta ezt így leírni, mégha így is gondolja. Hol is van a radír?
5) Naruto egy igazi uke (tökéletes, sehol egy ceruzavonás) és Sasuke seme viselkedéssel rendelkezik.
Sakura mellékel egy fangirl sikolyt.
6) Sasuke gondolkodás nélkül feláldozta volna az életét Naruto megmentéséért.
7) Naruto mindent megtett, hogy visszahozza Sasukét.
8) Riválisok! Hé, a riválisokból lesznek a legjobb párok. A pokolba is!
9) Különböző neveken szólítják egymást! Beceneveken! Idióta és dobe! Kawaii!
10) Mert mindenki tudja, hogy szeretik egymást, csak nem akarják beismerni. Vagy legalábbis Naruto nem vette észre… még.
Sakura felsóhajtott és becsukta a naplóját.
Elég volt a beszédből – vagy a betűkből – most megy, és tesz végre valamit.
És persze a kameráját sem felejti otthon. Oh, micsoda öröm!
A lány hatalmasat ugrott és elindult az ajtó felé. Csak néhány lépést tett előre, megfordult és visszarohant a naplójához, felütve az utolsó bejegyzésnél, hogy leírjon még egy érvet.
11) Mert ott van nekik Sakura, hogy összehozza őket.
Elégedetten elmosolyodott és becsukta a könyvet.
Ne felejtsd el lenyelni
Ne felejtsd el lenyelni
Szerző: desolate butterfly
A fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült.
kyuubi: a Naruto testébe zárt Kilencfarkú Rókadémon
NaruSasu, tehát Naruto a seme :)
Kakas a dobozon+Farok Ízű Tészta: aki valamennyire ismeri az angol nyelvet, nyilván találkozott már ezzel a kis pajzán hasonlósággal. Az eredeti szövegben a "cock" szót használták, ami egyaránt jelent kakast, mint állatot, és farkat, mint... noshát, tudjuk ;)
Azért használtam fordításban a Farok Ízű Tésztát, mert Sasuke nem vágódott volna hanyatt, ha az ebéd baromfihúsból készült volna... *bár ki tudja, lehet hogy vegetáriánus XD* Na jó, elég a dumából, élvezzétek ^_^
- Jobbra ez itt a konyha, ott a nappali és azon túl van az én szobám – mondta Naruto és széles karmozdulatot tett.
Sasuke bólintott és a konyhában lévő piszkos edényekkel szemezett. Lerakta a kezében tartott dobozt a földre és ellenállt a kísértésnek, hogy sikítva rohanjon ki az utcára. Még csak néhány perce volt itt, de máris úgy érezte, hogy a kis tér összeszűkül körülötte.
- Hol alszok? – kérdezte.
- Kanapé – felelte Naruto -, hacsak nem akarod feláldozni a segged a kényelmesebb alvás érdekében.
Sasuke mérges pillantással fordult felé, de Naruto már azzal volt elfoglalva, hogy a szófából egy fakószürke színű ágyat varázsoljon.
- És mégis mit akar ez jelenteni?
- Azt – mondta Naruto vigyorogva – hogyha valaha eleget akarsz tenni annak a kis vallomásnak, amit a kórházban tettél…
- Semmit sem mondtam a kórházban!
- …arról, hogy én vagyok a legjobb barátod és azt kívántad, bárcsak több időnk lett volna…
- Baszd meg, ez sosem történt meg!
- …aztán megcsókoltál. – fejezte be Naruto diadalmasan.
Sasuke elpirulva rontott be a konyhába, hátra hagyva Narutót és indulatosan kezdett kutatni a szekrényekben. Instant ramen, egy doboz kockacukor és müzli. Semmi ehetőt nem tartott ez az
idióta?
- Nem csókoltalak meg – mondta Sasuke a müzlinek. Aztán csak úgy magának morgott: - Eszméletlennek kellett volna lenned, seggfej.
Naruto rosszalló hangot hallatott, ahogy a másik fiú mögé állt és állát a vállára fektette.
- Nem annyira eszméletlen, Sasuke – suttogta az Uchiha fülébe, akinek ettől pír kúszott fel a nyakán, hogy lángba borítsa arcát és fülét.
Sasuke a szőke gyomrába vágta könyökét, és elégedetten elmosolyodott, ahogy a fájdalomtól összegörnyedő és köhögő srácot nézte.
- Idi…óta – vinnyogta Naruto ahogy nekitántorodott a pultnak, kis híján leverve az ott lévő cserepes növényt. – Vissza akarsz küldeni a kórházba?
- Az elhallgattatna? – oda sem figyelve kinyitott egy újabb szekrényt, de csak egy árválkodó lisztes zacskót talált, úgyhogy azzal a lendülettel vissza is csukta.
- Kicsit nyűgösek vagyunk ma, Sasu-chan?
A fekete hajú vetett rá egy mérges pillantást, de Naruto csak visszavigyorgott. Csak kicsit volt veszélyes, kicsit elvadult. Ez emlékeztette Sasukét, hogy hiába tűnt minden normálisnak, még csak két napja volt, hogy Naruto majdnem elpusztította a falut, mert a kyuubi átvette felette az uralmat és a túlzott csakra ki akart törni testéből.
Egy hajszálon múlt.
Ez volt az egyik ok, hogy Sasuke beköltözött. Ő volt az egyetlen Konohában, aki elég erővel rendelkezett, hogy kezelni tudja a kyuubit, ha még egyszer probléma lenne (újra). A másik érv természetesen Sasuke „megfigyelés alatt” státusza volt. Az ötlet szerint összetették a falura jelentő két legnagyobb fenyegetést, akik remélhetőleg elintézik egymást és békén hagyják Konohát.
Az Uchiha hülyeségnek tartotta a felvetést, de olcsóbb lakbért és kevesebb ANBU megfigyelést kapott, így nem panaszkodott. Sokat.
- Hol tartod az ételt, dobe? – kérdezte Sasuke, karjait összefonva a mellkasa előtt. – Nem reggeliztem.
Naruto megforgatta a szemeit, odalépett egy polchoz, amit Sasuke már ellenőrzött és elővett egy kartondobozt.
- Élvezd – lökte oda a magasabb fiúnak.
- Az instant tészta nem étel – mosolygott gúnyosan Sasuke, ujjai között forgatva a dobozt. Aztán valami megragadta a figyelmét és majdnem elejtette a tárgyat.
- Valami baj van, Sasuke? – kérdezte a szőke nagyra nyílt szemekkel, az ártatlanság tökéletes jelképével.
Furcsa hang tört fel az Uchiha torkából, ahogy a pultra lökte a dobozt, ami fordult egyet aztán az élén állapodott meg. Az elején virított egy vigyorgó kakas képe és nagy vörös betűk hirdették az alábbiakat Farok Ízű Tészta.
Naruto nyugodtan felvette a dobozt, feltépte a tetejét.
- Óvatosan – mondta, és egy lábast tett a tűzhelyre. – Szét fogod szórni a tésztát és én aztán nem takarítom fel a mocskodat, vetted?
- Mi a franc az? – csattant fel Sasuke, vörös ár kúszott fel az arcán.
- Ebéd.
Naruto forró vizet töltött a tésztára, aztán kavargatni kezdte az evőpálcikákkal. Sasukénak ajánlotta a tálat, de ő undorodó arccal hátrált meg.
- Nem várhatod tőlem, hogy megegyem azt. – mondta Sasuke a kyuubit figyelve, aki nem zavartatta magát, és a szájába tuszkolt egy nagy adag tésztát.
Boldogan mosolygott, kihalászott egy újabb falatot és teljesen figyelmen kívül hagyta a fekete hajút.
- Ez finom – válaszolt végre a szőke, lenyalva egy kis szószt az ajkairól. – Ki kéne próbálnod. Biztos vagyok benne, hogy ízlene.
- Ez valamiféle vicc akar lenni?
Naruto szemében az ártatlanságot felváltott a csíny, amit Sasuke már kilométerekről megérzett. Ez bajt jelentett, és fejfájást Sasuke számára.
- Mi a vicces benne? – kérdezte Naruto vontatottan. Újabb adag tűnt el a szájában, ezúttal jóval több hangeffekttel. Sasuke félrefordította a fejét, de szemeit a másik fiúra szegezte, gondolatban leutánozva szájának mozdulatait.
- Ízletes – mondta Naruto, lenyalva a szószt a pálcika végéről, és Sasuke azon kapta magát, hogy ösztönösen együtt nyel a másikkal. – Talán egy kicsit sós… de ha egyszer hozzászoksz ehhez az ízhez, semmihez sem tudod majd hasonlítani.
- Fo… fogd be, idióta!
Szégyen a futás de hasznos alapon, Sasuke elkezdett hátrálni, amíg háta a szekrényhez nem préselődött. Naruto közelebb lépett hozzá, a tálat forgatta kezében.
- Azt hittem, éhes vagy, Sasuke – susogta, pálcikájával fogva egy kis tésztakupacot. Sasuke felé nyújtotta, aki erre megmakacsolta magát és szorosan összezárta a száját.
Naruto közelebb hajolt hozzá, Sasuke szemei elkerekedtek.
- Nem, nem, nem így. Először megfújod – kissé szétnyitotta ajkait és ráfújt, párát fújva Sasuke szája felé. Ahogy a gőz az orrába szökött, köhögni kezdett.
Amint szája kinyílt, Naruto közé nyomta a pálcikát és figyelte, ahogy Sasuke a sós falatokon rágódik, amit hamarosan kénytelen lesz lenyelni.
Ahogy a forró étel a torkába ért, Sasuke ütésre emelte a kezét de Naruto elkapta az öklét. Az evőpálcika a földre esett, a tál a pultra került, el az útból.
- Látod? – kérdezte Naruto, figyelmen kívül hagyva a fenyegetések és szitkozódásokat, ahogy Sasuke ellene szegült. – Finom. Bár én általában jobban szeretem a csípősebb tésztákat. Akkor a legjobbak, amikor nedvesek és nem átázottak, ugye, Sasuke?
- Naruto, megöllek! – mondta Sasuke komoly hangon, de aztán a szőke szája az övén volt, nyelve utat tört a szájába és kényeztetni kezdte annak belsejét.
A pult széle Sasuke hátába vájt, de az egyetlen lehetőség az volt, hogy előre lépjen Naruto felé. Lehetetlen volt, hogy Sasuke ezt tegye, úgyhogy csak tűrte, hogy a kyuubi elmélyítse a csókjukat és egyik combjával szétválassza lábait.
Naruto másik keze felkúszott a karján, összefogta a fekete hajú srác csuklóit és a felettük lévő szekrényajtónak szegezte. Az Uchiha ösztönösen próbált ez ellen küzdeni, de ahogy a körmök érzékeny bőrébe nyomódtak, nyugton maradt. Sasuke mindent elfelejtett amikor Naruto az ágyékához dörzsölte térdét. Minden egyes könnyű lökés elakasztotta a lélegzetét, a szíve őrült módon feszült a bordáinak.
Furcsa érzés volt, mint egy gyorsan terjedő betegség. Sasuke hagyta, hogy érzékei túláradjanak az érzéssel, hátradőlt és élvezte a kényeztetést.
Néhány percig így maradtak, aztán Naruto elszakadt a másik szájától, hogy arcán és nyakán kalandozzon.
- Sasuke – zihálta a hófehér bőrnek -, nem löksz el magadtól.
- I-idióta – morogta Sasuke, kissé Narutónak támaszkodva. – Fogod a kezemet.
Naruto hosszan vizslatta, arcán tükröződött a hitetlenség, hiszen a társa könnyedén lerázhatta volna magáról. Sasuke kezdte kényelmetlenül érezni magát az átható pillantástól, el akart lépni, amikor Naruto újra rabul ejtette, szájával utat keresve a szájához.
- Rendben van. – a szavak csak úgy kibukkantak, alig súrolva Sasuke bőrét. – Majd én elintézem.
Sasuke akarta is meg nem is tudni, hogy mit kell elintézni, de mielőtt szóra nyithatta volna a száját, Naruto kezei végig futottak a testén, egy percre megállapodtak a cipzárján, a térdéig lehúzták nadrágját. Aztán ő felkenődött a fára és Naruto szája ott volt rajta, körülötte, mindenhol és Sasuke feje hátrahajlott, körmei apró mintákat szaggattak Naruto ingébe.
Zavarbaejtően kevés időbe telt.
Néhány lassú nyelés és mély szívás elég volt, hogy Sasuke egy furcsa nyögéssel Naruto szájába engedje magát. Kinyitotta a szemét (bár nem emlékezett, hogy mikor csukta be), hogy észrevegye a szőke hajba temetett ujjait, és hogy Naruto fejét közel tartja a combjához.
Nem úgy tűnt, mintha Naruto bánta volna. Gyengéden simogatta a bársonyos bőrt Sasuke belsőcombján, amíg az Uchiha fel nem szisszent és el nem lökte magától, hogy kapkodó mozdulatokkal felhúzza nadrágját.
- Feltételezem- feltételezem, elvárod, hogy viszonozzam - köpte a szavakat, amikor újra képes volt megszólalni.
Naruto kuncogott és kiegyenesedett a kényelmetlen pozícióból. Sasuke látta, ahogy kezei elősiklanak a nadrágjából.
- Aw, – mondta a kyuubi hordozó, kezét a combjába törölve, vékony csíknyi fehér anyagot hagyva ott. – jó vagyok. Tudod, élvezet téged figyelni.
Sasuke elpirult – ki tudja hányadik alkalommal aznap – és Narutót félrelökve végre kiszabadult. Ahogy elhagyta a másik srácot, felnyögött a hátába hasító fájdalomtól. Talán összeszedett néhány zúzódást, amit nehezen tud majd kimagyarázni Sakuránál a holnapi egészségügyi-ellenőrzésen. Nagyszerű.
Tudta, hogy kék szemek bámulják, ahogy megfogta a tányért és a szemétbe lökte. Az átkozott kakas rákacsintott a dobozról, szinte nevetve rajta, úgyhogy Sasuke hangos puffanással hagyta a szemetest a földre zuhanni.
- Szóval… - hátulról karok ölelték át és Sasuke megfeszült, kezeit ökölbe szorította. Naruto a füléhez dörgölte az orrát. – Át kellene vinnem a cuccaid a hálószobába?
Naruto orrát betörni nem oldotta meg igazán a problémát, de Sasuke jobban érezte magát tőle.
Nem bánta meg később sem, amikor aznap éjjel Naruto horkolni kezdett az orrát ért károsodás miatt. Mert a szőke arcára szorítani egy párnát és kirúgni a saját ágyából, hogy a kanapéra száműzze, már magában jutalom volt. Annyira, hogy Sasuke hagyta a dobét hajnalban visszamászni az ágyba, engedve, hogy átölelje őt és a hátának dőlve aludjon.
Aznap és azóta is minden éjjel.N
Szerző: desolate butterfly
A fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült.
kyuubi: a Naruto testébe zárt Kilencfarkú Rókadémon
NaruSasu, tehát Naruto a seme :)
Kakas a dobozon+Farok Ízű Tészta: aki valamennyire ismeri az angol nyelvet, nyilván találkozott már ezzel a kis pajzán hasonlósággal. Az eredeti szövegben a "cock" szót használták, ami egyaránt jelent kakast, mint állatot, és farkat, mint... noshát, tudjuk ;)
Azért használtam fordításban a Farok Ízű Tésztát, mert Sasuke nem vágódott volna hanyatt, ha az ebéd baromfihúsból készült volna... *bár ki tudja, lehet hogy vegetáriánus XD* Na jó, elég a dumából, élvezzétek ^_^
- Jobbra ez itt a konyha, ott a nappali és azon túl van az én szobám – mondta Naruto és széles karmozdulatot tett.
Sasuke bólintott és a konyhában lévő piszkos edényekkel szemezett. Lerakta a kezében tartott dobozt a földre és ellenállt a kísértésnek, hogy sikítva rohanjon ki az utcára. Még csak néhány perce volt itt, de máris úgy érezte, hogy a kis tér összeszűkül körülötte.
- Hol alszok? – kérdezte.
- Kanapé – felelte Naruto -, hacsak nem akarod feláldozni a segged a kényelmesebb alvás érdekében.
Sasuke mérges pillantással fordult felé, de Naruto már azzal volt elfoglalva, hogy a szófából egy fakószürke színű ágyat varázsoljon.
- És mégis mit akar ez jelenteni?
- Azt – mondta Naruto vigyorogva – hogyha valaha eleget akarsz tenni annak a kis vallomásnak, amit a kórházban tettél…
- Semmit sem mondtam a kórházban!
- …arról, hogy én vagyok a legjobb barátod és azt kívántad, bárcsak több időnk lett volna…
- Baszd meg, ez sosem történt meg!
- …aztán megcsókoltál. – fejezte be Naruto diadalmasan.
Sasuke elpirulva rontott be a konyhába, hátra hagyva Narutót és indulatosan kezdett kutatni a szekrényekben. Instant ramen, egy doboz kockacukor és müzli. Semmi ehetőt nem tartott ez az
idióta?
- Nem csókoltalak meg – mondta Sasuke a müzlinek. Aztán csak úgy magának morgott: - Eszméletlennek kellett volna lenned, seggfej.
Naruto rosszalló hangot hallatott, ahogy a másik fiú mögé állt és állát a vállára fektette.
- Nem annyira eszméletlen, Sasuke – suttogta az Uchiha fülébe, akinek ettől pír kúszott fel a nyakán, hogy lángba borítsa arcát és fülét.
Sasuke a szőke gyomrába vágta könyökét, és elégedetten elmosolyodott, ahogy a fájdalomtól összegörnyedő és köhögő srácot nézte.
- Idi…óta – vinnyogta Naruto ahogy nekitántorodott a pultnak, kis híján leverve az ott lévő cserepes növényt. – Vissza akarsz küldeni a kórházba?
- Az elhallgattatna? – oda sem figyelve kinyitott egy újabb szekrényt, de csak egy árválkodó lisztes zacskót talált, úgyhogy azzal a lendülettel vissza is csukta.
- Kicsit nyűgösek vagyunk ma, Sasu-chan?
A fekete hajú vetett rá egy mérges pillantást, de Naruto csak visszavigyorgott. Csak kicsit volt veszélyes, kicsit elvadult. Ez emlékeztette Sasukét, hogy hiába tűnt minden normálisnak, még csak két napja volt, hogy Naruto majdnem elpusztította a falut, mert a kyuubi átvette felette az uralmat és a túlzott csakra ki akart törni testéből.
Egy hajszálon múlt.
Ez volt az egyik ok, hogy Sasuke beköltözött. Ő volt az egyetlen Konohában, aki elég erővel rendelkezett, hogy kezelni tudja a kyuubit, ha még egyszer probléma lenne (újra). A másik érv természetesen Sasuke „megfigyelés alatt” státusza volt. Az ötlet szerint összetették a falura jelentő két legnagyobb fenyegetést, akik remélhetőleg elintézik egymást és békén hagyják Konohát.
Az Uchiha hülyeségnek tartotta a felvetést, de olcsóbb lakbért és kevesebb ANBU megfigyelést kapott, így nem panaszkodott. Sokat.
- Hol tartod az ételt, dobe? – kérdezte Sasuke, karjait összefonva a mellkasa előtt. – Nem reggeliztem.
Naruto megforgatta a szemeit, odalépett egy polchoz, amit Sasuke már ellenőrzött és elővett egy kartondobozt.
- Élvezd – lökte oda a magasabb fiúnak.
- Az instant tészta nem étel – mosolygott gúnyosan Sasuke, ujjai között forgatva a dobozt. Aztán valami megragadta a figyelmét és majdnem elejtette a tárgyat.
- Valami baj van, Sasuke? – kérdezte a szőke nagyra nyílt szemekkel, az ártatlanság tökéletes jelképével.
Furcsa hang tört fel az Uchiha torkából, ahogy a pultra lökte a dobozt, ami fordult egyet aztán az élén állapodott meg. Az elején virított egy vigyorgó kakas képe és nagy vörös betűk hirdették az alábbiakat Farok Ízű Tészta.
Naruto nyugodtan felvette a dobozt, feltépte a tetejét.
- Óvatosan – mondta, és egy lábast tett a tűzhelyre. – Szét fogod szórni a tésztát és én aztán nem takarítom fel a mocskodat, vetted?
- Mi a franc az? – csattant fel Sasuke, vörös ár kúszott fel az arcán.
- Ebéd.
Naruto forró vizet töltött a tésztára, aztán kavargatni kezdte az evőpálcikákkal. Sasukénak ajánlotta a tálat, de ő undorodó arccal hátrált meg.
- Nem várhatod tőlem, hogy megegyem azt. – mondta Sasuke a kyuubit figyelve, aki nem zavartatta magát, és a szájába tuszkolt egy nagy adag tésztát.
Boldogan mosolygott, kihalászott egy újabb falatot és teljesen figyelmen kívül hagyta a fekete hajút.
- Ez finom – válaszolt végre a szőke, lenyalva egy kis szószt az ajkairól. – Ki kéne próbálnod. Biztos vagyok benne, hogy ízlene.
- Ez valamiféle vicc akar lenni?
Naruto szemében az ártatlanságot felváltott a csíny, amit Sasuke már kilométerekről megérzett. Ez bajt jelentett, és fejfájást Sasuke számára.
- Mi a vicces benne? – kérdezte Naruto vontatottan. Újabb adag tűnt el a szájában, ezúttal jóval több hangeffekttel. Sasuke félrefordította a fejét, de szemeit a másik fiúra szegezte, gondolatban leutánozva szájának mozdulatait.
- Ízletes – mondta Naruto, lenyalva a szószt a pálcika végéről, és Sasuke azon kapta magát, hogy ösztönösen együtt nyel a másikkal. – Talán egy kicsit sós… de ha egyszer hozzászoksz ehhez az ízhez, semmihez sem tudod majd hasonlítani.
- Fo… fogd be, idióta!
Szégyen a futás de hasznos alapon, Sasuke elkezdett hátrálni, amíg háta a szekrényhez nem préselődött. Naruto közelebb lépett hozzá, a tálat forgatta kezében.
- Azt hittem, éhes vagy, Sasuke – susogta, pálcikájával fogva egy kis tésztakupacot. Sasuke felé nyújtotta, aki erre megmakacsolta magát és szorosan összezárta a száját.
Naruto közelebb hajolt hozzá, Sasuke szemei elkerekedtek.
- Nem, nem, nem így. Először megfújod – kissé szétnyitotta ajkait és ráfújt, párát fújva Sasuke szája felé. Ahogy a gőz az orrába szökött, köhögni kezdett.
Amint szája kinyílt, Naruto közé nyomta a pálcikát és figyelte, ahogy Sasuke a sós falatokon rágódik, amit hamarosan kénytelen lesz lenyelni.
Ahogy a forró étel a torkába ért, Sasuke ütésre emelte a kezét de Naruto elkapta az öklét. Az evőpálcika a földre esett, a tál a pultra került, el az útból.
- Látod? – kérdezte Naruto, figyelmen kívül hagyva a fenyegetések és szitkozódásokat, ahogy Sasuke ellene szegült. – Finom. Bár én általában jobban szeretem a csípősebb tésztákat. Akkor a legjobbak, amikor nedvesek és nem átázottak, ugye, Sasuke?
- Naruto, megöllek! – mondta Sasuke komoly hangon, de aztán a szőke szája az övén volt, nyelve utat tört a szájába és kényeztetni kezdte annak belsejét.
A pult széle Sasuke hátába vájt, de az egyetlen lehetőség az volt, hogy előre lépjen Naruto felé. Lehetetlen volt, hogy Sasuke ezt tegye, úgyhogy csak tűrte, hogy a kyuubi elmélyítse a csókjukat és egyik combjával szétválassza lábait.
Naruto másik keze felkúszott a karján, összefogta a fekete hajú srác csuklóit és a felettük lévő szekrényajtónak szegezte. Az Uchiha ösztönösen próbált ez ellen küzdeni, de ahogy a körmök érzékeny bőrébe nyomódtak, nyugton maradt. Sasuke mindent elfelejtett amikor Naruto az ágyékához dörzsölte térdét. Minden egyes könnyű lökés elakasztotta a lélegzetét, a szíve őrült módon feszült a bordáinak.
Furcsa érzés volt, mint egy gyorsan terjedő betegség. Sasuke hagyta, hogy érzékei túláradjanak az érzéssel, hátradőlt és élvezte a kényeztetést.
Néhány percig így maradtak, aztán Naruto elszakadt a másik szájától, hogy arcán és nyakán kalandozzon.
- Sasuke – zihálta a hófehér bőrnek -, nem löksz el magadtól.
- I-idióta – morogta Sasuke, kissé Narutónak támaszkodva. – Fogod a kezemet.
Naruto hosszan vizslatta, arcán tükröződött a hitetlenség, hiszen a társa könnyedén lerázhatta volna magáról. Sasuke kezdte kényelmetlenül érezni magát az átható pillantástól, el akart lépni, amikor Naruto újra rabul ejtette, szájával utat keresve a szájához.
- Rendben van. – a szavak csak úgy kibukkantak, alig súrolva Sasuke bőrét. – Majd én elintézem.
Sasuke akarta is meg nem is tudni, hogy mit kell elintézni, de mielőtt szóra nyithatta volna a száját, Naruto kezei végig futottak a testén, egy percre megállapodtak a cipzárján, a térdéig lehúzták nadrágját. Aztán ő felkenődött a fára és Naruto szája ott volt rajta, körülötte, mindenhol és Sasuke feje hátrahajlott, körmei apró mintákat szaggattak Naruto ingébe.
Zavarbaejtően kevés időbe telt.
Néhány lassú nyelés és mély szívás elég volt, hogy Sasuke egy furcsa nyögéssel Naruto szájába engedje magát. Kinyitotta a szemét (bár nem emlékezett, hogy mikor csukta be), hogy észrevegye a szőke hajba temetett ujjait, és hogy Naruto fejét közel tartja a combjához.
Nem úgy tűnt, mintha Naruto bánta volna. Gyengéden simogatta a bársonyos bőrt Sasuke belsőcombján, amíg az Uchiha fel nem szisszent és el nem lökte magától, hogy kapkodó mozdulatokkal felhúzza nadrágját.
- Feltételezem- feltételezem, elvárod, hogy viszonozzam - köpte a szavakat, amikor újra képes volt megszólalni.
Naruto kuncogott és kiegyenesedett a kényelmetlen pozícióból. Sasuke látta, ahogy kezei elősiklanak a nadrágjából.
- Aw, – mondta a kyuubi hordozó, kezét a combjába törölve, vékony csíknyi fehér anyagot hagyva ott. – jó vagyok. Tudod, élvezet téged figyelni.
Sasuke elpirult – ki tudja hányadik alkalommal aznap – és Narutót félrelökve végre kiszabadult. Ahogy elhagyta a másik srácot, felnyögött a hátába hasító fájdalomtól. Talán összeszedett néhány zúzódást, amit nehezen tud majd kimagyarázni Sakuránál a holnapi egészségügyi-ellenőrzésen. Nagyszerű.
Tudta, hogy kék szemek bámulják, ahogy megfogta a tányért és a szemétbe lökte. Az átkozott kakas rákacsintott a dobozról, szinte nevetve rajta, úgyhogy Sasuke hangos puffanással hagyta a szemetest a földre zuhanni.
- Szóval… - hátulról karok ölelték át és Sasuke megfeszült, kezeit ökölbe szorította. Naruto a füléhez dörgölte az orrát. – Át kellene vinnem a cuccaid a hálószobába?
Naruto orrát betörni nem oldotta meg igazán a problémát, de Sasuke jobban érezte magát tőle.
Nem bánta meg később sem, amikor aznap éjjel Naruto horkolni kezdett az orrát ért károsodás miatt. Mert a szőke arcára szorítani egy párnát és kirúgni a saját ágyából, hogy a kanapéra száműzze, már magában jutalom volt. Annyira, hogy Sasuke hagyta a dobét hajnalban visszamászni az ágyba, engedve, hogy átölelje őt és a hátának dőlve aludjon.
Aznap és azóta is minden éjjel.N
Miért nem szeretem azt az átkozott kölyköt?
Miért nem szeretem azt az átkozott kölyköt
Szerző: Quack says the T-shape
A fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült.
Taki: egy konkurens banda tagja, aki felbérelt néhány srácot, hogy megerőszakolják Shuichit. Nem nyilvánvaló, hogy részt vett-e benne
Kitazawa: Yuki egykori tanára
Yuki POV
Oké, az összes elvakult fangirl-nek (és talán fiúnak) tudnia kell néhány alapvető tényt. Először is:
Én. Nem. Szeretem. Shuichit.
Ez a legfontosabb tény az összes közül. Egyszerűen csak nem szeretem őt. Talán nem annyira problémás, amikor nem idegesít halálra meg ilyenek, de általában ki nem állhatom.
Örülök, hogy ezt tisztáztuk. Ennek ellenére, még tudnotok kell néhány dolgot. Az egész akkor kezdődött, amikor kaptam egy ócska emailt (éppenséggel Shuichi-tól, bár fogalmam sincs, hogyan szerezte meg a címem…) és az egész szerelemről meg ilyen baromságokról szólt. Aztán következett 25 tény, hogy miért szeretik a pasik a csajokat. Én természetesen egyikkel sem értek egyet, szóval ezt nektek címzem, elvakult fangirlök.
1. Mindig jó illatuk van, mégha csak a sampon miatt is
Ne haragudj, de szagoltad mostanában Shuichit? Eper és cseresznye illata van, vegyítve még pár ilyen beteges dologgal. Túlságosan erős és egyszerűen undorító. Azt kívánom, inkább ne használjon semmit, mint ezt a borzalmat. Úgy értem, próbálsz valaki mellett aludni, és az illető úgy bűzlik, mint ha bezabáltál volna egy kosár cseresznyét, aztán leokádtál volna egy áfonyabokrot. Szóval ilyen „finom illatú” ő. Mellesleg kétlem, hogy Shuichi szereti az én illatomat, hiszen állandóan bagózok utána/és/vagy piálok. Persze ha megyek valahova, fürdés után mindig használok kölnit, de ezt leszámítva az apartmanomban masszív füst szag van. Milyen kölyök akarná ezt szagolni?
2. A mód, ahogy a fejük mindig megtalálja a helyes pontot a vállunkon
Nos, velünk ez nem történik meg. Túlságosan törpe, hogy felérjen a vállamig, és ha mégis sikerül neki, elkezd összevissza izegni-mozogni. Én meg soha nem bújok hozzá, mert most komolyan. Én túl szexi vagyok ehhez.
3. Mert olyan aranyosak, amikor alszanak
Mindenki azt mondja nekem milyen édes Shuichi, amikor alszik. Hazugság. Minden hazugság. Semmi aranyos nincs abban az alvó kölyökben. Semmi. Állandóan forgolódik, belém ütközik és az ágy izzadt lesz, mert persze ellopja az összes takarót. Aztán próbál megölelni vagy fogdosni, ami egyszerűen rossz és furcsa. Ezért nem kell engem hibáztatni, ha kirúgom az ágyból. Ő kezdi.
4. Amiért olyan jól illenek a karjainkba
Nem engedem könnyen a karjaimba, szóval addig döfköd és lökdös amíg talál magának egy pontot és szinte a bordáim közé fúrja magát. Aztán megölel. Az ölelkezést be kellene tiltani. Azt hiszi meghitt és édes, de ez távolról sincs így. Rendkívül irritáló és arra késztet, hogy megüssem. Aztán persze sírni kezd. Amivel összekoszolja az ingem. Amiért persze át kell öltöznöm, mert hé, én vagyok Yuki Eiri és muszáj mindig tökéletesen kinéznem. Aztán felhúzom magam és megint megütöm. Hülye kölyök.
5. Ahogy megcsókolnak és minden rendbe jön a világon
SHUICHI CSÓKJAI? Te VICCELSZ VELEM? Amikor arcon csókol, érzelgős és nedves, és csöpög a szerelemtől. És ha akárhol máshol csókol meg, nos, túlságosan lefoglal, hogy letépjem róla a boxerét, úgyhogy nem érek rá ellenőrizni a világot. De talán nincs minden rendben. Végülis egy csók nem képes erre.
6. Aranyosak, amikor esznek
MI? Nem aranyos evés közben, mert nem tud főzni, így elég undorító dolgokat eszik. Aztán engem is megkínál, mintha valaha is ennék abból a cuccból. Pattog, mert azt hiszi nem eszem eleget, és amikor szólok neki, hogy nem tudok enni, mert túlságosan idegesít, akkor sírni kezd. És akkor könnyes-taknyos arccal eszik. Én mondom neked, nem túl szép látvány.
7. Órákig készülődnek, hogy a megfelelő ruhát válasszák, de ha egyszer elkészülnek, az minden várakozást felül múl
Shuichi-nak nem tart sokáig felöltözni. Magára vesz mindenféle régi szart, ezért néz ki hülyén. Nekem sokáig tart, de megéri, mert a végén mindig lélegzetelállító vagyok, de ő akár évekig is válogathatna, akkor is hülye maradna, mert egyszerűen hülye. Nem tehet róla. Legalább nem szülhet, mert buzi; ezzel mindenképpen nagy szívességet tesz a világnak.
8. Mert mindig meleget árasztanak magukból, még akkor is, ha kint mínusz 30 fok van
Miért lennék kint mínusz harminc fokban? Bakker.
9. Fantasztikusan néznek ki, mindegy mit viselnek
Azt hiszem, ebben látok némi igazságot. Persze, a teste egész jó. Persze, az arcára sem olyan rossz ránézni. Persze, a haja is elég menő, olyan popsztáros. De a ruhaválasztása a leghülyébb dolog a világon, amit valaha is láttam. Nem néz ki jól ruhákban. Ezért szeretem őt meztelenül.
10. Ahogy bókokra vadászik, habár mindketten tudjátok, hogy ő a leggyönyörűbb dolog ezen a világon
Rendben, elismerem, hogy Shuichi ott van valahol a gyönyörűség határán. De nem ő a leggyönyörűbb dolog ezen a világon. Én vagyok a leggyönyörűbb dolog ezen a világon. Örülök, hogy ezt mindannyian tisztáztuk.
11. Milyen aranyosak, amikor veszekszenek
Shuichi nem veszekszik. Mondok valamit, ő nyüszít, felhúzom magam, ő sír. Nálunk így megy ez. Alkalmakként kidobom őt, még télen is. De ez nem az én hibám. Próbáld meg te végighallgatni a vonyítását arról, hogy sosem mondom neki, hogy szeretem. Ah, azért, mert nem szeretem őt. Én nem. Én tényleg, tényleg, tényleg, tényleg nem. Szóval ne nézz rám így.
12. Ahogy a kezük mindig megtalálja a tiédet
A keze mindig nyirkos. Gondolom azért, mert állandóan rohangál, úgy tesz, mint egy hülye, izzadni kezd, aztán a keze ragacsos lesz. Különben meg tudja, hogy jobb, ha nem próbálja megfogni a kezem, mert a következmények végzetesek lesznek.
13. Ahogy mosolyognak
Huh. Idióta.
14. Mert egy hatalmas vita után az ő számuk fog villogni a telefonod kijelzőjén
Shuichi túlságosan hülye, fogalma sincs, hogy kell egy mobilt használni. Rohadt sok üzenetet tud elküldeni, de azon kívül technikai analfabéta. Szerintem ez furcsa, mert egyszerűbb valakit felhívni, mint sms-t írni neki, nem? Na mindegy. És úgysem adom meg neki a mobilszámom. Szóval alapvetően sosem látom Shuichi nevét a kijelzőn. És nem is akarom. Nem mintha érdekelne.
15. Ahogy azt mondja „ne veszekedjünk többet”
Shuichi sosem mondta ezt. Miután rákiabáltam, nyüszít és sír, aztán leül végre a seggére egy kicsit. Vagy rám néz azokkal a hatalmas szemekkel, vagy megpróbál kicsikarni belőlem egy bókot, vagy ölelget, de legalább is csinál valamit. Sosem kérte, hogy ne veszekedjünk. Szerintem úgy van vele, hogy inkább töltsem ki a mérgem rajta, mint fojtsam magamba… mert törődik velem… egy kicsit. Na nem mintha engem érdekelne, természetesen.
16. Ahogy megcsókolnak, amikor valami kedveset teszel értük
Oké, el kell ismernem, hogy Shuichi tényleg ezt teszi. És éppen az a baj. Mindig megcsókol, ha valami kedveset teszek. De én nem akarom a csókjait! Egyedül akarok maradni. Szóval ezért nem teszek már semmi kedveset érte, mert nem akarom a csókjait. Akárki csókjait megkaphatom. Mégha az nem is ugyanaz.
17. Ahogy megcsókolnak, amikor azt mondod „szeretlek”
Ha. Én mondom, hogy szeretem őt. Ez vicces.
18. Végülis… akármikor csókolnak meg
Nem tárgyaltuk már ki ezeket az ömlengős csókokat? Ja, szerintem is. Na jó, a csókjai talán kellemesek. Lehet, hogy sokkal különlegesebbek másokéinál, de ez még nem teszi őket különlegessé. Ezek csak csókok. Nem jelentenek szerelmet.
19. Ahogy a karjaidba esnek, amikor sírnak
Aztán ellököm. És a földre esik. És sírni kezd. Ja, az szerintem is poén.
20. Aztán bocsánatot kérnek, amiért ilyen apróság miatt kezdtek sírni
MI? Az a kölyök még akkor sem hagyná abba a bocsánatkérést, ha én kérném rá.
21. Megütnek, és azt várják, hogy fájdalmat okoznak
Nem mer megütni. Én vagyok Isten.
22. És bocsánatot kérnek, amikor tényleg fáj (amit mi persze sosem ismerünk be!)
Huh, mintha az a kölyök képes lenne bántani. Maximum a csontos könyökével.
23. Ahogy azt mondják „Hiányzol”
Sajnos nincs eleget távol tőlem, hogy hiányolni kezdhessen. Ami azt jelenti, hogy sosem vagyok egyedül. Ami nagy szívás, mert nem akarom, hogy a közelemben legyen. Csak csendet és némi helyet akarok magamnak, mégha néha kissé magányosnak is érzem, ha nem téblábol körülöttem.
24. Ahogy hiányolod őt
Bárcsak elég időt tölthetnék nélküle, hogy hiányolhassam…
25. Amikor a könnyei miatt meg akarod változtatni a világot, hogy ne fájjon neki többé semmi
Azt hiszem, ebbe van valami. Legalábbis onnan nézve, hogy nem tetszett az érzés, amikor Taki megtámadta. Persze nem miatta, csak senki ne nyúljon a tulajdonomhoz. Meg ott volt az a Kitazawa ügy is...
Francba, már megint itt rohangál. Hülye kis –
- YUKI! Nézd, sütöttem sütit!
- Süti? Nekem káposztának tűnik.
- Mert ez káposztás süti!
- Ez baromság. Ugyan ki akarna ilyet enni?
Kuncogni kezd, azzal a ragályos nevetésével.
- Olyan butus vagy. Félreteszek neked hármat, mint mindig, jó?
- Felőlem.
- Oké! Viszlát később, Yuki! – előrehajol, hogy megcsókoljon, de szerencsére még időben rántom félre a fejem, így megkímélem az arcomat egy nedves folttól. És attól is, hogy meglássa mosolyomat.
Függetlenül attól, hogy szereted őket
utálod őket, azt kívánod, hogy meghaljanak
vagy
tudod, hogy te halnál meg nélkülük…
nem számít.
Mert életedben egyszer
akármik is voltak a világnak,
a mindeneddé válnak.
Amikor a szemükbe nézel
a lelkük legmélyére zuhansz
és
több millió dolgot mondasz el
egyetlen hang nélkül,
tudod, hogy a saját életed
elkerülhetetlenül jelentéktelenné válik
és mindenedet odaadnád egyetlen szívdobbanásukért.
Millió oka van, hogy miért szeretjük őket,
De egyetlen papír sem tartalmazza a legfőbb érvet.
Mert ez nem az elme dolga,
Hanem a szívé.
Egy érzés.
Csak érezd.
Szerző: Quack says the T-shape
A fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült.
Taki: egy konkurens banda tagja, aki felbérelt néhány srácot, hogy megerőszakolják Shuichit. Nem nyilvánvaló, hogy részt vett-e benne
Kitazawa: Yuki egykori tanára
Yuki POV
Oké, az összes elvakult fangirl-nek (és talán fiúnak) tudnia kell néhány alapvető tényt. Először is:
Én. Nem. Szeretem. Shuichit.
Ez a legfontosabb tény az összes közül. Egyszerűen csak nem szeretem őt. Talán nem annyira problémás, amikor nem idegesít halálra meg ilyenek, de általában ki nem állhatom.
Örülök, hogy ezt tisztáztuk. Ennek ellenére, még tudnotok kell néhány dolgot. Az egész akkor kezdődött, amikor kaptam egy ócska emailt (éppenséggel Shuichi-tól, bár fogalmam sincs, hogyan szerezte meg a címem…) és az egész szerelemről meg ilyen baromságokról szólt. Aztán következett 25 tény, hogy miért szeretik a pasik a csajokat. Én természetesen egyikkel sem értek egyet, szóval ezt nektek címzem, elvakult fangirlök.
1. Mindig jó illatuk van, mégha csak a sampon miatt is
Ne haragudj, de szagoltad mostanában Shuichit? Eper és cseresznye illata van, vegyítve még pár ilyen beteges dologgal. Túlságosan erős és egyszerűen undorító. Azt kívánom, inkább ne használjon semmit, mint ezt a borzalmat. Úgy értem, próbálsz valaki mellett aludni, és az illető úgy bűzlik, mint ha bezabáltál volna egy kosár cseresznyét, aztán leokádtál volna egy áfonyabokrot. Szóval ilyen „finom illatú” ő. Mellesleg kétlem, hogy Shuichi szereti az én illatomat, hiszen állandóan bagózok utána/és/vagy piálok. Persze ha megyek valahova, fürdés után mindig használok kölnit, de ezt leszámítva az apartmanomban masszív füst szag van. Milyen kölyök akarná ezt szagolni?
2. A mód, ahogy a fejük mindig megtalálja a helyes pontot a vállunkon
Nos, velünk ez nem történik meg. Túlságosan törpe, hogy felérjen a vállamig, és ha mégis sikerül neki, elkezd összevissza izegni-mozogni. Én meg soha nem bújok hozzá, mert most komolyan. Én túl szexi vagyok ehhez.
3. Mert olyan aranyosak, amikor alszanak
Mindenki azt mondja nekem milyen édes Shuichi, amikor alszik. Hazugság. Minden hazugság. Semmi aranyos nincs abban az alvó kölyökben. Semmi. Állandóan forgolódik, belém ütközik és az ágy izzadt lesz, mert persze ellopja az összes takarót. Aztán próbál megölelni vagy fogdosni, ami egyszerűen rossz és furcsa. Ezért nem kell engem hibáztatni, ha kirúgom az ágyból. Ő kezdi.
4. Amiért olyan jól illenek a karjainkba
Nem engedem könnyen a karjaimba, szóval addig döfköd és lökdös amíg talál magának egy pontot és szinte a bordáim közé fúrja magát. Aztán megölel. Az ölelkezést be kellene tiltani. Azt hiszi meghitt és édes, de ez távolról sincs így. Rendkívül irritáló és arra késztet, hogy megüssem. Aztán persze sírni kezd. Amivel összekoszolja az ingem. Amiért persze át kell öltöznöm, mert hé, én vagyok Yuki Eiri és muszáj mindig tökéletesen kinéznem. Aztán felhúzom magam és megint megütöm. Hülye kölyök.
5. Ahogy megcsókolnak és minden rendbe jön a világon
SHUICHI CSÓKJAI? Te VICCELSZ VELEM? Amikor arcon csókol, érzelgős és nedves, és csöpög a szerelemtől. És ha akárhol máshol csókol meg, nos, túlságosan lefoglal, hogy letépjem róla a boxerét, úgyhogy nem érek rá ellenőrizni a világot. De talán nincs minden rendben. Végülis egy csók nem képes erre.
6. Aranyosak, amikor esznek
MI? Nem aranyos evés közben, mert nem tud főzni, így elég undorító dolgokat eszik. Aztán engem is megkínál, mintha valaha is ennék abból a cuccból. Pattog, mert azt hiszi nem eszem eleget, és amikor szólok neki, hogy nem tudok enni, mert túlságosan idegesít, akkor sírni kezd. És akkor könnyes-taknyos arccal eszik. Én mondom neked, nem túl szép látvány.
7. Órákig készülődnek, hogy a megfelelő ruhát válasszák, de ha egyszer elkészülnek, az minden várakozást felül múl
Shuichi-nak nem tart sokáig felöltözni. Magára vesz mindenféle régi szart, ezért néz ki hülyén. Nekem sokáig tart, de megéri, mert a végén mindig lélegzetelállító vagyok, de ő akár évekig is válogathatna, akkor is hülye maradna, mert egyszerűen hülye. Nem tehet róla. Legalább nem szülhet, mert buzi; ezzel mindenképpen nagy szívességet tesz a világnak.
8. Mert mindig meleget árasztanak magukból, még akkor is, ha kint mínusz 30 fok van
Miért lennék kint mínusz harminc fokban? Bakker.
9. Fantasztikusan néznek ki, mindegy mit viselnek
Azt hiszem, ebben látok némi igazságot. Persze, a teste egész jó. Persze, az arcára sem olyan rossz ránézni. Persze, a haja is elég menő, olyan popsztáros. De a ruhaválasztása a leghülyébb dolog a világon, amit valaha is láttam. Nem néz ki jól ruhákban. Ezért szeretem őt meztelenül.
10. Ahogy bókokra vadászik, habár mindketten tudjátok, hogy ő a leggyönyörűbb dolog ezen a világon
Rendben, elismerem, hogy Shuichi ott van valahol a gyönyörűség határán. De nem ő a leggyönyörűbb dolog ezen a világon. Én vagyok a leggyönyörűbb dolog ezen a világon. Örülök, hogy ezt mindannyian tisztáztuk.
11. Milyen aranyosak, amikor veszekszenek
Shuichi nem veszekszik. Mondok valamit, ő nyüszít, felhúzom magam, ő sír. Nálunk így megy ez. Alkalmakként kidobom őt, még télen is. De ez nem az én hibám. Próbáld meg te végighallgatni a vonyítását arról, hogy sosem mondom neki, hogy szeretem. Ah, azért, mert nem szeretem őt. Én nem. Én tényleg, tényleg, tényleg, tényleg nem. Szóval ne nézz rám így.
12. Ahogy a kezük mindig megtalálja a tiédet
A keze mindig nyirkos. Gondolom azért, mert állandóan rohangál, úgy tesz, mint egy hülye, izzadni kezd, aztán a keze ragacsos lesz. Különben meg tudja, hogy jobb, ha nem próbálja megfogni a kezem, mert a következmények végzetesek lesznek.
13. Ahogy mosolyognak
Huh. Idióta.
14. Mert egy hatalmas vita után az ő számuk fog villogni a telefonod kijelzőjén
Shuichi túlságosan hülye, fogalma sincs, hogy kell egy mobilt használni. Rohadt sok üzenetet tud elküldeni, de azon kívül technikai analfabéta. Szerintem ez furcsa, mert egyszerűbb valakit felhívni, mint sms-t írni neki, nem? Na mindegy. És úgysem adom meg neki a mobilszámom. Szóval alapvetően sosem látom Shuichi nevét a kijelzőn. És nem is akarom. Nem mintha érdekelne.
15. Ahogy azt mondja „ne veszekedjünk többet”
Shuichi sosem mondta ezt. Miután rákiabáltam, nyüszít és sír, aztán leül végre a seggére egy kicsit. Vagy rám néz azokkal a hatalmas szemekkel, vagy megpróbál kicsikarni belőlem egy bókot, vagy ölelget, de legalább is csinál valamit. Sosem kérte, hogy ne veszekedjünk. Szerintem úgy van vele, hogy inkább töltsem ki a mérgem rajta, mint fojtsam magamba… mert törődik velem… egy kicsit. Na nem mintha engem érdekelne, természetesen.
16. Ahogy megcsókolnak, amikor valami kedveset teszel értük
Oké, el kell ismernem, hogy Shuichi tényleg ezt teszi. És éppen az a baj. Mindig megcsókol, ha valami kedveset teszek. De én nem akarom a csókjait! Egyedül akarok maradni. Szóval ezért nem teszek már semmi kedveset érte, mert nem akarom a csókjait. Akárki csókjait megkaphatom. Mégha az nem is ugyanaz.
17. Ahogy megcsókolnak, amikor azt mondod „szeretlek”
Ha. Én mondom, hogy szeretem őt. Ez vicces.
18. Végülis… akármikor csókolnak meg
Nem tárgyaltuk már ki ezeket az ömlengős csókokat? Ja, szerintem is. Na jó, a csókjai talán kellemesek. Lehet, hogy sokkal különlegesebbek másokéinál, de ez még nem teszi őket különlegessé. Ezek csak csókok. Nem jelentenek szerelmet.
19. Ahogy a karjaidba esnek, amikor sírnak
Aztán ellököm. És a földre esik. És sírni kezd. Ja, az szerintem is poén.
20. Aztán bocsánatot kérnek, amiért ilyen apróság miatt kezdtek sírni
MI? Az a kölyök még akkor sem hagyná abba a bocsánatkérést, ha én kérném rá.
21. Megütnek, és azt várják, hogy fájdalmat okoznak
Nem mer megütni. Én vagyok Isten.
22. És bocsánatot kérnek, amikor tényleg fáj (amit mi persze sosem ismerünk be!)
Huh, mintha az a kölyök képes lenne bántani. Maximum a csontos könyökével.
23. Ahogy azt mondják „Hiányzol”
Sajnos nincs eleget távol tőlem, hogy hiányolni kezdhessen. Ami azt jelenti, hogy sosem vagyok egyedül. Ami nagy szívás, mert nem akarom, hogy a közelemben legyen. Csak csendet és némi helyet akarok magamnak, mégha néha kissé magányosnak is érzem, ha nem téblábol körülöttem.
24. Ahogy hiányolod őt
Bárcsak elég időt tölthetnék nélküle, hogy hiányolhassam…
25. Amikor a könnyei miatt meg akarod változtatni a világot, hogy ne fájjon neki többé semmi
Azt hiszem, ebbe van valami. Legalábbis onnan nézve, hogy nem tetszett az érzés, amikor Taki megtámadta. Persze nem miatta, csak senki ne nyúljon a tulajdonomhoz. Meg ott volt az a Kitazawa ügy is...
Francba, már megint itt rohangál. Hülye kis –
- YUKI! Nézd, sütöttem sütit!
- Süti? Nekem káposztának tűnik.
- Mert ez káposztás süti!
- Ez baromság. Ugyan ki akarna ilyet enni?
Kuncogni kezd, azzal a ragályos nevetésével.
- Olyan butus vagy. Félreteszek neked hármat, mint mindig, jó?
- Felőlem.
- Oké! Viszlát később, Yuki! – előrehajol, hogy megcsókoljon, de szerencsére még időben rántom félre a fejem, így megkímélem az arcomat egy nedves folttól. És attól is, hogy meglássa mosolyomat.
Függetlenül attól, hogy szereted őket
utálod őket, azt kívánod, hogy meghaljanak
vagy
tudod, hogy te halnál meg nélkülük…
nem számít.
Mert életedben egyszer
akármik is voltak a világnak,
a mindeneddé válnak.
Amikor a szemükbe nézel
a lelkük legmélyére zuhansz
és
több millió dolgot mondasz el
egyetlen hang nélkül,
tudod, hogy a saját életed
elkerülhetetlenül jelentéktelenné válik
és mindenedet odaadnád egyetlen szívdobbanásukért.
Millió oka van, hogy miért szeretjük őket,
De egyetlen papír sem tartalmazza a legfőbb érvet.
Mert ez nem az elme dolga,
Hanem a szívé.
Egy érzés.
Csak érezd.
H mint...
H mint...
Szerző: haruhi_hikaru
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült. A fanatikusok bizonyára ismerik a BOAO magazin Nishikidóról készült fotósorozatát, de azért én itt is közszemlére tenném a képet, ami az írás megszületéséhez szolgált:
Ueda Tatsuyának legalább 1001 ok miatt lehet hangulatingadozása. Talán túl hidegre állították a légkondit, túl fényesen süt a nap, vagy éppen nincs majonéz az asztalán.
Szóval amikor egy nap dühösen vágtatott be az öltözőbe, ledobálta a cuccait az asztalról, aztán egyedül kuporodott le a sarokba, a tagok találgatni kezdték az aznapi vadabbnál-vadabb indokokat.
- Kame, már megint elloptad a hajszárítóját? – kérdezte Jin a párját.
- Nem is! Talán TE csináltál valami hülyeséget ma, amitől totál kiakadt!
- Lehet, hogy Koki megette az ebédjét!
- Vagy Junno már megint előadott egy hülye dajare viccet! – folytatódott a tippelgetés.
- Lehet, hogy Ryo miatt van – suttogta Nakamaru félhalkan.
- Hallottam! Ki ne ejtsétek annak az idiótának a nevét előttem! – kiáltotta Ueda, amiből a KAT-TN számára egyértelműen kiderült dühének forrása.
Az egész akkor kezdődött, amikor Ryo igent mondott azokra a félmeztelen képekre a BOAO magazinban. Igen, a hatoldalas vizuális gyönyörforrás, amit mindennél több pletykálnivalót biztosított a rajongó lányoknak (és fiúknak is). Ueda – csakúgy mint sokan mások – rohant a legközelebbi újságos standhoz, hogy megvegye a februári kiadást. Kifejezetten élvezte az eléterülő látványt, a feszülő izmokat, azt a bronzbarna bőrt, azt a pimasz tekintetet… egészen addig, amíg fel nem figyelt valamire. Ryo egy csíkos boxert viselt, aminek elején egy nagy H betű díszelgett. H – másoknak – jelenthetett volna „Hilfiger”-t vagy „Horse”-t, de Ueda számára csakis egyet:
„Hiroki”
A RyoUchi turbékoló gerlepár már régóta szétrebbent, de most, hogy a magas srác visszatért a NewS-ba és a Kanjani8-hoz, Uedának nem sok nyugodalma volt az elmúlt hetekben. A fiú visszatértéből egyenesen következett, hogy több időt fognak Ryóval együtt tölteni. Aki ugyebár most Ueda kedvese. Tehát amikor Ryo ilyen érzéki képeken egy H-val ellátott alsóneműben virít egy T-s helyett (az U teljesen ki van zárva, hiszen az Uchi is u-val kezdődik), akkor Ueda már nem tudja lenyelni a féltékenységét.
Ezért nem válaszolt Ryo üzeneteire, és tette le a telefont, amikor szerelme hívta.
Egyéb lehetőség híján Ryo kénytelen volt ellátogatni a KAT-TUN öltözőjébe aznap este. Miután a többiek leléptek, lassan megindult harapós kedvese felé, aki ezúttal a kanapén kuporgott.
- Mit akarsz, Nishikido? – kérdezte Ueda anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna rá.
- Téged kereslek, természetesen – jött a felelet.
- Minek? Nyilvánvalóan nincs rám többé szükséged – morogta az idősebb srác.
- Nagyon jól tudod, hogy mindig szükségem van rád – suttogta Ryo a fülébe, Ueda összerezzent, ahogy a forró lehetet végigcirógatta a nyakát, de még próbált ellenállni.
- Akkor mi a helyzet Uchival?
Meghallva a titkos „varázsszót”, már biztosan tudta, mi baja lehet Tatsuyának.
- Szóval féltékeny vagy? Csak barátok vagyunk. Bízz bennem – jelentette ki Ryo, és megpróbálta megcsókolni őt, de a fiú még mindig vonakodott.
- Akkor mi van a képeiddel a BOAO magazinban?
- Mi van velük? – kérdezett vissza Ryo értetlenül.
- A boxered elején egy nagy H betű volt! H mint Hiroki, ugye? – Ueda nem bírta tovább, muszáj volt elmondania Ryónak, hogy mi aggasztja. Talán kockára teszi a kapcsolatukat, de legalább megszabadul a fojtogató bizonytalanságtól.
Néhány pillanattal később Ryo hangosan kacagni kezdett.
- Mi ilyen vicces?!
- Te! – mosolygott Uedára – Az isten szerelmére, azt a gatyát a magazin emberei adták rám! Még én sem tudom mit jelent a H! – nevette el magát újra. Ueda néha igazán butaságokat tudott kitalálni puszta féltékenységből, de Ryo még ezt is édesnek találta benne.
Az idősebb fiú pirulni kezdett. Az már igaz, hogy a szerelem bolonddá tesz. És ő egy volt a szerelmes emberek közül.
- Azt hiszem rájöttem mit jelent a H… - hajolt közelebb Ryo.
- Tényleg? És?
- H mint… hime! – és édes csókkal pecsételte le hercegnője száját, mielőtt az megszólalhatott volna.
Szerző: haruhi_hikaru
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült. A fanatikusok bizonyára ismerik a BOAO magazin Nishikidóról készült fotósorozatát, de azért én itt is közszemlére tenném a képet, ami az írás megszületéséhez szolgált:
Ueda Tatsuyának legalább 1001 ok miatt lehet hangulatingadozása. Talán túl hidegre állították a légkondit, túl fényesen süt a nap, vagy éppen nincs majonéz az asztalán.
Szóval amikor egy nap dühösen vágtatott be az öltözőbe, ledobálta a cuccait az asztalról, aztán egyedül kuporodott le a sarokba, a tagok találgatni kezdték az aznapi vadabbnál-vadabb indokokat.
- Kame, már megint elloptad a hajszárítóját? – kérdezte Jin a párját.
- Nem is! Talán TE csináltál valami hülyeséget ma, amitől totál kiakadt!
- Lehet, hogy Koki megette az ebédjét!
- Vagy Junno már megint előadott egy hülye dajare viccet! – folytatódott a tippelgetés.
- Lehet, hogy Ryo miatt van – suttogta Nakamaru félhalkan.
- Hallottam! Ki ne ejtsétek annak az idiótának a nevét előttem! – kiáltotta Ueda, amiből a KAT-TN számára egyértelműen kiderült dühének forrása.
Az egész akkor kezdődött, amikor Ryo igent mondott azokra a félmeztelen képekre a BOAO magazinban. Igen, a hatoldalas vizuális gyönyörforrás, amit mindennél több pletykálnivalót biztosított a rajongó lányoknak (és fiúknak is). Ueda – csakúgy mint sokan mások – rohant a legközelebbi újságos standhoz, hogy megvegye a februári kiadást. Kifejezetten élvezte az eléterülő látványt, a feszülő izmokat, azt a bronzbarna bőrt, azt a pimasz tekintetet… egészen addig, amíg fel nem figyelt valamire. Ryo egy csíkos boxert viselt, aminek elején egy nagy H betű díszelgett. H – másoknak – jelenthetett volna „Hilfiger”-t vagy „Horse”-t, de Ueda számára csakis egyet:
„Hiroki”
A RyoUchi turbékoló gerlepár már régóta szétrebbent, de most, hogy a magas srác visszatért a NewS-ba és a Kanjani8-hoz, Uedának nem sok nyugodalma volt az elmúlt hetekben. A fiú visszatértéből egyenesen következett, hogy több időt fognak Ryóval együtt tölteni. Aki ugyebár most Ueda kedvese. Tehát amikor Ryo ilyen érzéki képeken egy H-val ellátott alsóneműben virít egy T-s helyett (az U teljesen ki van zárva, hiszen az Uchi is u-val kezdődik), akkor Ueda már nem tudja lenyelni a féltékenységét.
Ezért nem válaszolt Ryo üzeneteire, és tette le a telefont, amikor szerelme hívta.
Egyéb lehetőség híján Ryo kénytelen volt ellátogatni a KAT-TUN öltözőjébe aznap este. Miután a többiek leléptek, lassan megindult harapós kedvese felé, aki ezúttal a kanapén kuporgott.
- Mit akarsz, Nishikido? – kérdezte Ueda anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna rá.
- Téged kereslek, természetesen – jött a felelet.
- Minek? Nyilvánvalóan nincs rám többé szükséged – morogta az idősebb srác.
- Nagyon jól tudod, hogy mindig szükségem van rád – suttogta Ryo a fülébe, Ueda összerezzent, ahogy a forró lehetet végigcirógatta a nyakát, de még próbált ellenállni.
- Akkor mi a helyzet Uchival?
Meghallva a titkos „varázsszót”, már biztosan tudta, mi baja lehet Tatsuyának.
- Szóval féltékeny vagy? Csak barátok vagyunk. Bízz bennem – jelentette ki Ryo, és megpróbálta megcsókolni őt, de a fiú még mindig vonakodott.
- Akkor mi van a képeiddel a BOAO magazinban?
- Mi van velük? – kérdezett vissza Ryo értetlenül.
- A boxered elején egy nagy H betű volt! H mint Hiroki, ugye? – Ueda nem bírta tovább, muszáj volt elmondania Ryónak, hogy mi aggasztja. Talán kockára teszi a kapcsolatukat, de legalább megszabadul a fojtogató bizonytalanságtól.
Néhány pillanattal később Ryo hangosan kacagni kezdett.
- Mi ilyen vicces?!
- Te! – mosolygott Uedára – Az isten szerelmére, azt a gatyát a magazin emberei adták rám! Még én sem tudom mit jelent a H! – nevette el magát újra. Ueda néha igazán butaságokat tudott kitalálni puszta féltékenységből, de Ryo még ezt is édesnek találta benne.
Az idősebb fiú pirulni kezdett. Az már igaz, hogy a szerelem bolonddá tesz. És ő egy volt a szerelmes emberek közül.
- Azt hiszem rájöttem mit jelent a H… - hajolt közelebb Ryo.
- Tényleg? És?
- H mint… hime! – és édes csókkal pecsételte le hercegnője száját, mielőtt az megszólalhatott volna.
Alvásproblémák
Alvásproblémák
Szerző: Gixi
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült. Bár Real Person Slash, nem állítjuk, hogy a szereplők ilyen viszonyban vannak. Egy kis ízelítő:
http://photobucket.com/images/die%2520shinya/
Amerikában a dolgok máshogy működtek. Amerikában a koncerteken kevesebb hangosan sikoltozó lány volt, amikor egy szintén férfi csapattaghoz dörgölőztél. Persze, ott is voltak, de úgy tűnt a legtöbbjük nem volt felkészülve az ilyen élményekre, vagy csak egyszerűen nem érdekelte őket.
Ez elkeserítette Shinyát.
Nem mintha ő sok időt töltött volna incselkedéssel vagy nyalakodással – hiszen megvolt a saját dolga a dobfelszerelés mögött -, ennek ellenére kiábrándító volt. Nem tudta megmondani pontosan miért. Egyszerűen zavarta a dolog.
Késő éjszaka volt, lehet, hogy csak fáradt volt és túl sokat gondolkodott – vagy éppen keveset. Nehéz volt eldönteni, amikor a teste alvásért könyörgött és az elméje egyszerűen nem engedélyezte. Először is, le kellett rendeznie a dolgokat.
- Die? – remélte, hogy a másik nem fogja piszkálni emiatt. Bárcsak Toshiyával került volna egy szobába aznap éjjel – tudta, hogy a basszista is hasonlóan érezne, vagy legalábbis megpróbálná megérteni, ahelyett, hogy elviccelné a dolgot. Nos, talán mégsem. Shinya csak egyre idegesebb lett, amiért Die van ott.
- Hrrr? – jött az álmos felelet, ami inkább hasonlított egy félbemaradt horkantásra. Este sokáig voltak kint, és Shinya tudta, hogy Die nem igazán örülne neki ha felébresztené – az órára nézett – hajnali háromkor. De képtelen volt megszabadulni aggályaitól.
- Zavar téged, hogy itt vagyunk?
- Hrr? – kérdezte Die újra, még mindig egyensúlyozva álom és valóság között. – Mi?
- Zavar téged, hogy itt vagyunk? – ismételte meg türelmesen a dobos a kérdést.
- Nem. Kényelmes.
- Úgy értettem, Amerikában – forgatta Shinya a szemeit.
- Nem igazán. Miért?
- Csak… - kezdte bizonytalanul. Tényleg Die-vel kell erről beszélnie? Talán reggelre elfelejti. Remélhetőleg.
- Mi? – sajnos, Die már teljesen magánál volt. – Mi az?
- Ma este, amikor Toshiya – tudod – megnyalta Kaoru arcát, a közönségnek nem tetszett, vagy egyáltalán nem érdekelte őket. És nem csak a ma estéről van szó.
Die arccal Shinya ágya felé fordult. Bár a tekintete ködös volt, tisztán látszott, hogy ez jár a fejében „ugye csak viccelsz, hogy emiatt ébresztettél fel?”. A szőke már többször látta ezt a fajta arckifejezést.
- És?
- Téged ez nem dühít fel?
- Kellene?
Shinya csöndben maradt, ő maga sem tudta a választ.
- Zavar téged?
- Igen – felelte Shinya csendesen. – Nem igazán értem, miért.
Die nagyot sóhajtott, Shinya pedig felnézett a plafonra. Szörnyen unalmas plafon volt, tele apró repedésekkel. Hallotta, ahogy Die morgott egyet, aztán kelletlenül megszólalt.
- Gyere ide.
Talán az alváshiány miatt, de Shinya kérdés nélkül kényszerítette a testét felkelésre, aztán átvágott a szobán, hogy megszüntesse az ágyaik közötti rést. Die laza kézmozdulatot tett, jelezve, hogy Shinyának közelebb kellene hajolnia. A dobos előre dőlt, és teljesen megdöbbent, amikor Die keze megragadta a nyaka hátsó részét és lehúzta egy csókra.
Igazán semmiség volt, csak egy ajak érintése egy másikéhoz. Csupán néhány pillanatig tartott mielőtt Die elengedte és újra elfordult.
- Nos, elégedett vagy?
Shinya habozott. Úgy érezte, most könnyedén eltudna aludni.
- Igen, azt hiszem.
- Jó. Menj aludni.
Mire Shinya visszament az ágyába és elfészkelődött a takaró alatt, újra meghallotta Die horkolását. Szemeit becsukva elmosolyodott.
Most több kérdése volt, mint a beszélgetés előtt, és tudta, hogy reggel minden sokkal zavarosabb lesz, de egyenlőre elégedett volt.
- Köszönöm – suttogta, mielőtt az alvás elragadta. Aznap éjjel örömteljes álmai voltak.
Szerző: Gixi
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült. Bár Real Person Slash, nem állítjuk, hogy a szereplők ilyen viszonyban vannak. Egy kis ízelítő:
http://photobucket.com/images/die%2520shinya/
Amerikában a dolgok máshogy működtek. Amerikában a koncerteken kevesebb hangosan sikoltozó lány volt, amikor egy szintén férfi csapattaghoz dörgölőztél. Persze, ott is voltak, de úgy tűnt a legtöbbjük nem volt felkészülve az ilyen élményekre, vagy csak egyszerűen nem érdekelte őket.
Ez elkeserítette Shinyát.
Nem mintha ő sok időt töltött volna incselkedéssel vagy nyalakodással – hiszen megvolt a saját dolga a dobfelszerelés mögött -, ennek ellenére kiábrándító volt. Nem tudta megmondani pontosan miért. Egyszerűen zavarta a dolog.
Késő éjszaka volt, lehet, hogy csak fáradt volt és túl sokat gondolkodott – vagy éppen keveset. Nehéz volt eldönteni, amikor a teste alvásért könyörgött és az elméje egyszerűen nem engedélyezte. Először is, le kellett rendeznie a dolgokat.
- Die? – remélte, hogy a másik nem fogja piszkálni emiatt. Bárcsak Toshiyával került volna egy szobába aznap éjjel – tudta, hogy a basszista is hasonlóan érezne, vagy legalábbis megpróbálná megérteni, ahelyett, hogy elviccelné a dolgot. Nos, talán mégsem. Shinya csak egyre idegesebb lett, amiért Die van ott.
- Hrrr? – jött az álmos felelet, ami inkább hasonlított egy félbemaradt horkantásra. Este sokáig voltak kint, és Shinya tudta, hogy Die nem igazán örülne neki ha felébresztené – az órára nézett – hajnali háromkor. De képtelen volt megszabadulni aggályaitól.
- Zavar téged, hogy itt vagyunk?
- Hrr? – kérdezte Die újra, még mindig egyensúlyozva álom és valóság között. – Mi?
- Zavar téged, hogy itt vagyunk? – ismételte meg türelmesen a dobos a kérdést.
- Nem. Kényelmes.
- Úgy értettem, Amerikában – forgatta Shinya a szemeit.
- Nem igazán. Miért?
- Csak… - kezdte bizonytalanul. Tényleg Die-vel kell erről beszélnie? Talán reggelre elfelejti. Remélhetőleg.
- Mi? – sajnos, Die már teljesen magánál volt. – Mi az?
- Ma este, amikor Toshiya – tudod – megnyalta Kaoru arcát, a közönségnek nem tetszett, vagy egyáltalán nem érdekelte őket. És nem csak a ma estéről van szó.
Die arccal Shinya ágya felé fordult. Bár a tekintete ködös volt, tisztán látszott, hogy ez jár a fejében „ugye csak viccelsz, hogy emiatt ébresztettél fel?”. A szőke már többször látta ezt a fajta arckifejezést.
- És?
- Téged ez nem dühít fel?
- Kellene?
Shinya csöndben maradt, ő maga sem tudta a választ.
- Zavar téged?
- Igen – felelte Shinya csendesen. – Nem igazán értem, miért.
Die nagyot sóhajtott, Shinya pedig felnézett a plafonra. Szörnyen unalmas plafon volt, tele apró repedésekkel. Hallotta, ahogy Die morgott egyet, aztán kelletlenül megszólalt.
- Gyere ide.
Talán az alváshiány miatt, de Shinya kérdés nélkül kényszerítette a testét felkelésre, aztán átvágott a szobán, hogy megszüntesse az ágyaik közötti rést. Die laza kézmozdulatot tett, jelezve, hogy Shinyának közelebb kellene hajolnia. A dobos előre dőlt, és teljesen megdöbbent, amikor Die keze megragadta a nyaka hátsó részét és lehúzta egy csókra.
Igazán semmiség volt, csak egy ajak érintése egy másikéhoz. Csupán néhány pillanatig tartott mielőtt Die elengedte és újra elfordult.
- Nos, elégedett vagy?
Shinya habozott. Úgy érezte, most könnyedén eltudna aludni.
- Igen, azt hiszem.
- Jó. Menj aludni.
Mire Shinya visszament az ágyába és elfészkelődött a takaró alatt, újra meghallotta Die horkolását. Szemeit becsukva elmosolyodott.
Most több kérdése volt, mint a beszélgetés előtt, és tudta, hogy reggel minden sokkal zavarosabb lesz, de egyenlőre elégedett volt.
- Köszönöm – suttogta, mielőtt az alvás elragadta. Aznap éjjel örömteljes álmai voltak.
Álmatlanság
Álmatlanság
Szerző: chibikoi
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült.
Sötét volt. Hideg volt.
Kakashi, Sakura, Sasuke és Naruto egy szobában aludtak egy kis házban, amit kifejezetten shinobiknak építettek, hogy ott húzódjanak meg küldetésük alatt. A futonokat véletlenszerűen rendezték el a hatalmas szobában: Sakura egyedül volt a sarokban, Kakashi a szoba közepén terpeszkedett, Naruto és Sasuke a másik falhoz húzódtak.
Az ablak megremegett a süvítő széltől. Holdfény áramlott be az üvegen, hátborzongató kék fénybe vonva a falakat, a kint reszkető fák táncoló árnyakat vetítettek a sötétbe.
Egyszerűen szólva, Naruto ébren volt. Megpróbálta kitisztítani az elméjét, befogni a füleit, sőt, még a párnája alá is dugta a fejét (majdnem megfojtva magát ezzel).
Érezte, ahogy a hideg beférkőzik a repedéseken és végigfut a bőrén. Reszketve nézett szét a szobában. A csapattársainak nem volt problémájuk az alvással, Kakashi még horkolt is. Naruto felsóhajtott. Tudta, hogyha nem tudja kialudni magát, az holnap az életébe kerülhet. És nem tűnt vonzó ötletnek belehalni az alváshiányba, főleg, ha Hokage akar lenni az ember.
Óvatosan felült, aztán átlopakodott a szobán Sasukéhoz. Úgy érezte, ez az utolsó esélye. Sakura? Biztosan végezne vele. Kakashi? A perverz tanár számításba sem jöhetett. Így csak Sasuke maradt. Naruto akármit elviselt volna tőle, hiszen riválisok voltak (és barátok is, bár ezt a tényt szándékosan elutasította).
Összegyűjtve a bátorságát, Naruto Sasuke vállára tette a kezét, és finoman megrázta.
- Sasuke… Sasuke! Ébredj fel – suttogta. Kissé hátrébb lépett, amikor meglátta az összeszűkült, ónix színű szemeket.
- Naruto, menj vissza aludni – suttogta mérgesen, amiért megzavarták szendergésében. Éber alvó volt, nem szerette, ha felkeltették. Megfordult, hátát mutatva Narutónak.
- Nem tudok elaludni!
- Az kár, usuratonkachi – válaszolt az Uchiha, visszanézve a válla felett. Naruto igazán reménytelennek tűnt, ahogy kócos hajjal álldogált a futonja mellett. Sasuke dühösen fújt egyet, aztán újra elfordult. – Tűnj el!
Naruto nagyot sóhajtott. Leült Sasuke matraca mellé, és néhány percig mérlegelte, mit kellene tennie. Figyelte, ahogy csapattársa légzése újra lelassul. Megint elaludt!
Nagyon, nagyon óvatosan, Naruto felemelte a takaró sarkát és becsusszant alá. Fejét Sasuke párnájának csücskére fektette, lehunyta szemeit és ösztönösen simult a másikhoz, hogy minél jobban beburkolja magát a takaró melegébe és Sasuke illatába.
Ahogy egy kicsit közelebb húzta a paplant magához, könyöke véletlenül hozzáütődött a másik fiú hátához.
- Mi a franc?! Menj vissza a saját ágyadba, Naruto! – mondta Sasuke, amikor felismerte kényelmetlenségének okát. Azonban, ahelyett, hogy felkelt és visszament volna a szoba másik végébe, Naruto megfordult és karjait Sasuke törzse köré fonta.
- Kényelmes vagy, Sasuke – suttogta még mindig csukott szemmel.
Sasuke elkeseredetten sóhajtott fel.
- Te meg lehetetlen.
Mérlegelve, hogy nem érné meg egész éjjel Narutóval veszekedni, visszafeküdt.
- Jó éjt – mondta Naruto elégedetten, egy kis mosollyal az arcán.
Aztán minden elcsöndesedett.
Szerző: chibikoi
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült.
Sötét volt. Hideg volt.
Kakashi, Sakura, Sasuke és Naruto egy szobában aludtak egy kis házban, amit kifejezetten shinobiknak építettek, hogy ott húzódjanak meg küldetésük alatt. A futonokat véletlenszerűen rendezték el a hatalmas szobában: Sakura egyedül volt a sarokban, Kakashi a szoba közepén terpeszkedett, Naruto és Sasuke a másik falhoz húzódtak.
Az ablak megremegett a süvítő széltől. Holdfény áramlott be az üvegen, hátborzongató kék fénybe vonva a falakat, a kint reszkető fák táncoló árnyakat vetítettek a sötétbe.
Egyszerűen szólva, Naruto ébren volt. Megpróbálta kitisztítani az elméjét, befogni a füleit, sőt, még a párnája alá is dugta a fejét (majdnem megfojtva magát ezzel).
Érezte, ahogy a hideg beférkőzik a repedéseken és végigfut a bőrén. Reszketve nézett szét a szobában. A csapattársainak nem volt problémájuk az alvással, Kakashi még horkolt is. Naruto felsóhajtott. Tudta, hogyha nem tudja kialudni magát, az holnap az életébe kerülhet. És nem tűnt vonzó ötletnek belehalni az alváshiányba, főleg, ha Hokage akar lenni az ember.
Óvatosan felült, aztán átlopakodott a szobán Sasukéhoz. Úgy érezte, ez az utolsó esélye. Sakura? Biztosan végezne vele. Kakashi? A perverz tanár számításba sem jöhetett. Így csak Sasuke maradt. Naruto akármit elviselt volna tőle, hiszen riválisok voltak (és barátok is, bár ezt a tényt szándékosan elutasította).
Összegyűjtve a bátorságát, Naruto Sasuke vállára tette a kezét, és finoman megrázta.
- Sasuke… Sasuke! Ébredj fel – suttogta. Kissé hátrébb lépett, amikor meglátta az összeszűkült, ónix színű szemeket.
- Naruto, menj vissza aludni – suttogta mérgesen, amiért megzavarták szendergésében. Éber alvó volt, nem szerette, ha felkeltették. Megfordult, hátát mutatva Narutónak.
- Nem tudok elaludni!
- Az kár, usuratonkachi – válaszolt az Uchiha, visszanézve a válla felett. Naruto igazán reménytelennek tűnt, ahogy kócos hajjal álldogált a futonja mellett. Sasuke dühösen fújt egyet, aztán újra elfordult. – Tűnj el!
Naruto nagyot sóhajtott. Leült Sasuke matraca mellé, és néhány percig mérlegelte, mit kellene tennie. Figyelte, ahogy csapattársa légzése újra lelassul. Megint elaludt!
Nagyon, nagyon óvatosan, Naruto felemelte a takaró sarkát és becsusszant alá. Fejét Sasuke párnájának csücskére fektette, lehunyta szemeit és ösztönösen simult a másikhoz, hogy minél jobban beburkolja magát a takaró melegébe és Sasuke illatába.
Ahogy egy kicsit közelebb húzta a paplant magához, könyöke véletlenül hozzáütődött a másik fiú hátához.
- Mi a franc?! Menj vissza a saját ágyadba, Naruto! – mondta Sasuke, amikor felismerte kényelmetlenségének okát. Azonban, ahelyett, hogy felkelt és visszament volna a szoba másik végébe, Naruto megfordult és karjait Sasuke törzse köré fonta.
- Kényelmes vagy, Sasuke – suttogta még mindig csukott szemmel.
Sasuke elkeseredetten sóhajtott fel.
- Te meg lehetetlen.
Mérlegelve, hogy nem érné meg egész éjjel Narutóval veszekedni, visszafeküdt.
- Jó éjt – mondta Naruto elégedetten, egy kis mosollyal az arcán.
Aztán minden elcsöndesedett.
Aishiteru
Aishiteru
Szerző: Elric-chan
A fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült. Szóljatok, ha kéne még valamit ide írnom...
- Oké, ismételd utánam. Arigato.
- Mit jelent?
- Csak ismételd, rendben?
Sasuke dühös volt magára. Beleegyezett, hogy japánul tanítja Narutót, de már nem is tűnt olyan jó ötletnek a dolog. A szőke merő unalomból kezdett érdeklődni a nyelv iránt, no és a „Tanulj könnyedén japánul” videók miatt, amiket Sakurától kapott a születésnapjára.
- Arigato.
- Jó.
- És mit jelent?
- Köszönöm.
- Mit?
Sasuke a homlokára csapott.
- Arigato azt jelenti köszönöm, hülye dobe!
- Aw, gonosz vagy…
- Ez elszomorít? – kérdezte Sasuke szarkasztikusan, de egyből meg is bánta, ahogy a szőke kiskutya szemekkel kezdte szuggerálni.
- Hogy mondod azt, hogy szomorú?
- Kanashii.
Sasuke a türelme végén járt. Már elkövette a hibát, hogy megkérdezte Narutót mit tud japánul, aki erre érdes hangon kezdte kiabálni, hogy „Dattebayo azt jelenti, hidd el! Dattebayo azt jelenti, hidd el!” Frusztráltsága még nem jelentkezett fejfájás formájában, de Sasuke nem tudott ennek igazán örülni.
- Hmm… hogy van az igen és nem?
- Hai és iie. – rájött, hogy csak akkor érhet el sikereket, ha így válaszol a dobe kérdéseire. Halkan és egyszerűen.
- Nos…
- Ano.
- Nem kérdeztem, hogy kell mondani!
- Hát, legalább már tudod.
Naruto felhorkantott. Sasuke nem volt éppen a legkedvesebb tanár, de ő volt a legokosabb és ez azért számított valamit. Az Uchiha csak mosolygott magában. Határozottan szórakoztató volt a másikat idegesíteni.
- Még valami? – kérdezte Sasuke az ujjait ropogtatva. Naruto csak ült és latolgatott, szinte látni lehetett a fogaskerekek forgását a szőke tincsek mögött.
- Nos… - kezdte Naruto, és a fekete hajú srác úgy látta, a nagyszájú kissé elpirult.
- Mi az? – kérdezte Sasuke és Narutót figyelte, ahogy arca a bíborvörös egy újabb árnyalatába váltott.
- Hogy mondod azt, hogy… szeretlek?
Sasuke egy egész percig csak ült és bámult, aztán fejét hátravetve felnevetett.
- Ezen izgattad így fel magad?
- Izgattam? – hadarta Naruto és még vörösebb lett.
- Igen, felizgattad magad. Olyan vörös vagy, mint egy sakuranbo. Öh… cseresznye.
Naruto lecsúszott a széken, egészen kicsire húzta össze magát és a padlót fixírozta. Sasuke csak bámulta őt, a tekintete egészen ellágyult.
- Aishiteru – suttogta, mire Naruto vette a bátorságot, hogy felnézzen.
- Ez azt…
- Szeretlek.
- Mi… tényleg?
Sasuke figyelmen hagyta a tényt, hogy válasza kétértelmű lehet.
- Hai.
Naruto felült, arckifejezése rosszból rosszabbra változott. Sasuke átnyúlt az asztalon, hüvelykujjával megcirógatva a szőke arcát és lágyan elmosolyodott. Felállt, megkerülte az asztalt és mielőtt Naruto szívének esélye lett volna egyet is dobbanni, megcsókolta őt.
Ez túl sok volt a kyuubinak. Karjait átfonta Sasuke nyaka körül, ezzel alaposan meglepte a hollóhajút. Meglepődött, de egyáltalán nem ellenkezett. Még közelebb lépett a másikhoz, arcát kezébe fogva. Kialakuló fejfájása teljesen eltűnt.
- Öh… - Naruto hangja alig volt több kósza suttogásnál. – Mi… volt ez?
Sasuke elvigyorodott.
- Kisu.
Szerző: Elric-chan
A fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült. Szóljatok, ha kéne még valamit ide írnom...
- Oké, ismételd utánam. Arigato.
- Mit jelent?
- Csak ismételd, rendben?
Sasuke dühös volt magára. Beleegyezett, hogy japánul tanítja Narutót, de már nem is tűnt olyan jó ötletnek a dolog. A szőke merő unalomból kezdett érdeklődni a nyelv iránt, no és a „Tanulj könnyedén japánul” videók miatt, amiket Sakurától kapott a születésnapjára.
- Arigato.
- Jó.
- És mit jelent?
- Köszönöm.
- Mit?
Sasuke a homlokára csapott.
- Arigato azt jelenti köszönöm, hülye dobe!
- Aw, gonosz vagy…
- Ez elszomorít? – kérdezte Sasuke szarkasztikusan, de egyből meg is bánta, ahogy a szőke kiskutya szemekkel kezdte szuggerálni.
- Hogy mondod azt, hogy szomorú?
- Kanashii.
Sasuke a türelme végén járt. Már elkövette a hibát, hogy megkérdezte Narutót mit tud japánul, aki erre érdes hangon kezdte kiabálni, hogy „Dattebayo azt jelenti, hidd el! Dattebayo azt jelenti, hidd el!” Frusztráltsága még nem jelentkezett fejfájás formájában, de Sasuke nem tudott ennek igazán örülni.
- Hmm… hogy van az igen és nem?
- Hai és iie. – rájött, hogy csak akkor érhet el sikereket, ha így válaszol a dobe kérdéseire. Halkan és egyszerűen.
- Nos…
- Ano.
- Nem kérdeztem, hogy kell mondani!
- Hát, legalább már tudod.
Naruto felhorkantott. Sasuke nem volt éppen a legkedvesebb tanár, de ő volt a legokosabb és ez azért számított valamit. Az Uchiha csak mosolygott magában. Határozottan szórakoztató volt a másikat idegesíteni.
- Még valami? – kérdezte Sasuke az ujjait ropogtatva. Naruto csak ült és latolgatott, szinte látni lehetett a fogaskerekek forgását a szőke tincsek mögött.
- Nos… - kezdte Naruto, és a fekete hajú srác úgy látta, a nagyszájú kissé elpirult.
- Mi az? – kérdezte Sasuke és Narutót figyelte, ahogy arca a bíborvörös egy újabb árnyalatába váltott.
- Hogy mondod azt, hogy… szeretlek?
Sasuke egy egész percig csak ült és bámult, aztán fejét hátravetve felnevetett.
- Ezen izgattad így fel magad?
- Izgattam? – hadarta Naruto és még vörösebb lett.
- Igen, felizgattad magad. Olyan vörös vagy, mint egy sakuranbo. Öh… cseresznye.
Naruto lecsúszott a széken, egészen kicsire húzta össze magát és a padlót fixírozta. Sasuke csak bámulta őt, a tekintete egészen ellágyult.
- Aishiteru – suttogta, mire Naruto vette a bátorságot, hogy felnézzen.
- Ez azt…
- Szeretlek.
- Mi… tényleg?
Sasuke figyelmen hagyta a tényt, hogy válasza kétértelmű lehet.
- Hai.
Naruto felült, arckifejezése rosszból rosszabbra változott. Sasuke átnyúlt az asztalon, hüvelykujjával megcirógatva a szőke arcát és lágyan elmosolyodott. Felállt, megkerülte az asztalt és mielőtt Naruto szívének esélye lett volna egyet is dobbanni, megcsókolta őt.
Ez túl sok volt a kyuubinak. Karjait átfonta Sasuke nyaka körül, ezzel alaposan meglepte a hollóhajút. Meglepődött, de egyáltalán nem ellenkezett. Még közelebb lépett a másikhoz, arcát kezébe fogva. Kialakuló fejfájása teljesen eltűnt.
- Öh… - Naruto hangja alig volt több kósza suttogásnál. – Mi… volt ez?
Sasuke elvigyorodott.
- Kisu.
Örök riválisok
Örök riválisok
Szerző: Koinu-chan
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült, ezúton is köszönet érte.
A fandom a Naruto című anime, spoilert nem tartalmaz. Ha nem ismered, itt egy kis szemezgetni való: http://photobucket.com/images/sasuke%2520love%2520naruto/
Szószedet:
-dobe: Sasuke hívja így Narutót, nyers fordításban halott levelet jelent
- usuratonkachi: szintén Naru "beceneve", a fekete hajú srác aggatta rá
- seme: "aktív" fél a homoszexuális kapcsolatokban, japánul.
4 évesen
Egy aranyos, szőke kisgyerek ült az óvoda padlóján, kockatornyot építve, néha felhúzva narancssárga overalljának ujját.
- Ety kocka, két kocka, hájom kocka – selypített vidáman.
Egy sötét hajú totyogós huppant le mellé és lefitymáló kifejezéssel figyelte tevékenységét. (Úgy, ahogy egy átlagos négy éves képtelen lenne)
Sasuke is elkezdett tornyot építeni, de sokkal gyorsabban, mint Naruto.
A szőke fiú észrevette ezt, és durcásan felfújta arcát. Gyorsabban rakosgatta egymásra a színes darabokat, nem akart lehagyott lenni a ’hüle cép fiú’ mellett.
Addig építettek, amíg az épület el nem ért a fejükig, akkor megálltak és bámulni kezdték egymást. Mindkét torony 15 emelettel büszkélkedhetett.
Naruto megpróbált felugrani, hogy egy utolsó kockát tegyen a rakásra, de túl kicsi volt hozzá. Sasuke – aki alig volt magasabb a szőkénél – lábujjhegyre állt és felhelyezte az utolsó darabot, ezzel 16-ra növelve az építőelemek számát. Önelégülten mosolygott Narutóra (bár inkább volt aranyos, semmint gúnyos).
Pont! Sasuke: 1 Naruto: 0
_____________________________________
7 évesen
Valahogy ugyanazt az utat választották hazafelé, na nem mintha együtt mentek volna, vagy ilyesmi. Az utcán kiszúrtak egy hatalmas, többszínű nyalókákat árusító boltot.
- Oh… nagyon jól néznek ki – mondta Naruto nyálcsorgatva.
Sasuke a szemeit forgatta.
- Utálom az édességet…
Naruto elutasítóan nyúlt a pénztárcájáért, de csak egy ragtapaszt és egy gombot talált benne.
- Aw, bár csak lenne egy ilyenem – siránkozott mogorva képpel.
A fekete hajú srác újra átnézett a boltra, aztán ördögien elvigyorodott (úgy, ahogy csak egy Uchiha tud 7 éves korban). Odasétált a polchoz, kiválasztott egy fényes piros színű cukrot és odanyújtotta az eladónak egy érmével együtt. Visszasétált Narutóhoz, és vigyorogva rágódott az édességen.
- He? Ez nem fair, azt mondtad nem szereted az édes dolgokat!
- Eldöntöttem, hogy most már szeretem őket.
- Önző dög! – morgott Naruto és keresztbe fonta karjait a mellkasán. Ez a mozdulat majdnem arra késztette Sasukét, hogy megossza vele a nyalókát… majdnem.
Hirtelen egy gondolat ütött szöget a szőke fejében. Lekicsinylően prüszkölt egyet Sasuke felé, aztán ő is elindult a boltba – Majd én megmutatom! – felkiáltással.
Megállt a pult előtt, és a nőt bámulta nagy, fénylően nedves szemekkel. Előretolta a csípőjét, mutatóujját a szájába vette.
- Azok a nyalókák szörnyen jól néznek ki… - lassan hintázott a talpain és bűnbánóan lesütötte a szemeit – De anyuci azt mondja nem költhetünk több pénzt cukorkára… bár csak lenne egy olyanom… egy egészen kis darab is elég lenne!
Szinte látszott, ahogy az eladó elolvad a látottaktól.
- Ó, kis drágám, Isten áldjon. – egy nagy, szivárványszínű nyalókát nyomott Naruto kezébe, és megsimogatta a szőke tincseket. – Tessék, ne aggódj a fizetés miatt. Bűntett lenne egy ilyen aranyos gyermeket megfosztani ettől.
- Köszönöm, hölgyem!
Naruto visszafordult és nyelvet öltött az elképedt Sasukére.
Pont! Naruto: 61 Sasuke: 60
___________________________
12 évesen
Átsétáltak az előcsarnokon, hogy megnézzék a falra függesztett lapon a vizsgaeredményeiket.
- Ha! Érzem, hogy ez most nagyon jól sikerült. Talán még téged is leköröztelek!
- Ne fogadj rá, dobe.
- Ne hívj így!
- Rendben… usuratonkachi.
- Te…!
Addig folytatták a szóváltást, amíg oda nem értek a hirdetőtáblához. Kíváncsian vizslatták a tele írt kiáltványt. Sasuke neve, természetesen, egyből ott volt a lap tetején. De Narutóé…
(tovább megy)…
(sokkal lejjebb)…
(már majdnem ott)…
Igen, a legeslegalján.
- Épp, amit egy dobétól várni lehet. – vigyorgott Sasuke.
- Csak várj, majd legközelebb megmutatom neked! – forrósodott fel Naruto arca.
Pont! Sasuke: 151 Naruto: 150
___________________________________
15 évesen
Akkoriban történt, amikor Naruto szerelmes volt Sakurába. Mindig mögé ült az órákon, és beszélgetni próbált vele, ahányszor csak a tanár hátat fordított. Amikor csak lehetősége volt rá, újra és újra randira hívta, igyekezett Sakura minden figyelmét magára irányítani. Igen, Naruto el volt bűvölve.
De a dolog úgy állt, hogy Sakura nem őt, hanem Sasukét szerette.
- Miért kell neki Sasukét szeretnie? – bosszankodott Naruto. – Sokkal régebbről ismerem őt, mint Sakura. Hogy mondhatja, hogy szereti, amikor csak egy éve ismerik egymást? És Sasuke még csak hozzá sem szól!
Igen, Narutót tényleg elbűvölte Sakura.
Másrészről, Sasuke tökéletes tisztában volt Naruto érzéseivel. A rivalizálás fejében, másnap úgy ment iskola, hogy hagyta, hogy Sakura a karjába csimpaszkodjon, ő pedig átkarolta a lányt. Hivatalosan „együtt jártak”.
Naruto dühöngött, de még mennyire! (Mondjuk, hogy egy egész hegynyi széttépett papír sziesztázott egy tanterem padlóján.)
Ezért Naruto azt mondta Sasukénak, hogy amúgy sem szerette Sakurát, aki csúnya, gőgös és egy fennhéjázó vén szatyor, és idióta volt, amiért pont vele járt.
A fekete hajú srác csak mosolygott rajta.
Másnap Naruto Hinatával kézenfogva ment iskolába. Most ők voltak hivatalosan egy pár.
- Az én barátnőm sokkal jobb, mint a tiéd! – jelentette ki Naruto, amikor összefutott a tetőn Sasukéval.
- Mindegy, dobe, az enyém csinosabb.
- Hinata aranyosabb!
- Sakura okosabb.
- Hinata tud főzni!
- Sakura… uh… jól néz ki rózsaszínben.
- Hinata… öö… halkan beszél?
- Ez hülyeség. Sakura és én jobban csókolózunk. (Ez hazugság volt, Sasuke meg sem akarta érinteni a lányt, nemhogy megcsókolja. Csak azért mondta, hogy Narutót piszkálja.)
- Na persze! Én akármelyik lánynál jobban csókolok! (Ez is hazugság volt, ugyanis Naruto még sosem csókolt meg senkit.)
- Hm, hazudsz.
- Nem, nem hazudok!
- De igen.
- De nem!
- Talán azt sem tudod, hogy kell csókolózni.
- Te-! – Naruto ezt nem hagyhatta annyiban, meg kellett védenie a becsületét. Felemelkedett, megragadta Sasuke gallérját és lehúzta a fejét, amíg ajkaik össze nem találkoztak.
Egy pillanattal később Naruto hátrahúzódott, ráeszmélve, hogy mit tett.
- Én… öhm… úgy értem… - a szőke elhallgatott.
Sasuke elpirult.
Sasuke sohasem pirult el.
Pont! Naruto: 311 Sasuke: 310
___________________________________________
16 évesen
Ez volt az osztálykempingezés. Nos, valójában a semmi közepén voltak egy ócska sátorral, és egy tanárral, aki még a gombákat sem tudta megkülönböztetni az egyszerű gaztól. Hogy még rosszabb legyen, meleg volt – rettenetesen meleg –, az a fajta nap, amikor úgy érzed, hogy a világ egy hatalmas sütő, és te vagy benne a muffin.
Naruto a folyó egyik szikláján ült, magát legyezgetve. Egy átizzadt pólót viselt kék rövidnadrággal.
Sasuke mögötte ült a kövön, látszólag megfeledkezve a hőségről, de ha jobban megnézzük, a haja csapzottan tapadt homlokára.
- Hé, Sasuke, nincs meleged?
- Hn.
- Azt hiszem, élve fogok megfőni.
- Hn.
- Istenem, adj egy kis szellőt!
- …
- Azt hiszem, lehámlik a bőröm.
- Hn.
- Sasuke, nincs meleged?
- Dobe, hagyd abba. Zavaró vagy.
- De Sasuke! Alig tudok levegőt venni ebben a hőségben.
- Hogyne tudnál, hiszen beszélsz, nem igaz?
- Saaasssuuukkke….
- Nézd, az egyetlen, amit tenned kell, hogy beugrasz a folyóba egy kicsit lehűlni.
- Utálok úszni – pillantott le Naruto a hasára, ahol a sebhelye rejtőzött a pólója alatt. Nem arról volt szó, hogy utál úszni, inkább csak nem akarta, hogy az emberek meglássák a heget.
- Nincs senki a közelben. Nem fogják meglátni.
Naruto meglepetten nézett fel, nem hitte volna, hogy Sasuke sejti az okát, miért nem akar levetkőzni.
- Ha ettől jobban érzed magad, én is bemegyek – állt fel Sasuke.
- Tényleg? – kérdezte Naruto lenyűgözve. Az Uchiha sosem úszott, főleg azért, mert a lányok egyből letámadták volna, ha leveszi a felsőjét.
Sasuke áthúzta a sötét pólót a fején és az egyik sziklára dobta. Egy szép fejessel beugrott a vízbe, aztán megfordult, hogy Narutót is behívja.
De Naruto csak a csapattársát bámulta. A víz csillogott és végigfutott a finoman kidolgozott mellkason, hiába volt vékony, tartásából erő és kecsesség sugárzott. Naruto tudta, hogy Sasuke jóképű, de még sosem látta félmeztelenül ilyen közelről.
- Hé, Naruto, jól vagy? Vérzik az orrod.
Pont! Sasuke: 481 Naruto: 480
_____________________________________
17 évesen
Valentin nap volt, és Naruto zavartan álldogált egyik lábáról a másikra, egy doboz házi készítésű csokit szorongatva. Már azt is megbánta, hogy egyáltalán eszébe jutott ez a képtelen ötlet.
Sasuke arcáról semmit nem lehetett leolvasni, ahogy Narutóra nézett.
- Te… szeretsz engem? – kérdezte végül.
- M-Mi? Ez csak egy doboz csoki!
- Válaszolj a kérdésre, dobe.
- Én… nos… um…
- Csak mondj igent – Sasuke elővett egy saját kezűleg alkotott csomagot, tele csokoládéval és átnyújtotta Narutónak.
Naruto elpirult, ahogy átvette.
- Igen… szeretlek. Már nagyon régóta…
Döntetlen! Naruto: 500 Sasuke: 500
_________________________________
18 évesen
A szoba padlóját elborították Naruto ruhái, az ágy fájdalmasan nyikordult meg Sasuke segédkezésével. Naruto nyakán kalandozott szájával, finoman megszívva a selymes bőrt, édes hangokat csalva ki a szőkéből.
- Sasuke… miért te vagy a seme? – kérdezte Naruto nehezen lélegezve.
Sasuke megállt egy pillanatra.
- Csak úgy.
- De miért nem lehetek én a seme?
- Mert nem.
- Miért nem?
- Mert én magasabb vagyok – Sasuke közelebb nyomult Narutóhoz, keménységük izgatóan feszült a másik testének. A szőke felnyögött az érzésre.
- És jó vagyok az előjátékban – jártatta végig nyelvét Naruto fülén, izgatottan belenyalva.
- És erősebb vagyok – Sasuke a feje fölé emelte a szőke karjait, aztán kinyúlt az éjjeliszekrényre és elővarázsolt egy pár bilincset. Érzéki lassúsággal tette a hideg fémet a fiú vékony csuklójára, aztán az ágytámlához rögzítette.
- És mert azt mondom – mosolygott Sasuke önelégülten az alatta mocorgó szőkére.
Végső győzelem! Sasuke: 691 Naruto: 690
______________________________________
Sasuke és Naruto mind a mai napig folytatják örök vetélkedésüket, de valahol útközben megszabadultak a tabuktól.
A szerelem már csak ilyen.
Szerző: Koinu-chan
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült, ezúton is köszönet érte.
A fandom a Naruto című anime, spoilert nem tartalmaz. Ha nem ismered, itt egy kis szemezgetni való: http://photobucket.com/images/sasuke%2520love%2520naruto/
Szószedet:
-dobe: Sasuke hívja így Narutót, nyers fordításban halott levelet jelent
- usuratonkachi: szintén Naru "beceneve", a fekete hajú srác aggatta rá
- seme: "aktív" fél a homoszexuális kapcsolatokban, japánul.
4 évesen
Egy aranyos, szőke kisgyerek ült az óvoda padlóján, kockatornyot építve, néha felhúzva narancssárga overalljának ujját.
- Ety kocka, két kocka, hájom kocka – selypített vidáman.
Egy sötét hajú totyogós huppant le mellé és lefitymáló kifejezéssel figyelte tevékenységét. (Úgy, ahogy egy átlagos négy éves képtelen lenne)
Sasuke is elkezdett tornyot építeni, de sokkal gyorsabban, mint Naruto.
A szőke fiú észrevette ezt, és durcásan felfújta arcát. Gyorsabban rakosgatta egymásra a színes darabokat, nem akart lehagyott lenni a ’hüle cép fiú’ mellett.
Addig építettek, amíg az épület el nem ért a fejükig, akkor megálltak és bámulni kezdték egymást. Mindkét torony 15 emelettel büszkélkedhetett.
Naruto megpróbált felugrani, hogy egy utolsó kockát tegyen a rakásra, de túl kicsi volt hozzá. Sasuke – aki alig volt magasabb a szőkénél – lábujjhegyre állt és felhelyezte az utolsó darabot, ezzel 16-ra növelve az építőelemek számát. Önelégülten mosolygott Narutóra (bár inkább volt aranyos, semmint gúnyos).
Pont! Sasuke: 1 Naruto: 0
_____________________________________
7 évesen
Valahogy ugyanazt az utat választották hazafelé, na nem mintha együtt mentek volna, vagy ilyesmi. Az utcán kiszúrtak egy hatalmas, többszínű nyalókákat árusító boltot.
- Oh… nagyon jól néznek ki – mondta Naruto nyálcsorgatva.
Sasuke a szemeit forgatta.
- Utálom az édességet…
Naruto elutasítóan nyúlt a pénztárcájáért, de csak egy ragtapaszt és egy gombot talált benne.
- Aw, bár csak lenne egy ilyenem – siránkozott mogorva képpel.
A fekete hajú srác újra átnézett a boltra, aztán ördögien elvigyorodott (úgy, ahogy csak egy Uchiha tud 7 éves korban). Odasétált a polchoz, kiválasztott egy fényes piros színű cukrot és odanyújtotta az eladónak egy érmével együtt. Visszasétált Narutóhoz, és vigyorogva rágódott az édességen.
- He? Ez nem fair, azt mondtad nem szereted az édes dolgokat!
- Eldöntöttem, hogy most már szeretem őket.
- Önző dög! – morgott Naruto és keresztbe fonta karjait a mellkasán. Ez a mozdulat majdnem arra késztette Sasukét, hogy megossza vele a nyalókát… majdnem.
Hirtelen egy gondolat ütött szöget a szőke fejében. Lekicsinylően prüszkölt egyet Sasuke felé, aztán ő is elindult a boltba – Majd én megmutatom! – felkiáltással.
Megállt a pult előtt, és a nőt bámulta nagy, fénylően nedves szemekkel. Előretolta a csípőjét, mutatóujját a szájába vette.
- Azok a nyalókák szörnyen jól néznek ki… - lassan hintázott a talpain és bűnbánóan lesütötte a szemeit – De anyuci azt mondja nem költhetünk több pénzt cukorkára… bár csak lenne egy olyanom… egy egészen kis darab is elég lenne!
Szinte látszott, ahogy az eladó elolvad a látottaktól.
- Ó, kis drágám, Isten áldjon. – egy nagy, szivárványszínű nyalókát nyomott Naruto kezébe, és megsimogatta a szőke tincseket. – Tessék, ne aggódj a fizetés miatt. Bűntett lenne egy ilyen aranyos gyermeket megfosztani ettől.
- Köszönöm, hölgyem!
Naruto visszafordult és nyelvet öltött az elképedt Sasukére.
Pont! Naruto: 61 Sasuke: 60
___________________________
12 évesen
Átsétáltak az előcsarnokon, hogy megnézzék a falra függesztett lapon a vizsgaeredményeiket.
- Ha! Érzem, hogy ez most nagyon jól sikerült. Talán még téged is leköröztelek!
- Ne fogadj rá, dobe.
- Ne hívj így!
- Rendben… usuratonkachi.
- Te…!
Addig folytatták a szóváltást, amíg oda nem értek a hirdetőtáblához. Kíváncsian vizslatták a tele írt kiáltványt. Sasuke neve, természetesen, egyből ott volt a lap tetején. De Narutóé…
(tovább megy)…
(sokkal lejjebb)…
(már majdnem ott)…
Igen, a legeslegalján.
- Épp, amit egy dobétól várni lehet. – vigyorgott Sasuke.
- Csak várj, majd legközelebb megmutatom neked! – forrósodott fel Naruto arca.
Pont! Sasuke: 151 Naruto: 150
___________________________________
15 évesen
Akkoriban történt, amikor Naruto szerelmes volt Sakurába. Mindig mögé ült az órákon, és beszélgetni próbált vele, ahányszor csak a tanár hátat fordított. Amikor csak lehetősége volt rá, újra és újra randira hívta, igyekezett Sakura minden figyelmét magára irányítani. Igen, Naruto el volt bűvölve.
De a dolog úgy állt, hogy Sakura nem őt, hanem Sasukét szerette.
- Miért kell neki Sasukét szeretnie? – bosszankodott Naruto. – Sokkal régebbről ismerem őt, mint Sakura. Hogy mondhatja, hogy szereti, amikor csak egy éve ismerik egymást? És Sasuke még csak hozzá sem szól!
Igen, Narutót tényleg elbűvölte Sakura.
Másrészről, Sasuke tökéletes tisztában volt Naruto érzéseivel. A rivalizálás fejében, másnap úgy ment iskola, hogy hagyta, hogy Sakura a karjába csimpaszkodjon, ő pedig átkarolta a lányt. Hivatalosan „együtt jártak”.
Naruto dühöngött, de még mennyire! (Mondjuk, hogy egy egész hegynyi széttépett papír sziesztázott egy tanterem padlóján.)
Ezért Naruto azt mondta Sasukénak, hogy amúgy sem szerette Sakurát, aki csúnya, gőgös és egy fennhéjázó vén szatyor, és idióta volt, amiért pont vele járt.
A fekete hajú srác csak mosolygott rajta.
Másnap Naruto Hinatával kézenfogva ment iskolába. Most ők voltak hivatalosan egy pár.
- Az én barátnőm sokkal jobb, mint a tiéd! – jelentette ki Naruto, amikor összefutott a tetőn Sasukéval.
- Mindegy, dobe, az enyém csinosabb.
- Hinata aranyosabb!
- Sakura okosabb.
- Hinata tud főzni!
- Sakura… uh… jól néz ki rózsaszínben.
- Hinata… öö… halkan beszél?
- Ez hülyeség. Sakura és én jobban csókolózunk. (Ez hazugság volt, Sasuke meg sem akarta érinteni a lányt, nemhogy megcsókolja. Csak azért mondta, hogy Narutót piszkálja.)
- Na persze! Én akármelyik lánynál jobban csókolok! (Ez is hazugság volt, ugyanis Naruto még sosem csókolt meg senkit.)
- Hm, hazudsz.
- Nem, nem hazudok!
- De igen.
- De nem!
- Talán azt sem tudod, hogy kell csókolózni.
- Te-! – Naruto ezt nem hagyhatta annyiban, meg kellett védenie a becsületét. Felemelkedett, megragadta Sasuke gallérját és lehúzta a fejét, amíg ajkaik össze nem találkoztak.
Egy pillanattal később Naruto hátrahúzódott, ráeszmélve, hogy mit tett.
- Én… öhm… úgy értem… - a szőke elhallgatott.
Sasuke elpirult.
Sasuke sohasem pirult el.
Pont! Naruto: 311 Sasuke: 310
___________________________________________
16 évesen
Ez volt az osztálykempingezés. Nos, valójában a semmi közepén voltak egy ócska sátorral, és egy tanárral, aki még a gombákat sem tudta megkülönböztetni az egyszerű gaztól. Hogy még rosszabb legyen, meleg volt – rettenetesen meleg –, az a fajta nap, amikor úgy érzed, hogy a világ egy hatalmas sütő, és te vagy benne a muffin.
Naruto a folyó egyik szikláján ült, magát legyezgetve. Egy átizzadt pólót viselt kék rövidnadrággal.
Sasuke mögötte ült a kövön, látszólag megfeledkezve a hőségről, de ha jobban megnézzük, a haja csapzottan tapadt homlokára.
- Hé, Sasuke, nincs meleged?
- Hn.
- Azt hiszem, élve fogok megfőni.
- Hn.
- Istenem, adj egy kis szellőt!
- …
- Azt hiszem, lehámlik a bőröm.
- Hn.
- Sasuke, nincs meleged?
- Dobe, hagyd abba. Zavaró vagy.
- De Sasuke! Alig tudok levegőt venni ebben a hőségben.
- Hogyne tudnál, hiszen beszélsz, nem igaz?
- Saaasssuuukkke….
- Nézd, az egyetlen, amit tenned kell, hogy beugrasz a folyóba egy kicsit lehűlni.
- Utálok úszni – pillantott le Naruto a hasára, ahol a sebhelye rejtőzött a pólója alatt. Nem arról volt szó, hogy utál úszni, inkább csak nem akarta, hogy az emberek meglássák a heget.
- Nincs senki a közelben. Nem fogják meglátni.
Naruto meglepetten nézett fel, nem hitte volna, hogy Sasuke sejti az okát, miért nem akar levetkőzni.
- Ha ettől jobban érzed magad, én is bemegyek – állt fel Sasuke.
- Tényleg? – kérdezte Naruto lenyűgözve. Az Uchiha sosem úszott, főleg azért, mert a lányok egyből letámadták volna, ha leveszi a felsőjét.
Sasuke áthúzta a sötét pólót a fején és az egyik sziklára dobta. Egy szép fejessel beugrott a vízbe, aztán megfordult, hogy Narutót is behívja.
De Naruto csak a csapattársát bámulta. A víz csillogott és végigfutott a finoman kidolgozott mellkason, hiába volt vékony, tartásából erő és kecsesség sugárzott. Naruto tudta, hogy Sasuke jóképű, de még sosem látta félmeztelenül ilyen közelről.
- Hé, Naruto, jól vagy? Vérzik az orrod.
Pont! Sasuke: 481 Naruto: 480
_____________________________________
17 évesen
Valentin nap volt, és Naruto zavartan álldogált egyik lábáról a másikra, egy doboz házi készítésű csokit szorongatva. Már azt is megbánta, hogy egyáltalán eszébe jutott ez a képtelen ötlet.
Sasuke arcáról semmit nem lehetett leolvasni, ahogy Narutóra nézett.
- Te… szeretsz engem? – kérdezte végül.
- M-Mi? Ez csak egy doboz csoki!
- Válaszolj a kérdésre, dobe.
- Én… nos… um…
- Csak mondj igent – Sasuke elővett egy saját kezűleg alkotott csomagot, tele csokoládéval és átnyújtotta Narutónak.
Naruto elpirult, ahogy átvette.
- Igen… szeretlek. Már nagyon régóta…
Döntetlen! Naruto: 500 Sasuke: 500
_________________________________
18 évesen
A szoba padlóját elborították Naruto ruhái, az ágy fájdalmasan nyikordult meg Sasuke segédkezésével. Naruto nyakán kalandozott szájával, finoman megszívva a selymes bőrt, édes hangokat csalva ki a szőkéből.
- Sasuke… miért te vagy a seme? – kérdezte Naruto nehezen lélegezve.
Sasuke megállt egy pillanatra.
- Csak úgy.
- De miért nem lehetek én a seme?
- Mert nem.
- Miért nem?
- Mert én magasabb vagyok – Sasuke közelebb nyomult Narutóhoz, keménységük izgatóan feszült a másik testének. A szőke felnyögött az érzésre.
- És jó vagyok az előjátékban – jártatta végig nyelvét Naruto fülén, izgatottan belenyalva.
- És erősebb vagyok – Sasuke a feje fölé emelte a szőke karjait, aztán kinyúlt az éjjeliszekrényre és elővarázsolt egy pár bilincset. Érzéki lassúsággal tette a hideg fémet a fiú vékony csuklójára, aztán az ágytámlához rögzítette.
- És mert azt mondom – mosolygott Sasuke önelégülten az alatta mocorgó szőkére.
Végső győzelem! Sasuke: 691 Naruto: 690
______________________________________
Sasuke és Naruto mind a mai napig folytatják örök vetélkedésüket, de valahol útközben megszabadultak a tabuktól.
A szerelem már csak ilyen.
Színek
Szerző: Hiki-chan
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült.
Pov(point of view)= nézőpont, szemszög
dobe: Naruto "beceneve", Sasuke hívja így
Naruto Pov
Ott látom őket… együtt sétálnak. Megint.
Hallom a suttogásokat. Azt mondják Sasuke és Sakura aranyosak együtt.
Oda akarok menni köszönni… de a lábaim nem mozdulnak.
Így a távolból vizsgálom őket.
A lány - akiből mostanra nő lett - akiről azt hittem szerettem. És az idióta – aki még mindig idióta – vált az egyetlenné, akit igazán szeretek.
Mi a franc ez az irónia?
Morogva ismerem el, hogy Sakura rózsaszín haja kellemes kontrasztot mutat Sasuke ébenéhez.
Ő, mint rózsaszín… ő, mint kék.
A színek jól mennek egymáshoz, nem igaz?
Az enyém… sárga. Túl fényes, nem illik abba a körbe.
Szóval én itt maradtam… egyedül.
Újra.
Egy kiközösített.
Sakura Pov
Éppen próbálom meggyőzni ezt az idiótát, hogy ismerje el, szereti Narutót.
Ha! Ő nem fog megmozdulni.
Már hetek óta próbálkozom! Mégsem jutok sehova…
Olyan könnyű látni…
Amikor külön állok, amikor látom őket együtt.
Olyan érzésed van, mintha tüzet és jeget néznél.
Világos és sötét.
Ying és Yang.
Tökéletes ellentétek, amik vonzzák egymást.
A fenébe, még a hajszínük is összepasszol. A sárga túlragyogja az enyémet és nagyszerűen egészíti ki a feketét és a kéket.
Lassan észreveszik majd.
Lassan.
Hé, válaszolni kezd!
Sasuke Pov
Az ostoba lány állandóan piszkál, hogy ismerjem el, szeretem a dobét.
Tudom, hogy szeretem a dobét, asszony! Ne piszkálj.
Mi? Hogy nem teszek semmit az ügyben?
Átkozottul tenni fogok valamit, ha nem fogod be!
Még többet fogsz beszélni?
Rendben, te akartad.
Naruto Pov
Huh? Idióta? Mit akarsz?
Mit ak--- Mpppphhh!
Sakura Pov
Fotókat, fotókat! Sok képet csinálni!
Egy elmosódott narancs, citrom és fekete és kék folt volt!
Oh istenem, használta a nyelvét?!
Aaaah!
Sasuke Pov
Hn, megtettem.
Tényleg szeretem, amikor az ajkaid vörösek és duzzadtak, dobe.
Hogy megérte-e megcsókolni Narutót? Határozottan igen.
Az ostoba nő még mindig képeket csinál…
Mi az, dobe? Még egy csókot akarsz?
Hn…
Igazán lekötelezel.
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült.
Pov(point of view)= nézőpont, szemszög
dobe: Naruto "beceneve", Sasuke hívja így
Naruto Pov
Ott látom őket… együtt sétálnak. Megint.
Hallom a suttogásokat. Azt mondják Sasuke és Sakura aranyosak együtt.
Oda akarok menni köszönni… de a lábaim nem mozdulnak.
Így a távolból vizsgálom őket.
A lány - akiből mostanra nő lett - akiről azt hittem szerettem. És az idióta – aki még mindig idióta – vált az egyetlenné, akit igazán szeretek.
Mi a franc ez az irónia?
Morogva ismerem el, hogy Sakura rózsaszín haja kellemes kontrasztot mutat Sasuke ébenéhez.
Ő, mint rózsaszín… ő, mint kék.
A színek jól mennek egymáshoz, nem igaz?
Az enyém… sárga. Túl fényes, nem illik abba a körbe.
Szóval én itt maradtam… egyedül.
Újra.
Egy kiközösített.
Sakura Pov
Éppen próbálom meggyőzni ezt az idiótát, hogy ismerje el, szereti Narutót.
Ha! Ő nem fog megmozdulni.
Már hetek óta próbálkozom! Mégsem jutok sehova…
Olyan könnyű látni…
Amikor külön állok, amikor látom őket együtt.
Olyan érzésed van, mintha tüzet és jeget néznél.
Világos és sötét.
Ying és Yang.
Tökéletes ellentétek, amik vonzzák egymást.
A fenébe, még a hajszínük is összepasszol. A sárga túlragyogja az enyémet és nagyszerűen egészíti ki a feketét és a kéket.
Lassan észreveszik majd.
Lassan.
Hé, válaszolni kezd!
Sasuke Pov
Az ostoba lány állandóan piszkál, hogy ismerjem el, szeretem a dobét.
Tudom, hogy szeretem a dobét, asszony! Ne piszkálj.
Mi? Hogy nem teszek semmit az ügyben?
Átkozottul tenni fogok valamit, ha nem fogod be!
Még többet fogsz beszélni?
Rendben, te akartad.
Naruto Pov
Huh? Idióta? Mit akarsz?
Mit ak--- Mpppphhh!
Sakura Pov
Fotókat, fotókat! Sok képet csinálni!
Egy elmosódott narancs, citrom és fekete és kék folt volt!
Oh istenem, használta a nyelvét?!
Aaaah!
Sasuke Pov
Hn, megtettem.
Tényleg szeretem, amikor az ajkaid vörösek és duzzadtak, dobe.
Hogy megérte-e megcsókolni Narutót? Határozottan igen.
Az ostoba nő még mindig képeket csinál…
Mi az, dobe? Még egy csókot akarsz?
Hn…
Igazán lekötelezel.
Szerencsesütik
Szerző: Kativa-chan
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült. Félperces édesség ^-^
- A szerencsesütik viccesek! Mindannyiunknak eleget szereztél, Sakura-chan? – kérdezte Naruto, ahogy a lány átnyújtott egy-egy sütit neki, Sasukének és Kakashinak. Sakura összetörte az ostyát és felolvasta a benne található jóslatot.
"Élénk és kreatív elme jellemez téged.”
- Hm, ez érdekes és igaz is. Te jössz, Kakashi-sensei! – mondta Sakura.
Kakashi is előhalászta a kis cetlit és felolvasta a csapatának.
"Ha érted, amit csinálsz, nem tanulsz semmit.”
- Rajta, Sasuke.
Sasuke bosszankodva sóhajtott fel.
"Minden lehetséges. Múld felül a világot.”
- Gyerünk, dobe – mondta Sasuke, és a szőke boldogan rágcsálta a kekszet. Gyorsan átolvasta a papírt, aztán a baloldalára nézett, ahol senki sem ült. Kakashi-sensei és Sakura az asztal másik oldalán, vele szemben foglaltak helyet. Jobbra nézett és fülig pirult, Sasuke ült mellette.
- Nos, mit mond? – kérdezte Sakura.
"A melletted ülő személy szeret téged a legjobban.”
Sasuke jelszava
Sasuke jelszava
Szerző: R. Liam
A fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült.
Szószedet
- ANBU: a legtehetségesebb ninják, általában a bérgyilkosok feladatait látják el. (Pl. Kakashi is az volt)
- sensei: japánul a tanárok/orvosok/ügyvédek megszólítására használják
- Tsunade: ő az ötödik Hokage (Godaime), a legerősebb ninja a faluban. Ő a "főnök" :)
- Shinobi: ninja
A történet annyiban AU, hogy a Naruto fandomban nincs internet ^^
- Üdvözlünk az ANBU Elit Online Fórumon –
Sasuke az oldal tetején villogó feliratra pillantott.
A ma reggeli ANBU szakaszvezetők megbeszélésén a Hokage, Tsunade utasította őket, hogy mindenki regisztráljon az újonnan elkészült ANBU Online Fórumon, ahol Konoha legelitebb shinobijai tarthatták a kapcsolatot egymással.
- Hé, teme, mi’csinálsz? – hideg víz csöpögött Sasukére, ahogy Naruto – aki éppen végzett a zuhanyozással – leült mellé, és a csodálatos szőke haját dörgölte egy törölközővel.
- Miért nem a fürdőszobában szárítod a hajad? – motyogta Sasuke.
Folytatta az információ-kitöltést magáról, bepötyögte a ház címét, amit Narutóval osztott meg.
- Regisztrálok az ANBU Fórumra. Te már megcsináltad?
- Ah, én már kitöltöttem – felelte Naruto. Befejezte hajának szárítását és a kissé nedves törölközőt lustán átdobta a vállán. - Ha elfelejtetted volna, éppen azt csináltam amikor berontottál és letámadtál.
- Oh, tényleg – vigyorgott Sasuke.
Mindig felizgatta, amikor becserkészhette a gyanútlan szőkét és kiélvezhette sikeres vadászatának gyümölcsét a legközelebbi megfelelő helyen. Nem hiába volt Kakashi növendéke, a sensei perverziójából rá is ragadt valami…
Sasuke visszairányította figyelmét a honlapra, éppen az a rész következett, ahol meg kell adni a felhasználó nevet és a jelszót. Sasuke gondolkodott egy pillanatig, aztán begépelte a kívánt nevet: egy nagyon kreatív uchihaSasuke-t.
Már éppen beírta volna a jelszavát, amikor észrevette, hogy Naruto a monitort és a klaviatúrát bámulja.
- Dobe, éppen a jelszavamat gépelem be, ilyenkor illik félrenézni.
- Miért? Csak rólam van szó – válaszolt Naruto ártatlanul.
- Rendben. – csakhogy ingerelje Narutót, Sasuke beírta, hogy ’P-E-N-I-S-Z’.
Sasuke nagyon férfiasnak érezte magát abban a pillanatban, plusz emlékeztetni akarta a nagyszájú dobét arra, amit néhány órája csináltak.
Rákattintott a ’Regisztráció engedélyezése’ gombra.
Néhány pillanattal később Naruto lezuhant a székről, és annyira kacagott, hogy azt hitte, menten belehal.
A képernyőn egy hibaüzenet jelent meg: „A jelszó nem elég hosszú.”
Sasuke homlokán kidagadt egy ér. Ma este, fogadkozott, Naruto fejébe vési, hogy a ’jelszava’ biztosan elég hosszú…
Szerző: R. Liam
A fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült.
Szószedet
- ANBU: a legtehetségesebb ninják, általában a bérgyilkosok feladatait látják el. (Pl. Kakashi is az volt)
- sensei: japánul a tanárok/orvosok/ügyvédek megszólítására használják
- Tsunade: ő az ötödik Hokage (Godaime), a legerősebb ninja a faluban. Ő a "főnök" :)
- Shinobi: ninja
A történet annyiban AU, hogy a Naruto fandomban nincs internet ^^
- Üdvözlünk az ANBU Elit Online Fórumon –
Sasuke az oldal tetején villogó feliratra pillantott.
A ma reggeli ANBU szakaszvezetők megbeszélésén a Hokage, Tsunade utasította őket, hogy mindenki regisztráljon az újonnan elkészült ANBU Online Fórumon, ahol Konoha legelitebb shinobijai tarthatták a kapcsolatot egymással.
- Hé, teme, mi’csinálsz? – hideg víz csöpögött Sasukére, ahogy Naruto – aki éppen végzett a zuhanyozással – leült mellé, és a csodálatos szőke haját dörgölte egy törölközővel.
- Miért nem a fürdőszobában szárítod a hajad? – motyogta Sasuke.
Folytatta az információ-kitöltést magáról, bepötyögte a ház címét, amit Narutóval osztott meg.
- Regisztrálok az ANBU Fórumra. Te már megcsináltad?
- Ah, én már kitöltöttem – felelte Naruto. Befejezte hajának szárítását és a kissé nedves törölközőt lustán átdobta a vállán. - Ha elfelejtetted volna, éppen azt csináltam amikor berontottál és letámadtál.
- Oh, tényleg – vigyorgott Sasuke.
Mindig felizgatta, amikor becserkészhette a gyanútlan szőkét és kiélvezhette sikeres vadászatának gyümölcsét a legközelebbi megfelelő helyen. Nem hiába volt Kakashi növendéke, a sensei perverziójából rá is ragadt valami…
Sasuke visszairányította figyelmét a honlapra, éppen az a rész következett, ahol meg kell adni a felhasználó nevet és a jelszót. Sasuke gondolkodott egy pillanatig, aztán begépelte a kívánt nevet: egy nagyon kreatív uchihaSasuke-t.
Már éppen beírta volna a jelszavát, amikor észrevette, hogy Naruto a monitort és a klaviatúrát bámulja.
- Dobe, éppen a jelszavamat gépelem be, ilyenkor illik félrenézni.
- Miért? Csak rólam van szó – válaszolt Naruto ártatlanul.
- Rendben. – csakhogy ingerelje Narutót, Sasuke beírta, hogy ’P-E-N-I-S-Z’.
Sasuke nagyon férfiasnak érezte magát abban a pillanatban, plusz emlékeztetni akarta a nagyszájú dobét arra, amit néhány órája csináltak.
Rákattintott a ’Regisztráció engedélyezése’ gombra.
Néhány pillanattal később Naruto lezuhant a székről, és annyira kacagott, hogy azt hitte, menten belehal.
A képernyőn egy hibaüzenet jelent meg: „A jelszó nem elég hosszú.”
Sasuke homlokán kidagadt egy ér. Ma este, fogadkozott, Naruto fejébe vési, hogy a ’jelszava’ biztosan elég hosszú…
Nyári kaland
Nyári kaland
Szerző: resha_ueda
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült. Kellemes kis nyári frissítő :)
Szép, napos, normális hétfő lett volna Ryo és Ueda számára, ha el nem határozzák, hogy megkoronázzák egy kiadós veszekedéssel, miszerint is Jin és Ueda együtt jelentek meg egy műsorban, ahol Nishikido szerint „indokolatlanul fülledt” masszázsban részesültek. Ryo – szokásos mindent birtokolni vágyó szerepében tetszelegve – nem tudta megállni, hogy mérgét és féltékenységét ne zúdítsa a kimerült fiúra.
- Ryo, ez a munkám. És amúgy sem „indokolatlanul fülledt” vagy hogy a fenébe nevezted, úgyhogy csak fogd be, oké? Kérlek – próbált a lehetőségekhez képest nyugodt maradni.
- Mégis hogyan tudnám befogni, amikor félmeztelenül látlak azzal az idiótával a nemzeti tévében?
Ueda, aki már nem tudta tovább elviselni féltékeny kedvesét, becsörtetett a hálószobába, előkapta az egyik bőröndjét és véletlenszerűen dobálni kezdte bele a ruháit. Két és fél perc múlva már bőszen vágtatott végig az előszobán.
- Oi, hercegnő! Azonnal vonszold ide vissza a hátsód! – kiáltotta Ryo az elviharzó srác után, de válaszra csak az arcára csapódó ajtó formájában számíthatott.
Azt hiszem szükségem van egy kis vakációra.
Ueda a táskájában matatott, megpillantotta az útlevelét.
Igen, ez lesz a legjobb. El innen jó messzire…
Több se kellett, a leintett taxival a repülőtérre vitette magát, találomra kiválasztott egy országot, és megvette a jegyét.
Reszkessetek, Fülöp-szigetek!
~*~*~*~*~*~*~*~*
A város másik végén Ryo egyre hangosabban morgott, ahogy kétségbeesett próbálkozásokat tett arra, hogy megtalálja a barátját. Már majdnem öt órája kereste a hercegnőjét, de Ueda úgy eltűnt, hogy bottal üthette a nyomát. Igyekezett minden használható információ-morzsát kisajtolni a KAT-TUN tagokból, de úgy tűnt senki nem volt, akit érdekelt volna Ueda kis magánakciója.
- Tudod, Ryo-chan, szerintem ezúttal alaposan elszúrtad. Túl sokáig feszegetted Uebo türelmének határait – mondta Jin, ahogy a hajával játszott.
- Tudod mostanában mennyire elfoglalt? Teljesen ki van akadva, ráadásul a menedzser sem engedélyezett neki semmiféle nyaralást – tette hozzá Kame, megerősítve Akanishi véleményét.
És ebben a pillanatban falra festett ördögként megjelent a menedzser.
- Hol van Ueda? – követelt azonnali választ.
A többiek igyekeztek elkerülni a feldúlt férfi tekintetét. Yamapi mentőangyalként lebbent be a helyszínre: egyik kezével füléhez szorította telefonját és elég hangosan beszélt, hogy mindenki rá figyeljen.
- Elhagyod az országot? Mikor indulsz? Éppen most? Oké, oké, megmondom nekik. Szia! – tette le.
- Kivel beszéltél, Pi? - Kérdezte Jin, ahogy legjobb barátja felé tartott.
- Ueda-kunnal.
- Miért nem mondtad előbb? – vonta felelősségre a srácot Ryo és a menedzser egyszerre.
Yamapi megrémült a rátámadó indulatok láttán, és Jin mögé bújt, hogy elkerülje a két férfi kitöréssel fenyegető dühét.
- Oi, Yamashita! Mondj valamit!
- Azt mondta, hogy elutazik az országból… - kezdte bizonytalon hangon, ahogy az elsötétülő tekintetek súlya alatt próbálta minél kisebbre összehúzni magát. – De nyugalom! Egy hónap múlva visszajön…
Az öltönyös férfi már éppen idegösszeroppanást készült kapni, amikor a telefonja pittyegni kezdett.
Menedzser-san,
Elnézést, hogy nem szóltam hamarabb. Csak úgy megtörtént… Amúgy is sokat könyörögtem ezért a vakációért, azt hiszem most már túl türelmetlen voltam, hogy a jóváhagyásodra várjak. Már értesítettem az ügynökséget és kitöltöttem a távolléti papírokat.
Ne aggódj túl sokat, amikor visszajövök, gőzerővel vetem bele magam a munkába és mindent bepótolok. És nem feledkezem meg a szuvenírokról!
Néhány hét múlva találkozunk.
Ueda Tatsuya
A férfi lazított a nyakkendőjén és fájdalmasan lüktető halántékát kezdte masszírozni, aztán utasította a srácokat, hogy folytassák a próbákat Ueda nélkül. Tekintetét végighordozta az összegyűlt bagázson, lemondóan sóhajtott, aztán egyetlen szó nélkül elhagyta a szobát.
Ryo az öltöző falához masírozott, hogy néhányszor beleverje a fejét, amikor ő is üzenetet kapott.
Legdrágább Idióta Szerető,
Remélem a hiányomból következő szabadidődet arra szánod, hogy elgondolkozz a viselkedéseden. A legjelentéktelenebb, leghülyébb dolog miatt képes vagy iszonyúan féltékeny lenni, amit már nem bírok tovább elviselni. Szóval amíg nem vagy képes mérsékelni magad, nem jövök vissza.
Ó, talán találok valakit a helyedre, amíg itt vagyok, és átkozott leszel, ha azzal a taggal nagyon, nagyon jól kijövünk, úgyhogy a helyedben én nem vesztegetném az időm.
További szép nyarat,
Tatsuya
Ryo tátott szájjal állt ott egy ideig, visszapörgette szeretője szavait, aztán elolvasta újra és újra és újra. Halvány lila gőze sem volt róla, hogy a párja hol lehet a földkerekség hátán, és ha az az apró rész igaznak bizonyul…
Talán találok valakit a helyedre, amíg itt vagyok.
Így van. Átkozott lesz, ha ezt ennyiben hagyja!
Szerző: resha_ueda
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült. Kellemes kis nyári frissítő :)
Szép, napos, normális hétfő lett volna Ryo és Ueda számára, ha el nem határozzák, hogy megkoronázzák egy kiadós veszekedéssel, miszerint is Jin és Ueda együtt jelentek meg egy műsorban, ahol Nishikido szerint „indokolatlanul fülledt” masszázsban részesültek. Ryo – szokásos mindent birtokolni vágyó szerepében tetszelegve – nem tudta megállni, hogy mérgét és féltékenységét ne zúdítsa a kimerült fiúra.
- Ryo, ez a munkám. És amúgy sem „indokolatlanul fülledt” vagy hogy a fenébe nevezted, úgyhogy csak fogd be, oké? Kérlek – próbált a lehetőségekhez képest nyugodt maradni.
- Mégis hogyan tudnám befogni, amikor félmeztelenül látlak azzal az idiótával a nemzeti tévében?
Ueda, aki már nem tudta tovább elviselni féltékeny kedvesét, becsörtetett a hálószobába, előkapta az egyik bőröndjét és véletlenszerűen dobálni kezdte bele a ruháit. Két és fél perc múlva már bőszen vágtatott végig az előszobán.
- Oi, hercegnő! Azonnal vonszold ide vissza a hátsód! – kiáltotta Ryo az elviharzó srác után, de válaszra csak az arcára csapódó ajtó formájában számíthatott.
Azt hiszem szükségem van egy kis vakációra.
Ueda a táskájában matatott, megpillantotta az útlevelét.
Igen, ez lesz a legjobb. El innen jó messzire…
Több se kellett, a leintett taxival a repülőtérre vitette magát, találomra kiválasztott egy országot, és megvette a jegyét.
Reszkessetek, Fülöp-szigetek!
~*~*~*~*~*~*~*~*
A város másik végén Ryo egyre hangosabban morgott, ahogy kétségbeesett próbálkozásokat tett arra, hogy megtalálja a barátját. Már majdnem öt órája kereste a hercegnőjét, de Ueda úgy eltűnt, hogy bottal üthette a nyomát. Igyekezett minden használható információ-morzsát kisajtolni a KAT-TUN tagokból, de úgy tűnt senki nem volt, akit érdekelt volna Ueda kis magánakciója.
- Tudod, Ryo-chan, szerintem ezúttal alaposan elszúrtad. Túl sokáig feszegetted Uebo türelmének határait – mondta Jin, ahogy a hajával játszott.
- Tudod mostanában mennyire elfoglalt? Teljesen ki van akadva, ráadásul a menedzser sem engedélyezett neki semmiféle nyaralást – tette hozzá Kame, megerősítve Akanishi véleményét.
És ebben a pillanatban falra festett ördögként megjelent a menedzser.
- Hol van Ueda? – követelt azonnali választ.
A többiek igyekeztek elkerülni a feldúlt férfi tekintetét. Yamapi mentőangyalként lebbent be a helyszínre: egyik kezével füléhez szorította telefonját és elég hangosan beszélt, hogy mindenki rá figyeljen.
- Elhagyod az országot? Mikor indulsz? Éppen most? Oké, oké, megmondom nekik. Szia! – tette le.
- Kivel beszéltél, Pi? - Kérdezte Jin, ahogy legjobb barátja felé tartott.
- Ueda-kunnal.
- Miért nem mondtad előbb? – vonta felelősségre a srácot Ryo és a menedzser egyszerre.
Yamapi megrémült a rátámadó indulatok láttán, és Jin mögé bújt, hogy elkerülje a két férfi kitöréssel fenyegető dühét.
- Oi, Yamashita! Mondj valamit!
- Azt mondta, hogy elutazik az országból… - kezdte bizonytalon hangon, ahogy az elsötétülő tekintetek súlya alatt próbálta minél kisebbre összehúzni magát. – De nyugalom! Egy hónap múlva visszajön…
Az öltönyös férfi már éppen idegösszeroppanást készült kapni, amikor a telefonja pittyegni kezdett.
Menedzser-san,
Elnézést, hogy nem szóltam hamarabb. Csak úgy megtörtént… Amúgy is sokat könyörögtem ezért a vakációért, azt hiszem most már túl türelmetlen voltam, hogy a jóváhagyásodra várjak. Már értesítettem az ügynökséget és kitöltöttem a távolléti papírokat.
Ne aggódj túl sokat, amikor visszajövök, gőzerővel vetem bele magam a munkába és mindent bepótolok. És nem feledkezem meg a szuvenírokról!
Néhány hét múlva találkozunk.
Ueda Tatsuya
A férfi lazított a nyakkendőjén és fájdalmasan lüktető halántékát kezdte masszírozni, aztán utasította a srácokat, hogy folytassák a próbákat Ueda nélkül. Tekintetét végighordozta az összegyűlt bagázson, lemondóan sóhajtott, aztán egyetlen szó nélkül elhagyta a szobát.
Ryo az öltöző falához masírozott, hogy néhányszor beleverje a fejét, amikor ő is üzenetet kapott.
Legdrágább Idióta Szerető,
Remélem a hiányomból következő szabadidődet arra szánod, hogy elgondolkozz a viselkedéseden. A legjelentéktelenebb, leghülyébb dolog miatt képes vagy iszonyúan féltékeny lenni, amit már nem bírok tovább elviselni. Szóval amíg nem vagy képes mérsékelni magad, nem jövök vissza.
Ó, talán találok valakit a helyedre, amíg itt vagyok, és átkozott leszel, ha azzal a taggal nagyon, nagyon jól kijövünk, úgyhogy a helyedben én nem vesztegetném az időm.
További szép nyarat,
Tatsuya
Ryo tátott szájjal állt ott egy ideig, visszapörgette szeretője szavait, aztán elolvasta újra és újra és újra. Halvány lila gőze sem volt róla, hogy a párja hol lehet a földkerekség hátán, és ha az az apró rész igaznak bizonyul…
Talán találok valakit a helyedre, amíg itt vagyok.
Így van. Átkozott lesz, ha ezt ennyiben hagyja!
Naruto naplója
Naruto naplója
Szerző: Elric-chan
A fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült.
ramen: Naruto kedvence, japán tésztaétel
Ino, Shikamaru, Chouji, Shino és Kiba: a sorozat szereplői, Naruto és Sasuke évfolyamtársai
14. bejegyzés: Ma rament ettem! Hidd csak el!
Sasuke megforgatta a szemeit, ahogy lenézett Naruto „naplójára”, amit a szobájuk sarkában álló íróasztalon talált. A legtöbb oldal a ramenről szólt, a lapok maszatosak voltak és a szavakat néhol vastag satírozással húzták át.
19.bejegyzés: Ma Kakashi-sensei-jel elmentünk az Ichirakuba. Vett nekem rament!
Sasuke lustán forgatta a lapokat, állát a tenyerébe támasztotta. Éppen most értek vissza Narutóval egy kimerítő küldetésből, és amíg az Uchiha ledőlt az ágyára néhány percnyi szendergésre, Naruto körmölni kezdett a kis könyvbe. Sasuke a legutolsó bejegyzéshez lapozott.
46. bejegyzés: ma Sasuke, Sakura, Kakashi-sensei és én küldetésen voltunk. Kemény munka volt. Nagyon fáradt vagyok, Sasuke épp alszik. Megyek, szerzek egy kis rament. Viszlát!
Sasuke nagyot sóhajtott. Most már legalább tudta, hova ment a dobe. Na nem mintha kételkedett volna benne, hogy eltűnésének köze lenne a ramenhez. Kedvetlenül lapozott vissza.
23. bejegyzés: Sakura és Ino ma megint Sasukén veszekedtek. Sakura olyan csinos… bárcsak kedvelne engem.
Naruto szerette Sakurát? Sasuke elraktározta ezt az információt, azzal a szándékkal, hogy később majd megosztja a lánnyal.
24. bejegyzés: Ma meghívtam Sakurát egy tál ramenre. Édesnek hívott engem, nagyon boldoggá tett.
Hn, szánalmas, gondolta Sasuke.
Néhány lappal előrébb járt már, amikor valami megragadta a figyelmét. Felemelte fejét a kezéről, és csak bámult maga elé.
37. bejegyzés: Szeretem őt, mindennél jobban szeretem, de nincs mód, hogy elmondjam neki. Szeretem Uchiha Sasukét.
Sasuke mozdulatlanul bámult a lapra. A tinta néhol elmaszatolódott, és a papíron száraz foltok voltak. Elképzelte magában, ahogy Naruto ül az asztalnál és a könnyei a lapra hullanak. Akaratlanul is tovább lapozott, az ott lévő szavak még inkább elmosódottak voltak.
38. bejegyzés: Miért? Miért szeretem ennyire? Úgy érzem, el kell neki mondanom… megérdemli, hogy tudja. De ő nem… nem tud… sosem szeretne engem. Ez nem igazságos… jobban szeretem, mint el tudnám mondani.
Az Uchiha furcsán elégedettnek érezte magát. Tekintete a következő – szerencsére már könnymentes – lapra szegeződött.
39. bejegyzés: Tegnap éjjel Sasukét figyeltem, ahogy aludt. Annyira gyönyörű volt, hogy belesajdult a szívem. Kíváncsi vagyok, miről álmodott.
40. bejegyzés: A ramen annyira finom! A legjobb barátom!
Sasuke pislogott és meglepődésének egy nyögés formájában adott hangot. Mi történ a „Szeretlek Sasuke” résszel?
42. bejegyzés: Meg fogom kérdezni a Hokagét, hogy bevezethetünk-e egy Nemzetközi Ramen Napot!
A fiú felkapta a naplót az asztalról, közel tartotta az arcát és őrült módon kezdte lapozgatni, hátha talál még valamit magáról. Semmi. Felhorkant, rázni kezdte a könyvet egyik oldalról a másikra, fentről le. Egy kis összehajtogatott lap esett a földre, gyorsan felkapta és olvasni kezdte.
Kedves Sasuke,
Szeretlek. Talán nem hiszed el nekem, de igaz. Jobban szeretlek, semhogy szavakkal el tudjam mondani. Te vagy a legcsodálatosabb, leggyönyörűbb, akit valaha megpillantottam és minden percben olyan közel érezlek magamhoz, mint senki mást. Létezésem minden egyes pillanatában rád gondolok. Éjszaka melletted alszok, betakarózom a belőled áradó melegségbe, megfürdök a lélegzetedben, hallgatom a szíved dobbanását, a lélegzetvételeidet és rólad álmodom.
Szeretlek.
Ez volt az. Sasuke várta a további szavak feltűnését, de semmi nem történt. Sosem gondolta volna, hogy valaki így érez iránta – legkevésbé Naruto. Fölállt, kezébe vette a naplót és a levelet, aztán elmasírozott az Ichirakuba.
***
- Naruto?
Sasuke figyelte, ahogy a szőke fej felé fordul. Kiba, Shikamaru, Chouji, Ino és Shino is ott volt, de ez nem túlzottan érdekelte a fekete hajú srácot. Ha Naruto tényleg szereti őt, akkor nincs rejtegetnivalója.
- Mm, Sske? – morgott Naruto és lenyelte a szájában lévő tésztát. Szemei nagyra nyíltak, ahogy Sasuke elé lökte a naplót és a levelet. Összefont karokkal állt előtte, kiismerhetetlen arckifejezéssel.
- Csak egyszer fogom megkérdezni – mondta. – Szeretsz engem?
A többiek feje egyszerre emelkedett fel a tányérjuk fölül, Naruto köhögni kezdett és elvörösödött. Sasuke felhúzta magához, arca csak néhány centire volt a másikétól.
- Nos?
Naruto alig bólintott, amikor megérezte az Uchiha puha ajkait a száján. Meglepett suttogások töltötték be az éttermet, és Sasuke hirtelen elmosolyodott.
- Én is.
Az a nap egyedülállóan híres lett Konoha történelmében.
Szerző: Elric-chan
A fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült.
ramen: Naruto kedvence, japán tésztaétel
Ino, Shikamaru, Chouji, Shino és Kiba: a sorozat szereplői, Naruto és Sasuke évfolyamtársai
14. bejegyzés: Ma rament ettem! Hidd csak el!
Sasuke megforgatta a szemeit, ahogy lenézett Naruto „naplójára”, amit a szobájuk sarkában álló íróasztalon talált. A legtöbb oldal a ramenről szólt, a lapok maszatosak voltak és a szavakat néhol vastag satírozással húzták át.
19.bejegyzés: Ma Kakashi-sensei-jel elmentünk az Ichirakuba. Vett nekem rament!
Sasuke lustán forgatta a lapokat, állát a tenyerébe támasztotta. Éppen most értek vissza Narutóval egy kimerítő küldetésből, és amíg az Uchiha ledőlt az ágyára néhány percnyi szendergésre, Naruto körmölni kezdett a kis könyvbe. Sasuke a legutolsó bejegyzéshez lapozott.
46. bejegyzés: ma Sasuke, Sakura, Kakashi-sensei és én küldetésen voltunk. Kemény munka volt. Nagyon fáradt vagyok, Sasuke épp alszik. Megyek, szerzek egy kis rament. Viszlát!
Sasuke nagyot sóhajtott. Most már legalább tudta, hova ment a dobe. Na nem mintha kételkedett volna benne, hogy eltűnésének köze lenne a ramenhez. Kedvetlenül lapozott vissza.
23. bejegyzés: Sakura és Ino ma megint Sasukén veszekedtek. Sakura olyan csinos… bárcsak kedvelne engem.
Naruto szerette Sakurát? Sasuke elraktározta ezt az információt, azzal a szándékkal, hogy később majd megosztja a lánnyal.
24. bejegyzés: Ma meghívtam Sakurát egy tál ramenre. Édesnek hívott engem, nagyon boldoggá tett.
Hn, szánalmas, gondolta Sasuke.
Néhány lappal előrébb járt már, amikor valami megragadta a figyelmét. Felemelte fejét a kezéről, és csak bámult maga elé.
37. bejegyzés: Szeretem őt, mindennél jobban szeretem, de nincs mód, hogy elmondjam neki. Szeretem Uchiha Sasukét.
Sasuke mozdulatlanul bámult a lapra. A tinta néhol elmaszatolódott, és a papíron száraz foltok voltak. Elképzelte magában, ahogy Naruto ül az asztalnál és a könnyei a lapra hullanak. Akaratlanul is tovább lapozott, az ott lévő szavak még inkább elmosódottak voltak.
38. bejegyzés: Miért? Miért szeretem ennyire? Úgy érzem, el kell neki mondanom… megérdemli, hogy tudja. De ő nem… nem tud… sosem szeretne engem. Ez nem igazságos… jobban szeretem, mint el tudnám mondani.
Az Uchiha furcsán elégedettnek érezte magát. Tekintete a következő – szerencsére már könnymentes – lapra szegeződött.
39. bejegyzés: Tegnap éjjel Sasukét figyeltem, ahogy aludt. Annyira gyönyörű volt, hogy belesajdult a szívem. Kíváncsi vagyok, miről álmodott.
40. bejegyzés: A ramen annyira finom! A legjobb barátom!
Sasuke pislogott és meglepődésének egy nyögés formájában adott hangot. Mi történ a „Szeretlek Sasuke” résszel?
42. bejegyzés: Meg fogom kérdezni a Hokagét, hogy bevezethetünk-e egy Nemzetközi Ramen Napot!
A fiú felkapta a naplót az asztalról, közel tartotta az arcát és őrült módon kezdte lapozgatni, hátha talál még valamit magáról. Semmi. Felhorkant, rázni kezdte a könyvet egyik oldalról a másikra, fentről le. Egy kis összehajtogatott lap esett a földre, gyorsan felkapta és olvasni kezdte.
Kedves Sasuke,
Szeretlek. Talán nem hiszed el nekem, de igaz. Jobban szeretlek, semhogy szavakkal el tudjam mondani. Te vagy a legcsodálatosabb, leggyönyörűbb, akit valaha megpillantottam és minden percben olyan közel érezlek magamhoz, mint senki mást. Létezésem minden egyes pillanatában rád gondolok. Éjszaka melletted alszok, betakarózom a belőled áradó melegségbe, megfürdök a lélegzetedben, hallgatom a szíved dobbanását, a lélegzetvételeidet és rólad álmodom.
Szeretlek.
Ez volt az. Sasuke várta a további szavak feltűnését, de semmi nem történt. Sosem gondolta volna, hogy valaki így érez iránta – legkevésbé Naruto. Fölállt, kezébe vette a naplót és a levelet, aztán elmasírozott az Ichirakuba.
***
- Naruto?
Sasuke figyelte, ahogy a szőke fej felé fordul. Kiba, Shikamaru, Chouji, Ino és Shino is ott volt, de ez nem túlzottan érdekelte a fekete hajú srácot. Ha Naruto tényleg szereti őt, akkor nincs rejtegetnivalója.
- Mm, Sske? – morgott Naruto és lenyelte a szájában lévő tésztát. Szemei nagyra nyíltak, ahogy Sasuke elé lökte a naplót és a levelet. Összefont karokkal állt előtte, kiismerhetetlen arckifejezéssel.
- Csak egyszer fogom megkérdezni – mondta. – Szeretsz engem?
A többiek feje egyszerre emelkedett fel a tányérjuk fölül, Naruto köhögni kezdett és elvörösödött. Sasuke felhúzta magához, arca csak néhány centire volt a másikétól.
- Nos?
Naruto alig bólintott, amikor megérezte az Uchiha puha ajkait a száján. Meglepett suttogások töltötték be az éttermet, és Sasuke hirtelen elmosolyodott.
- Én is.
Az a nap egyedülállóan híres lett Konoha történelmében.
Miért nem szeretem a lányokat
Miért nem szeretem a lányokat
Szerző: Hiki-chan
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült. ^^
Sasuke talált egy kis noteszt, ahogy a dolgait pakolta. A polc tetején volt, megbújva egy nagyobb tekercs mögött.
Kezébe vette a könyvet, visszament az ágyhoz és óvatosan leült, vigyázva, hogy ne ébressze fel alvó társát.
A pólójának szélével letörölte a vastag réteg port, mielőtt kinyitotta volna az első oldalnál. Tökéletes kézírással ez volt a lap közepére írva:
Ez a könyv Uchiha Sasuke tulajdona, és akárki merészeli elolvasni, szörnyű halálra számíthat.
Sasukének vissza kellett nyelnie egy horkantást. Megszállottság… kétségtelenül minden Uchiha életének szerves része volt. Vetett egy gyengéd pillantást kedvesére, aztán tovább lapozott.
A következő oldalnál a fiú majdnem felnevetett.
Egy fotót látott Itachiról, vörös tollal kidekorálva. Bajusz és szakáll, a szemek vastagon bekarikázva, a testéből kések és tűk álltak ki. Persze, most hogy Itachi halott volt (általa), Sasukének nem kellett többé aggódnia miatta.
Fejét ingatva gondolt vissza a gyerekre, aki valaha volt, és újabb oldal szemrevételezéséhez fogott.
Volt végre valami, ami megragadta a figyelmét.
- A lányok undorító teremtmények, kivéve anyát, anya tökéletes.
- A lányok tetvesek!
- A lányok idegesítők, irritálnak engem.
- A lányok gyengék és érzelmesek.
- Visszatartanak.
Sasuke elvigyorodott a „tetves” résznél, nehezen hitte el, hogy ilyeneken gondolkozott, habár a nagy részével egyetértett. Kíváncsian pörgette a lapokat a következő egy újabb bejegyzéshez.
A dátum újabbnak tűnt, mint a többi… nem lehetett több 7-8 évesnél…
- A lányoknak nincs olyan ragyogó kék szemük, mint neki.
- A lányoknak nincs olyan aranyszínű hajuk, mint neki.
- A lányoknak nincsenek olyan csíkok az arcukon.
- A lányoknak nincs olyan ragyogó mosolyuk, mint neki.
- A lányok nem olyan aranyosak, mint ő.
- Lányokat nem hívnak Narutónak…
Sasuke egy nagy foltot látott Naruto nevén, de ez nem akadályozta meg, hogy ne tudja elolvasni. Most már tudta, miért rejtette el ezt a füzetet.
Egy lágy nyögés zökkentette ki gondolatai közül. Barna kezek fonódtak a nyaka köré, és egy fej pihent meg a vállán.
- Sasuke… mit csinálsz? – jött az álmos kérdés.
Sasuke becsukta a könyvet, az ágyra dobta aztán megfordult, hogy Narutót magához ölelje. Apró csókot nyomott a szájára.
- Éppen rájöttem, hogy már kisgyerekkorom óta szerettelek, dobe.
- Hmm? – morgott a szőke álmosan, nem igazán értette a kedvesét.
Sasuke elmosolyodott és szorosabb ölelte. Naruto nekidőlt és fáradtan a fülébe suttogta:
- Persze, hogy szerettél… én is téged…
A fekete hajú lehajolt, és ajkával megérintette Naruto homlokát.
- Tényleg?
Naruto rávigyorgott és egy könnyű puszit nyomott az arcára, mielőtt Sasuke ölébe fészkelte magát és becsukta szemeit.
- Tényleg.
Szerző: Hiki-chan
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült. ^^
Sasuke talált egy kis noteszt, ahogy a dolgait pakolta. A polc tetején volt, megbújva egy nagyobb tekercs mögött.
Kezébe vette a könyvet, visszament az ágyhoz és óvatosan leült, vigyázva, hogy ne ébressze fel alvó társát.
A pólójának szélével letörölte a vastag réteg port, mielőtt kinyitotta volna az első oldalnál. Tökéletes kézírással ez volt a lap közepére írva:
Ez a könyv Uchiha Sasuke tulajdona, és akárki merészeli elolvasni, szörnyű halálra számíthat.
Sasukének vissza kellett nyelnie egy horkantást. Megszállottság… kétségtelenül minden Uchiha életének szerves része volt. Vetett egy gyengéd pillantást kedvesére, aztán tovább lapozott.
A következő oldalnál a fiú majdnem felnevetett.
Egy fotót látott Itachiról, vörös tollal kidekorálva. Bajusz és szakáll, a szemek vastagon bekarikázva, a testéből kések és tűk álltak ki. Persze, most hogy Itachi halott volt (általa), Sasukének nem kellett többé aggódnia miatta.
Fejét ingatva gondolt vissza a gyerekre, aki valaha volt, és újabb oldal szemrevételezéséhez fogott.
Volt végre valami, ami megragadta a figyelmét.
- A lányok undorító teremtmények, kivéve anyát, anya tökéletes.
- A lányok tetvesek!
- A lányok idegesítők, irritálnak engem.
- A lányok gyengék és érzelmesek.
- Visszatartanak.
Sasuke elvigyorodott a „tetves” résznél, nehezen hitte el, hogy ilyeneken gondolkozott, habár a nagy részével egyetértett. Kíváncsian pörgette a lapokat a következő egy újabb bejegyzéshez.
A dátum újabbnak tűnt, mint a többi… nem lehetett több 7-8 évesnél…
- A lányoknak nincs olyan ragyogó kék szemük, mint neki.
- A lányoknak nincs olyan aranyszínű hajuk, mint neki.
- A lányoknak nincsenek olyan csíkok az arcukon.
- A lányoknak nincs olyan ragyogó mosolyuk, mint neki.
- A lányok nem olyan aranyosak, mint ő.
- Lányokat nem hívnak Narutónak…
Sasuke egy nagy foltot látott Naruto nevén, de ez nem akadályozta meg, hogy ne tudja elolvasni. Most már tudta, miért rejtette el ezt a füzetet.
Egy lágy nyögés zökkentette ki gondolatai közül. Barna kezek fonódtak a nyaka köré, és egy fej pihent meg a vállán.
- Sasuke… mit csinálsz? – jött az álmos kérdés.
Sasuke becsukta a könyvet, az ágyra dobta aztán megfordult, hogy Narutót magához ölelje. Apró csókot nyomott a szájára.
- Éppen rájöttem, hogy már kisgyerekkorom óta szerettelek, dobe.
- Hmm? – morgott a szőke álmosan, nem igazán értette a kedvesét.
Sasuke elmosolyodott és szorosabb ölelte. Naruto nekidőlt és fáradtan a fülébe suttogta:
- Persze, hogy szerettél… én is téged…
A fekete hajú lehajolt, és ajkával megérintette Naruto homlokát.
- Tényleg?
Naruto rávigyorgott és egy könnyű puszit nyomott az arcára, mielőtt Sasuke ölébe fészkelte magát és becsukta szemeit.
- Tényleg.
Mert a tettek hangosabbak minden szónál
Szerző: Hiki-chan
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült.
Death Valley: még nem hallottam a hivatalos magyar fordítást, úgyhogy önkényesen használom a Vég völgye kifejezést.
Itachi: Sasuke bátyja, ő mészárolta le az Uchiha-klánt.
Ha nem lenne egyértelmű, a dőlt betűs részek Sasuke gondolatai.
- Miért? – kérdezte Naruto, amikor a fiú végre kijött a kórházból.
Azon csodálkozott, miért tette Sasuke, amit tett. Miért ugrott elé, hogy elhárítsa a támadást? Miért védte meg Hakutól?
Miért nem hagyta Sasuke meghalni, ahogy a falubeliek kívánták?
- Mert a tettek hangosabbak minden szónál.
Mert nem akarom, hogy bajod essen.
-
Naruto fuldoklott, látását könnyek homályosították el.
- Miért? – kérdezte Sasukét, ahogy a Vég Völgyének földjén feküdt teljesen kimerülten.
Sasuke megpróbálta megölni, és most, ahogy ott feküdt fáradtan és sebezhetően, akármelyik pillanatban végezhetett volna vele.
- Mert a tettek hangosabbak minden szónál.
Mert ahhoz, hogy megvédjelek, először muszáj egyedül szembenéznem a dolgokkal, mielőtt elpusztítom Itachit.
-
Tiszta, égszínkék szemek kapcsolódtak az obszidiánokba, ahogy a magasabb fiú még közelebb nyomta az ajkaikat egymáséhoz.
Naruto sosem gondolta volna, hogy Sasuke visszatér a bátyja legyőzése után. Nem gondolta volna, hogy Sasuke az éjszaka közepén személyesen jelenik meg nála, a falhoz szorítja és kicsókolja belőle a lelket is.
- M-m-miért? – csak ennyit tudott remegő hangon kérdezni, amikor a hollóhajú végre megtörte a csókot.
- Mert a tettek hangosabbak minden szónál.
Mert hiányoztál.
-
Naruto lihegve simult a lágy, selymes ágyhoz, kieresztve egy morgást, amikor a felette lévő meztelen test ráomlott.
Csak fájdalmat és fáradságot érzett, de meg kellett kérdeznie: - Miért…?
Sasuke lehajolt és ajkát Narutóéhoz nyomta, a legédesebb csókban amit a szőke az életében valaha is kapott.
- Mert a tettek hangosabbak minden szónál.
Mert szeretlek.
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült.
Death Valley: még nem hallottam a hivatalos magyar fordítást, úgyhogy önkényesen használom a Vég völgye kifejezést.
Itachi: Sasuke bátyja, ő mészárolta le az Uchiha-klánt.
Ha nem lenne egyértelmű, a dőlt betűs részek Sasuke gondolatai.
- Miért? – kérdezte Naruto, amikor a fiú végre kijött a kórházból.
Azon csodálkozott, miért tette Sasuke, amit tett. Miért ugrott elé, hogy elhárítsa a támadást? Miért védte meg Hakutól?
Miért nem hagyta Sasuke meghalni, ahogy a falubeliek kívánták?
- Mert a tettek hangosabbak minden szónál.
Mert nem akarom, hogy bajod essen.
-
Naruto fuldoklott, látását könnyek homályosították el.
- Miért? – kérdezte Sasukét, ahogy a Vég Völgyének földjén feküdt teljesen kimerülten.
Sasuke megpróbálta megölni, és most, ahogy ott feküdt fáradtan és sebezhetően, akármelyik pillanatban végezhetett volna vele.
- Mert a tettek hangosabbak minden szónál.
Mert ahhoz, hogy megvédjelek, először muszáj egyedül szembenéznem a dolgokkal, mielőtt elpusztítom Itachit.
-
Tiszta, égszínkék szemek kapcsolódtak az obszidiánokba, ahogy a magasabb fiú még közelebb nyomta az ajkaikat egymáséhoz.
Naruto sosem gondolta volna, hogy Sasuke visszatér a bátyja legyőzése után. Nem gondolta volna, hogy Sasuke az éjszaka közepén személyesen jelenik meg nála, a falhoz szorítja és kicsókolja belőle a lelket is.
- M-m-miért? – csak ennyit tudott remegő hangon kérdezni, amikor a hollóhajú végre megtörte a csókot.
- Mert a tettek hangosabbak minden szónál.
Mert hiányoztál.
-
Naruto lihegve simult a lágy, selymes ágyhoz, kieresztve egy morgást, amikor a felette lévő meztelen test ráomlott.
Csak fájdalmat és fáradságot érzett, de meg kellett kérdeznie: - Miért…?
Sasuke lehajolt és ajkát Narutóéhoz nyomta, a legédesebb csókban amit a szőke az életében valaha is kapott.
- Mert a tettek hangosabbak minden szónál.
Mert szeretlek.
Habfürdő
Habfürdő
Szerző: Kitsune no Alz
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével történt.
Fehér porcelán csillogott a reggeli fényben, a napsugarak lustán hömpölyögtek keresztül az ablaküvegen. Lustán kígyózó gőz szállt fel a víz tetejéről, megfékezhetetlenül törve a csempével borított plafon felé. Az andalító csendet csak néha törte meg egy-egy lezuhanó csepp, ahogy a víz magába fogadta tékozló testvéreit. A nyugodt környezetben szinte fülsüketítőnek hatott, ahogy a rágógumi-rózsaszín buborékok a falon szétpattanva lelték halálukat.
Yuki Eiri undorodva horkantott fel: rózsaszín buborékok szállták meg a fürdőszobáját. Az átkozott teremtmények abból a habfürdős tubusból szabadultak, amit Shuichi múlthéten vett a boltban. Gyerekes dolog, de mindenképpen testhezálló az énekes számára. Nyűgösen a (számára) korai keléstől – délelőtt tizenegykor – egy alvás nélkül töltött (de nem kevésbé kielégítő) éjszaka után Yuki összekeverte a műanyag dobozt a frissítő levendulaolajával, amit általában használt. Az eredmény közel sem volt „frissítő”, hiszen egy tucat rágógumi szagú, Shuichi hajának színére emlékeztető buborék fogságában ragadt.
Észre kellett volna vennie. Nem volt még egy ilyen flakon a fürdőszobában, – jobban belegondolva, az egész házban – ami ilyen gusztustalan, lányos színben pompázott, kiegészítve a félreismerhetetlen Hello Kitty jelképpel.
Hát jó. Megforgatta a szemeit, gondolatban elátkozta hiperaktív szeretőjét, aztán megadóan a vízbe csusszant. Végülis a víz számított. Ellazította a görcsös izmokat, amik a laptopja fölött görnyedtek, megmelengette az elzsibbadt ujjakat, amik újabb és újabb sorokat gépeltek megszállott módra. Szemét becsukva hagyta, hogy gondolatai messzire repüljenek a karakterektől és cselekménytől.
Jól esett néha lazítani. Sóhajtva pillantott a pultra, ahol a szemüvege és a reggeli újság feküdt, de sem elég ereje, sem elég indíttatása nem volt, hogy mindkettőt magához vegye. Egyet még könnyűszerrel megtudna szerezni, na de kettőt? Lehetetlen és nem éri meg a fáradságot.
Mélyebbre süllyedt a kádban, karjai lustán lógtak le a peremről. A forró víz teljesen ellazította; olyan helyeket kényeztetett, amikről sosem gondolta volna, hogy fájhatnak. Az ébrenlét határán reménykedett, hogy nem fog elsüllyedni… bár talán az sem lenne rossz… biztosan kellemes lenne nyugodtan elaludni, kipihenni magát, amire már hetek óta nem volt lehetősége…
- Yuuuuuuki!
Felkapta a fejét. Az álom egy szétpattanó buborék hirtelenségével hagyta magára. Felülve bámult kedvesére akinek a stúdióban kellett volna lennie rögzítve a legújabb dalukat, ehelyett itt volt, az otthonukban, és a kád pereme mögül kiskutyaszemekkel szuggerálta őt.
- Mit keresel te itt? – kérdezte Yuki, ahogy egyik kezével vizes hajába szántott. Észre sem vette, hogy mozdulata nyomán tucatnyi buborék telepedett a fejére.
- Hiro Ayaka-channal randizik, Fujiki megfázott, Sakano-san idegösszeroppanást kapott amikor csak én jelentem meg a próbán, szóval Seguichi kórházba küldte én meg hazajöttem és itt vagyok, Yuuuuuki!
Lenyűgöző volt a szavak száma, amiket a kölyök egy levegővétellel képes volt magából kisajtolni. És mielőtt Yuki szólásra nyithatta volna a száját, hogy melegebb éghajlatra küldje a kis nyavalyást, Shuichi a levegőbe szökkent, aztán teljesen felöltözve ágyúgolyó módjára csapódott a kádba. Ezzel egy időben forró víz és buborék-gejzír tört ki a kádból, lesújtva a viszonylag kicsi fürdőszobára, nedves, rózsaszín folyammal elárasztva mindent.
- Yuuuuuki! – kiáltotta Shu harmadjára, ahogy a többszörösen elázott író ölébe csimpaszkodott. Védelmére legyen mondva, a szőke férfi mindent megtett, hogy lefejtse magáról az átkozott kis hülyét. Az ember azt hinné a csúszós szappan megkönnyítené a műveletet, de nem -
- Csak mi vagyunk itt – mondta Shuichi szégyellősen, vizes tincsei alól bámulva föl rá. A narancssárga ing mintha nagyobb lett volna az éjszaka folyamán, lustán lecsúszott az egyik válláról, szabadon hagyva a puha bőrt. És ahogy Yuki lenézett az ölében ülő vizes fiúra, már tudta, hogy a narancssárga ing az egyetlen ruhadarab, amit Shuichi visel. – És tudod, ezt a habfürdőt kifejezetten kettőnknek vettem…
- Mi?
- Magunknak - harapdálta Shuichi az ajkát, ahogy közelebb hajolt hozzá. Az ing még egy kicsit lejjebb csúszott. – Valami ilyesmi miatt…
- Mi mia –
Shuichi tett valamit.
- Ó – szaladt ki az egyetlen dolog a száján, amit az író kitudott magából préselni. Nem volt hozzászokva, hogy Shuichi a kezébe veszi a dolgokat.
Szó szerint.
Szerző: Kitsune no Alz
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével történt.
Fehér porcelán csillogott a reggeli fényben, a napsugarak lustán hömpölyögtek keresztül az ablaküvegen. Lustán kígyózó gőz szállt fel a víz tetejéről, megfékezhetetlenül törve a csempével borított plafon felé. Az andalító csendet csak néha törte meg egy-egy lezuhanó csepp, ahogy a víz magába fogadta tékozló testvéreit. A nyugodt környezetben szinte fülsüketítőnek hatott, ahogy a rágógumi-rózsaszín buborékok a falon szétpattanva lelték halálukat.
Yuki Eiri undorodva horkantott fel: rózsaszín buborékok szállták meg a fürdőszobáját. Az átkozott teremtmények abból a habfürdős tubusból szabadultak, amit Shuichi múlthéten vett a boltban. Gyerekes dolog, de mindenképpen testhezálló az énekes számára. Nyűgösen a (számára) korai keléstől – délelőtt tizenegykor – egy alvás nélkül töltött (de nem kevésbé kielégítő) éjszaka után Yuki összekeverte a műanyag dobozt a frissítő levendulaolajával, amit általában használt. Az eredmény közel sem volt „frissítő”, hiszen egy tucat rágógumi szagú, Shuichi hajának színére emlékeztető buborék fogságában ragadt.
Észre kellett volna vennie. Nem volt még egy ilyen flakon a fürdőszobában, – jobban belegondolva, az egész házban – ami ilyen gusztustalan, lányos színben pompázott, kiegészítve a félreismerhetetlen Hello Kitty jelképpel.
Hát jó. Megforgatta a szemeit, gondolatban elátkozta hiperaktív szeretőjét, aztán megadóan a vízbe csusszant. Végülis a víz számított. Ellazította a görcsös izmokat, amik a laptopja fölött görnyedtek, megmelengette az elzsibbadt ujjakat, amik újabb és újabb sorokat gépeltek megszállott módra. Szemét becsukva hagyta, hogy gondolatai messzire repüljenek a karakterektől és cselekménytől.
Jól esett néha lazítani. Sóhajtva pillantott a pultra, ahol a szemüvege és a reggeli újság feküdt, de sem elég ereje, sem elég indíttatása nem volt, hogy mindkettőt magához vegye. Egyet még könnyűszerrel megtudna szerezni, na de kettőt? Lehetetlen és nem éri meg a fáradságot.
Mélyebbre süllyedt a kádban, karjai lustán lógtak le a peremről. A forró víz teljesen ellazította; olyan helyeket kényeztetett, amikről sosem gondolta volna, hogy fájhatnak. Az ébrenlét határán reménykedett, hogy nem fog elsüllyedni… bár talán az sem lenne rossz… biztosan kellemes lenne nyugodtan elaludni, kipihenni magát, amire már hetek óta nem volt lehetősége…
- Yuuuuuuki!
Felkapta a fejét. Az álom egy szétpattanó buborék hirtelenségével hagyta magára. Felülve bámult kedvesére akinek a stúdióban kellett volna lennie rögzítve a legújabb dalukat, ehelyett itt volt, az otthonukban, és a kád pereme mögül kiskutyaszemekkel szuggerálta őt.
- Mit keresel te itt? – kérdezte Yuki, ahogy egyik kezével vizes hajába szántott. Észre sem vette, hogy mozdulata nyomán tucatnyi buborék telepedett a fejére.
- Hiro Ayaka-channal randizik, Fujiki megfázott, Sakano-san idegösszeroppanást kapott amikor csak én jelentem meg a próbán, szóval Seguichi kórházba küldte én meg hazajöttem és itt vagyok, Yuuuuuki!
Lenyűgöző volt a szavak száma, amiket a kölyök egy levegővétellel képes volt magából kisajtolni. És mielőtt Yuki szólásra nyithatta volna a száját, hogy melegebb éghajlatra küldje a kis nyavalyást, Shuichi a levegőbe szökkent, aztán teljesen felöltözve ágyúgolyó módjára csapódott a kádba. Ezzel egy időben forró víz és buborék-gejzír tört ki a kádból, lesújtva a viszonylag kicsi fürdőszobára, nedves, rózsaszín folyammal elárasztva mindent.
- Yuuuuuki! – kiáltotta Shu harmadjára, ahogy a többszörösen elázott író ölébe csimpaszkodott. Védelmére legyen mondva, a szőke férfi mindent megtett, hogy lefejtse magáról az átkozott kis hülyét. Az ember azt hinné a csúszós szappan megkönnyítené a műveletet, de nem -
- Csak mi vagyunk itt – mondta Shuichi szégyellősen, vizes tincsei alól bámulva föl rá. A narancssárga ing mintha nagyobb lett volna az éjszaka folyamán, lustán lecsúszott az egyik válláról, szabadon hagyva a puha bőrt. És ahogy Yuki lenézett az ölében ülő vizes fiúra, már tudta, hogy a narancssárga ing az egyetlen ruhadarab, amit Shuichi visel. – És tudod, ezt a habfürdőt kifejezetten kettőnknek vettem…
- Mi?
- Magunknak - harapdálta Shuichi az ajkát, ahogy közelebb hajolt hozzá. Az ing még egy kicsit lejjebb csúszott. – Valami ilyesmi miatt…
- Mi mia –
Shuichi tett valamit.
- Ó – szaladt ki az egyetlen dolog a száján, amit az író kitudott magából préselni. Nem volt hozzászokva, hogy Shuichi a kezébe veszi a dolgokat.
Szó szerint.
Inkább
Inkább
Szerző: Castalia
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült.
Felhívás: ha esetleg van valami óhajod/sóhajod/kérésed a jövőbeli fordításokkal kapcsolatban, a blogomon találsz egy szavazást baloldalon, az archívum alatt. Használd belátásod szerint :)
- Légysziiiiiiii, Yuki! Nagyon szépen kérlek!
- Nem.
Shindou Shuichi a kanapé előtt térdelt, kezei összekulcsolva, tekintetét szőke szeretőjére szegezve. A Bad Luck néhány héten belül féléves világkörüli turnéra indul, és Shuichi szinte repesett az örömtől, amikor megtudta, hogy Yukit is magával viheti.
Most már csak meg kellett győznie Yukit, de gyanította, hogy nem lesz könnyű dolga. #1. Taktika: könyörgés – nem tűnt célravezetőnek. Yuki a tévét bámulta, és Shu csak annyit ért el, hogy vinnyogásával elnyomta a bemondó hangját. Úgy tűnt, nem volt elég hangos vagy kitartó.
Nem volt mit tenni, mint újra próbálni.
- Léééé –
Egy díszpárna vágódott az arcába.
- Inkább nyalnék tisztára minden taxit Tokióban – Yuki kikapcsolta a tévét, és bemasírozott az irodájába.
Shuichi magához ölelte a finom anyagú szarvasbőr párnát, és bámulni kezdte az üres helyet a kanapén. Eszébe sem jutott, hogy feladja – amúgy sem volt túl sok esély, hogy Yuki bedőljön egy nyílt húzásnak.
- Vajon mivel kéne legközelebb próbálkoznom? – motyogta.
o-o-o-o-o-o
- Yuki, itthon vagyok!
A kiáltás szinte megrázta az apartman csöndbe burkolózó falait, a szélesre tárt ajtó visszapattant az ütközőről, amit pontosan az ilyen akciók miatt szereltek fel. Yuki megrázta a fejét, és rákattintott a „Mentés” billentyűre a laptopján. Tudta mi következik, és csak arra volt ideje, hogy elnyomja a cigarettáját és arrébb gördüljön székével az asztaltól.
Néhány másodperccel később egy elmosódott, színes energiabomba száguldott végig a szobán, és vetette magát az író ölébe. Habár Yuki mindig berzenkedett a heves üdvözlésektől, azért a karjait kedvese köré fonta. Csak azért, hogy tudod, megvédje magát a… öö, attól, hogy elveszítse az egyensúlyát és leessen. Így igaz.
Felkészült Shuichi napi beszámolójára, és hátradőlt. Szemei nagyra nyíltak, ahogy Shuichi a tarkójára fűzte ujjait és közelebb húzta magához, aztán egy pillanattal később már csak a sürgető, mohó, enyhén eper ízű ajkakat érezte, ahogy a száját kóstolgatják. Vékony derekánál fogva magához vonta a fiút és ugyanolyan hévvel válaszolt. Az eset kissé váratlanul érte, de eszében sem volt panaszkodni.
Néhány túlfűtött perccel később Yuki több mint kész volt Shuichit a hálószobába cipelni. De ahogy hátratolta a székét az énekes szemérmesen hátrahúzódott. Yuki összeráncolta a homlokát, alig tudta kivárni, hogy kiderüljön hova vezet ez az egész. A srác ajkán ülő pajkos mosoly nagyszerű dolgok beharangozója volt.
- Nem fog ez hiányozni, ha nem találkozunk hat hónapig? – kérdezte Yuki bőrét cirógatva ajkával. A következő percben a kezek elengedték a csípőjét és ő teketória nélkül a földre zuttyant.
- Már mondtam, hogy nem – morogta Yuki felbőszülten. – Inkább felvennék egy kaktusztüskékkel bélelt öltönyt, minthogy elmenjek arra a turnéra.
Átlépett Shuichi felett és elhagyta a szobát. Shu hason fekve maradt a földön, állát tenyerére fektette.
- Fene, azt hittem ez működni fog.
#2. Taktika: csábítás, megvétózva.
Néhány pillanat múlva meghallotta a víz csobogását a zuhanyzóból. Nos, úgy látszik a technikája nem volt egészen hatástalan. Elégedetten elvigyorodott, és elkezdte tervezni a terv következő fázisát. A kanapéról.
o-o-o-o-o
Néhány nappal később úgy tűnt, Yuki ingerültsége alább hagyott. Megengedte, hogy Shuichi visszatérjen hozzá az ágyba, és most együtt vacsoráztak.
Shuichi megvárta míg legalább az étkezés felén túl vannak – nem merte megkockáztatni egy éhes Eiri Yuki haragját – aztán megtette ajánlatát.
- Yuki? – szólította meg a férfit.
- Mi van? – nézett fel az író óvatosan.
- Ha eljössz a turnéra, adok neked ötven… nem, száz csókot mindennap – villantotta rá Shuichi a legmegnyerőbb mosolyát.
Nem úgy működött, ahogy várta volna: Yuki öklendező hangot hallatott, amikor a szájához emelte a kávéscsészéjét.
- Kérlek, éppen enni próbálok.
Az énekest nem lehetett elrettenteni.
- Rendben… akkor megígérem, hogy egyszer sem foglak piszkálni a dohányzás miatt.
- Mintha ez egyszer is visszatartott volna – felelte Yuki tele szájjal, szemeit forgatva.
E tény igaz volta megakasztotta Shuichit, de aztán tekintete felragyogott.
- Amikor visszajövünk egy évig én fogok mosogatni!
- Jobb szeretem a tányérjaimat egyben.
- És mosni is én fogok!
- Nem engedhetem meg magamnak, hogy újra pótoljam az egész gardróbomat.
- Abszolút csendben leszek, amikor írsz. Sőt, mindenki más is csendben lesz!
- Na persze, majd el is hiszem.
- Elmegyek veled a könyveidet népszerűsítő turnékra!
Yuki megborzongott: gondolataiban Shuichi feltűnt egy öltönyös partin, alaposan megszorongatta, aztán beállt énekelni a jazz kvartetthez.
- Kösz, nem – felemelte az evőpálcikáját. – Nézd. Inkább fognám ezt a pálcát, bedugnám a fülembe egészen addig, amíg el nem érném vele az agyat, aztán erősen megcsavarnám.
Szemléltetés végett felkapott egy darab szezámmagos csirkét, meglóbálta Shuichi előtt, aztán egyenesen a szemébe bámulva bekapta a falatot.
Shuichi kissé elzöldült. Az a baj az írókkal – állapította meg magában – hogy túl grafikus módon fejezik ki magukat. Kimentette magát az asztaltól és a mosogatóba rakta a tányérját. Ahogy kilépett a helyiségből, meghallotta Yuki győzedelmes nevetését.
#3. Taktika: alkudozás, minden tekintetben megbukott.
o-o-o-o-o
Három nappal a turné előtt Yuki felnézett a monitorról, ahogy Shuichi bemasírozott a szobájába és egy széket tolt az íróasztala elé. Beletörődő sóhajjal mentette el aznapi munkáját, összecsukta laptopját, aztán várakozva hátradőlt székében.
Eközben Shuichi üzletember-stílusban helyezkedett el az ülőalkalmatosságon. Rájött, hogy ha sikert akar elérni, ideje hadba állítani minden erejét, mielőtt még kifutna az időből. Ugyanis Yuki teljesen figyelmen kívül hagyta #4-6. Taktikáját: duzzogását, levertségét, mogorvaságát. Ez alkalommal nem kertel.
Ujjait összefonta az ölében.
- Nézd, azt hiszem mindketten tudjuk miért vagyok itt – mondta, és igyekezett tónusával hangsúlyozni profizmusát.
- Igen – válaszolt Yuki cigarettára gyújtva. – A nem megfelelő születésszabályozás miatt.
Shuichi nem foglalkozott a megjegyzéssel. Nem fogja hagyni, hogy Yuki eltántorítsa a tervétől.
- Azt akarom, hogy gyere velem. Végiggondoltam az összes fő ellenvetésedet, és azt hiszem sikerült mindre megoldást találnom. Először is: a munkád nem szempont. Laptopot használsz és hallottam, amikor azt mondod a nővérednek, hogy akárhol tudsz dolgozni. Nem igaz?
Yuki felvonta a szemöldökét a Shuichira annyira nem jellemző stílustól, de lassan bólintott.
- Másodszor: K biztosított róla, hogy kényelmes körülmények között fogunk utazni. Egy luxusbusz fog rendelkezésünkre állni hálókamrákkal, konyhával és rengeteg hellyel, ahol dolgozhatsz. Hosszabb megállókra természetesen szállodát foglaltattunk.
- Tohma leckéket ad neked? – kérdezte Yuki gyanakodva.
- Kérlek, előbb hadd fejezzem be, aztán megvitatjuk a kérdéseidet – mondta Shuichi mesterkélten. Igazából Suguru volt, de ezt egy millió év alatt sem szeded ki belőlem, Yuki. Érdektelen álarca mögött nagyon is élvezte Yuki reakcióit – még sosem próbált ilyen dolgokat szeretőjén.
Az író levette a szemüvegét, és megdörzsölte az orrnyergét.
- Rendben, folytasd csak, legyen ahogy akarod… csak tudasd, amikor Shindou Shuichi újjászületik a testedben.
- Köszönöm. – alig tudott elnyomni egy nevetést. De túl sokat gyakorolt, hogy ilyen könnyen összedöntse az újonnan kialakított képet magáról.
- Harmadszor: ha aggódsz, hogy nem jut elég időd az írásra miattam, ez egy Bad Luck turné, nem vakáció. Mindenkinek rengeteg tennivalója lesz, – beleértve engem is – hogy akár csak egy hajszálnyit is zavarhassunk.
Semmi válasz.
- Legvégül: ez remek lehetőség lenne számodra az utazgatáshoz. Hiszen magad mondtad, hogy nem sokat voltál Japánon kívül, New Yorkot leszámítva. Személy szerint úgy gondolom, egy írónak igenis fontos, hogy szélesítse a látókörét. Ez a turné jótékony hatással lenne a munkádra! – fejezte be Shuichi.
- Ennyi? – nyitotta ki Yuki egyik szemét.
- Igen! – felelte Shuichi, kezével elkeseredetten hadonászott – Yukiiii! Még csak nem is figyeltél!
Tudatára ébredt előbbi botlásának és összefűzte kezeit maga előtt.
- Khm. Úgy értem… igen, szeretnél hozzáfűzni valamit a témához?
Ezúttal Yukinak kellett uralkodnia magán, hogy elnyomjon egy nevetést. Nagyobb rutinja révén csak egy halvány mosoly tűnt fel a szája sarkában.
- Csak egy valamit.
- Igen?
- Inkább szabadulnék meg az összes bőrömtől egy sajtreszelő közreműködésével.
Shuichi kinyújtotta a nyelvét barátjára, aztán haragosan kiviharzott a szobából, még a széket is felborította maga után. #7. Taktika: logika, kihúzva.
Yuki néhány percig bámult utána és hallgatta a zajokat, ahogy Shu végigtrappolt a lakáson. Amikor felharsant egy napi sorozat főcímdala a tévéből, felhajtotta a laptopját, feltette a szemüvegét és visszatért a munkájához.
o-o-o-o-o
Shuichi leverten vonszolta haza magát másnap. Mindent megpróbált amit csak tudott, de Yukit képtelenség volt meggyőzni. Kénytelen lesz beletörődni… ahogy abba a hat hónapig tartó Yuki-mentes létbe is. Már a gondolattól is majdnem elsírta magát.
- Remélem, legalább párszor meglátogat majd – sóhajtotta, ahogy elfordította a kulcsot a zárban. A legtöbbet kell kihoznia a még előttük álló két napból. Talán ki tudja csalogatni Yukit a dolgozószobájából, hogy elmenjek vacsorázni vagy moziba.
A nappali üresen tátongott, de éppen erre számított. Pár pillanatig tétovázott a bezárt ajtó láttán, de aztán a kint maradás mellett döntött. Ideje elkezdenie pakolni, és ha most Yuki úgy viselkedne vele, mintha semmi fontos nem történne… nem biztos, hogy kordában tudná tartani érzéseit.
Csüggedten vánszorgott a hálóba.
És majdnem kiugrott a bőréből, amikor a sarkon túl egyenesen Yukiba ütközött.
- Au! Yuki! Azt hittem az irodádban vagy! – kapaszkodott Shuichi drámaian a szekrénybe, hogy lenyugtassa vadul dübörgő szívét.
A másik férfi meg sem rezzent.
- Nem vagyok – felelte. – Szép köszöntés, mondhatom.
Shuichi kidülledő szemekkel figyelte a férfi kezében fekvő, precízen összehajtott inget, aztán az ágyra helyezett nyitott bőröndöt. Majdnem teljesen tele volt, leginkább azzal, amit Yuki gardróbjának a felének lehetett nevezni. Mi folyik itt?
- Um… Yuki? – kérdezte hezitálva Shuichi, még csak reménykedni sem mert, pedig Yuki éppen újabb adag ruhát csomagolt a legközelebbi kofferbe. – Mit csinálsz?
- Csomagolok, tökfej. Azt ne mondd, hogy most már nem csak süket, de vak is vagy.
A hangja ugyanolyan gúnyos és lekezelő volt, mint mindig, de amikor megfordult, az arcán ülő kifejezéstől Shuichi szíve nagyot dobbant.
- Akkor…– alig tudta kipréselni a szavakat – akkor mégis velem jössz?
A Yuki arcán ülő szenvedő kifejezés mindent megmagyarázott.
- Velem jössz! - Shuichi rávetette magát a szeretőjére, amivel sikerült mindkettejüknek a földre kerülniük. Egyszerre sírt és nevetett. – Velem jössz! Velem jössz! Várj, mi? Tényleg jössz? Akkor miért mondtad állandóan, hogy nem jössz, te utolsó szemét? – bokszolt bele Yuki vállába.
Rég hozzászokva Shuichi villám módjára cikázó hangulatváltozásaihoz, magához szorította a fiút és hangját meghazudtoló gyengédséggel kezdte csitítani.
- Emlékszel a dolgokra, amiket inkább megtennék, minthogy veled menjek?
- Még szép, hogy emlékszem! A legtöbb eléggé undorító volt, amúgy. – hajtotta fejét Yuki mellkasára.
- Hát, gondolkoztam rajta és…
- És?
- Mindenképpen kimondatod velem, ugye?
Shuichi bólogatott.
- Gondolkoztam rajta – ismételte, Shuichi hajába suttogva a szavakat – és úgy döntöttem, inkább elmegyek arra az átkozott turnéra, minthogy a zavaró jelenléted nélkül éljek egy hétig, legfőképpen nem fél évig.
Shuichi felnézett a férfira és elmosolyodott. Klasszikus. Hiába volt Yuki szentimentális, még mindig kellemetlennek nevezte őt.
- Te az én nyűgöm vagy – tette hozzá a férfi.
És Shuichi úgy döntött, ezt még eltudja fogadni.
Gyors mérlegelés után arra jutott, hogy itt az idő újra megpróbálkozni a második taktikával…
Szerző: Castalia
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült.
Felhívás: ha esetleg van valami óhajod/sóhajod/kérésed a jövőbeli fordításokkal kapcsolatban, a blogomon találsz egy szavazást baloldalon, az archívum alatt. Használd belátásod szerint :)
- Légysziiiiiiii, Yuki! Nagyon szépen kérlek!
- Nem.
Shindou Shuichi a kanapé előtt térdelt, kezei összekulcsolva, tekintetét szőke szeretőjére szegezve. A Bad Luck néhány héten belül féléves világkörüli turnéra indul, és Shuichi szinte repesett az örömtől, amikor megtudta, hogy Yukit is magával viheti.
Most már csak meg kellett győznie Yukit, de gyanította, hogy nem lesz könnyű dolga. #1. Taktika: könyörgés – nem tűnt célravezetőnek. Yuki a tévét bámulta, és Shu csak annyit ért el, hogy vinnyogásával elnyomta a bemondó hangját. Úgy tűnt, nem volt elég hangos vagy kitartó.
Nem volt mit tenni, mint újra próbálni.
- Léééé –
Egy díszpárna vágódott az arcába.
- Inkább nyalnék tisztára minden taxit Tokióban – Yuki kikapcsolta a tévét, és bemasírozott az irodájába.
Shuichi magához ölelte a finom anyagú szarvasbőr párnát, és bámulni kezdte az üres helyet a kanapén. Eszébe sem jutott, hogy feladja – amúgy sem volt túl sok esély, hogy Yuki bedőljön egy nyílt húzásnak.
- Vajon mivel kéne legközelebb próbálkoznom? – motyogta.
o-o-o-o-o-o
- Yuki, itthon vagyok!
A kiáltás szinte megrázta az apartman csöndbe burkolózó falait, a szélesre tárt ajtó visszapattant az ütközőről, amit pontosan az ilyen akciók miatt szereltek fel. Yuki megrázta a fejét, és rákattintott a „Mentés” billentyűre a laptopján. Tudta mi következik, és csak arra volt ideje, hogy elnyomja a cigarettáját és arrébb gördüljön székével az asztaltól.
Néhány másodperccel később egy elmosódott, színes energiabomba száguldott végig a szobán, és vetette magát az író ölébe. Habár Yuki mindig berzenkedett a heves üdvözlésektől, azért a karjait kedvese köré fonta. Csak azért, hogy tudod, megvédje magát a… öö, attól, hogy elveszítse az egyensúlyát és leessen. Így igaz.
Felkészült Shuichi napi beszámolójára, és hátradőlt. Szemei nagyra nyíltak, ahogy Shuichi a tarkójára fűzte ujjait és közelebb húzta magához, aztán egy pillanattal később már csak a sürgető, mohó, enyhén eper ízű ajkakat érezte, ahogy a száját kóstolgatják. Vékony derekánál fogva magához vonta a fiút és ugyanolyan hévvel válaszolt. Az eset kissé váratlanul érte, de eszében sem volt panaszkodni.
Néhány túlfűtött perccel később Yuki több mint kész volt Shuichit a hálószobába cipelni. De ahogy hátratolta a székét az énekes szemérmesen hátrahúzódott. Yuki összeráncolta a homlokát, alig tudta kivárni, hogy kiderüljön hova vezet ez az egész. A srác ajkán ülő pajkos mosoly nagyszerű dolgok beharangozója volt.
- Nem fog ez hiányozni, ha nem találkozunk hat hónapig? – kérdezte Yuki bőrét cirógatva ajkával. A következő percben a kezek elengedték a csípőjét és ő teketória nélkül a földre zuttyant.
- Már mondtam, hogy nem – morogta Yuki felbőszülten. – Inkább felvennék egy kaktusztüskékkel bélelt öltönyt, minthogy elmenjek arra a turnéra.
Átlépett Shuichi felett és elhagyta a szobát. Shu hason fekve maradt a földön, állát tenyerére fektette.
- Fene, azt hittem ez működni fog.
#2. Taktika: csábítás, megvétózva.
Néhány pillanat múlva meghallotta a víz csobogását a zuhanyzóból. Nos, úgy látszik a technikája nem volt egészen hatástalan. Elégedetten elvigyorodott, és elkezdte tervezni a terv következő fázisát. A kanapéról.
o-o-o-o-o
Néhány nappal később úgy tűnt, Yuki ingerültsége alább hagyott. Megengedte, hogy Shuichi visszatérjen hozzá az ágyba, és most együtt vacsoráztak.
Shuichi megvárta míg legalább az étkezés felén túl vannak – nem merte megkockáztatni egy éhes Eiri Yuki haragját – aztán megtette ajánlatát.
- Yuki? – szólította meg a férfit.
- Mi van? – nézett fel az író óvatosan.
- Ha eljössz a turnéra, adok neked ötven… nem, száz csókot mindennap – villantotta rá Shuichi a legmegnyerőbb mosolyát.
Nem úgy működött, ahogy várta volna: Yuki öklendező hangot hallatott, amikor a szájához emelte a kávéscsészéjét.
- Kérlek, éppen enni próbálok.
Az énekest nem lehetett elrettenteni.
- Rendben… akkor megígérem, hogy egyszer sem foglak piszkálni a dohányzás miatt.
- Mintha ez egyszer is visszatartott volna – felelte Yuki tele szájjal, szemeit forgatva.
E tény igaz volta megakasztotta Shuichit, de aztán tekintete felragyogott.
- Amikor visszajövünk egy évig én fogok mosogatni!
- Jobb szeretem a tányérjaimat egyben.
- És mosni is én fogok!
- Nem engedhetem meg magamnak, hogy újra pótoljam az egész gardróbomat.
- Abszolút csendben leszek, amikor írsz. Sőt, mindenki más is csendben lesz!
- Na persze, majd el is hiszem.
- Elmegyek veled a könyveidet népszerűsítő turnékra!
Yuki megborzongott: gondolataiban Shuichi feltűnt egy öltönyös partin, alaposan megszorongatta, aztán beállt énekelni a jazz kvartetthez.
- Kösz, nem – felemelte az evőpálcikáját. – Nézd. Inkább fognám ezt a pálcát, bedugnám a fülembe egészen addig, amíg el nem érném vele az agyat, aztán erősen megcsavarnám.
Szemléltetés végett felkapott egy darab szezámmagos csirkét, meglóbálta Shuichi előtt, aztán egyenesen a szemébe bámulva bekapta a falatot.
Shuichi kissé elzöldült. Az a baj az írókkal – állapította meg magában – hogy túl grafikus módon fejezik ki magukat. Kimentette magát az asztaltól és a mosogatóba rakta a tányérját. Ahogy kilépett a helyiségből, meghallotta Yuki győzedelmes nevetését.
#3. Taktika: alkudozás, minden tekintetben megbukott.
o-o-o-o-o
Három nappal a turné előtt Yuki felnézett a monitorról, ahogy Shuichi bemasírozott a szobájába és egy széket tolt az íróasztala elé. Beletörődő sóhajjal mentette el aznapi munkáját, összecsukta laptopját, aztán várakozva hátradőlt székében.
Eközben Shuichi üzletember-stílusban helyezkedett el az ülőalkalmatosságon. Rájött, hogy ha sikert akar elérni, ideje hadba állítani minden erejét, mielőtt még kifutna az időből. Ugyanis Yuki teljesen figyelmen kívül hagyta #4-6. Taktikáját: duzzogását, levertségét, mogorvaságát. Ez alkalommal nem kertel.
Ujjait összefonta az ölében.
- Nézd, azt hiszem mindketten tudjuk miért vagyok itt – mondta, és igyekezett tónusával hangsúlyozni profizmusát.
- Igen – válaszolt Yuki cigarettára gyújtva. – A nem megfelelő születésszabályozás miatt.
Shuichi nem foglalkozott a megjegyzéssel. Nem fogja hagyni, hogy Yuki eltántorítsa a tervétől.
- Azt akarom, hogy gyere velem. Végiggondoltam az összes fő ellenvetésedet, és azt hiszem sikerült mindre megoldást találnom. Először is: a munkád nem szempont. Laptopot használsz és hallottam, amikor azt mondod a nővérednek, hogy akárhol tudsz dolgozni. Nem igaz?
Yuki felvonta a szemöldökét a Shuichira annyira nem jellemző stílustól, de lassan bólintott.
- Másodszor: K biztosított róla, hogy kényelmes körülmények között fogunk utazni. Egy luxusbusz fog rendelkezésünkre állni hálókamrákkal, konyhával és rengeteg hellyel, ahol dolgozhatsz. Hosszabb megállókra természetesen szállodát foglaltattunk.
- Tohma leckéket ad neked? – kérdezte Yuki gyanakodva.
- Kérlek, előbb hadd fejezzem be, aztán megvitatjuk a kérdéseidet – mondta Shuichi mesterkélten. Igazából Suguru volt, de ezt egy millió év alatt sem szeded ki belőlem, Yuki. Érdektelen álarca mögött nagyon is élvezte Yuki reakcióit – még sosem próbált ilyen dolgokat szeretőjén.
Az író levette a szemüvegét, és megdörzsölte az orrnyergét.
- Rendben, folytasd csak, legyen ahogy akarod… csak tudasd, amikor Shindou Shuichi újjászületik a testedben.
- Köszönöm. – alig tudott elnyomni egy nevetést. De túl sokat gyakorolt, hogy ilyen könnyen összedöntse az újonnan kialakított képet magáról.
- Harmadszor: ha aggódsz, hogy nem jut elég időd az írásra miattam, ez egy Bad Luck turné, nem vakáció. Mindenkinek rengeteg tennivalója lesz, – beleértve engem is – hogy akár csak egy hajszálnyit is zavarhassunk.
Semmi válasz.
- Legvégül: ez remek lehetőség lenne számodra az utazgatáshoz. Hiszen magad mondtad, hogy nem sokat voltál Japánon kívül, New Yorkot leszámítva. Személy szerint úgy gondolom, egy írónak igenis fontos, hogy szélesítse a látókörét. Ez a turné jótékony hatással lenne a munkádra! – fejezte be Shuichi.
- Ennyi? – nyitotta ki Yuki egyik szemét.
- Igen! – felelte Shuichi, kezével elkeseredetten hadonászott – Yukiiii! Még csak nem is figyeltél!
Tudatára ébredt előbbi botlásának és összefűzte kezeit maga előtt.
- Khm. Úgy értem… igen, szeretnél hozzáfűzni valamit a témához?
Ezúttal Yukinak kellett uralkodnia magán, hogy elnyomjon egy nevetést. Nagyobb rutinja révén csak egy halvány mosoly tűnt fel a szája sarkában.
- Csak egy valamit.
- Igen?
- Inkább szabadulnék meg az összes bőrömtől egy sajtreszelő közreműködésével.
Shuichi kinyújtotta a nyelvét barátjára, aztán haragosan kiviharzott a szobából, még a széket is felborította maga után. #7. Taktika: logika, kihúzva.
Yuki néhány percig bámult utána és hallgatta a zajokat, ahogy Shu végigtrappolt a lakáson. Amikor felharsant egy napi sorozat főcímdala a tévéből, felhajtotta a laptopját, feltette a szemüvegét és visszatért a munkájához.
o-o-o-o-o
Shuichi leverten vonszolta haza magát másnap. Mindent megpróbált amit csak tudott, de Yukit képtelenség volt meggyőzni. Kénytelen lesz beletörődni… ahogy abba a hat hónapig tartó Yuki-mentes létbe is. Már a gondolattól is majdnem elsírta magát.
- Remélem, legalább párszor meglátogat majd – sóhajtotta, ahogy elfordította a kulcsot a zárban. A legtöbbet kell kihoznia a még előttük álló két napból. Talán ki tudja csalogatni Yukit a dolgozószobájából, hogy elmenjek vacsorázni vagy moziba.
A nappali üresen tátongott, de éppen erre számított. Pár pillanatig tétovázott a bezárt ajtó láttán, de aztán a kint maradás mellett döntött. Ideje elkezdenie pakolni, és ha most Yuki úgy viselkedne vele, mintha semmi fontos nem történne… nem biztos, hogy kordában tudná tartani érzéseit.
Csüggedten vánszorgott a hálóba.
És majdnem kiugrott a bőréből, amikor a sarkon túl egyenesen Yukiba ütközött.
- Au! Yuki! Azt hittem az irodádban vagy! – kapaszkodott Shuichi drámaian a szekrénybe, hogy lenyugtassa vadul dübörgő szívét.
A másik férfi meg sem rezzent.
- Nem vagyok – felelte. – Szép köszöntés, mondhatom.
Shuichi kidülledő szemekkel figyelte a férfi kezében fekvő, precízen összehajtott inget, aztán az ágyra helyezett nyitott bőröndöt. Majdnem teljesen tele volt, leginkább azzal, amit Yuki gardróbjának a felének lehetett nevezni. Mi folyik itt?
- Um… Yuki? – kérdezte hezitálva Shuichi, még csak reménykedni sem mert, pedig Yuki éppen újabb adag ruhát csomagolt a legközelebbi kofferbe. – Mit csinálsz?
- Csomagolok, tökfej. Azt ne mondd, hogy most már nem csak süket, de vak is vagy.
A hangja ugyanolyan gúnyos és lekezelő volt, mint mindig, de amikor megfordult, az arcán ülő kifejezéstől Shuichi szíve nagyot dobbant.
- Akkor…– alig tudta kipréselni a szavakat – akkor mégis velem jössz?
A Yuki arcán ülő szenvedő kifejezés mindent megmagyarázott.
- Velem jössz! - Shuichi rávetette magát a szeretőjére, amivel sikerült mindkettejüknek a földre kerülniük. Egyszerre sírt és nevetett. – Velem jössz! Velem jössz! Várj, mi? Tényleg jössz? Akkor miért mondtad állandóan, hogy nem jössz, te utolsó szemét? – bokszolt bele Yuki vállába.
Rég hozzászokva Shuichi villám módjára cikázó hangulatváltozásaihoz, magához szorította a fiút és hangját meghazudtoló gyengédséggel kezdte csitítani.
- Emlékszel a dolgokra, amiket inkább megtennék, minthogy veled menjek?
- Még szép, hogy emlékszem! A legtöbb eléggé undorító volt, amúgy. – hajtotta fejét Yuki mellkasára.
- Hát, gondolkoztam rajta és…
- És?
- Mindenképpen kimondatod velem, ugye?
Shuichi bólogatott.
- Gondolkoztam rajta – ismételte, Shuichi hajába suttogva a szavakat – és úgy döntöttem, inkább elmegyek arra az átkozott turnéra, minthogy a zavaró jelenléted nélkül éljek egy hétig, legfőképpen nem fél évig.
Shuichi felnézett a férfira és elmosolyodott. Klasszikus. Hiába volt Yuki szentimentális, még mindig kellemetlennek nevezte őt.
- Te az én nyűgöm vagy – tette hozzá a férfi.
És Shuichi úgy döntött, ezt még eltudja fogadni.
Gyors mérlegelés után arra jutott, hogy itt az idő újra megpróbálkozni a második taktikával…
Subscribe to:
Posts (Atom)