Csak ne félj

Csak ne félj


Szerző: DarkFireFox8907
A fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével készült.
Időpont: egy évvel azután, hogy Yuki visszatér New Yorkból.
Ha nem ismered az animét, itt egy kis vizuális forrás:http://photobucket.com/images/shuichi%2520yuki/




- Kölyök, mi bajod van?

- Ne hívj kölyöknek, seggfej!

- Mondd el, min húztad így fel magad.

Shuichi ökölbe szorított a kezét, ahogy Yuki a falnak lökte. Összerándult, ahogy a férfi az arcához emelte a kezét. Az énekes elszégyellte magát a kedvese tekintetében tükröződő fájdalom láttán, és a keményfa padlót kezdte szuggerálni.

Egy pillanatig egyikőjük sem mozdult, habár Shuichi érezte a férfiből hullámokból kitörő haragot, ahogy közelebb hajolt hozzá, és a fülébe suttogott:

- Kétlem, hogy jó hatással lesz az egészségemre, ha iszonyúan felmérgesítesz – mormolta azon a lélegzetelállító hangon, amit Shu annyira imádott. Remegni kezdett, ahogy Yuki megcsókolta a nyakát, hogy megnyugtassa.

Shuichi még mindig a padlót bámulta, és Yuki hátrahajolt, hogy szemügyre vegye fiatal szeretőjét.

- Nézz rám, kis hülye.

A másik felkapta a fejét, az ametiszt színű szemekben annyi megbánás látszott, annyi ki nem mondott bocsánatkérés…

- Sajnálom – suttogta, ahogy újra lehajtotta a fejét és néhány tincs a szemébe hullott.

Az arany szemek ellágyultak, és Yuki félresimította a selymes tincseket a fiú arcából.

- Nem te vagy az ok, amiért vissza kellett mennem a kórházba – nyugtatta meg az énekest, és közelebb hajolt, hogy megcsókolja.

Shuichi reakciója meglepte az írót, ugyanis egy pillanat múlva már ő kenődött fel a falra, és hagyta, hogy Shuichi habzsolja a száját. Úgy csókolta, mintha mindent be akarna pótolni, ami a tegnapokból kimaradt, és mintha nem lenne holnap, hogy rendbe hozza a dolgokat. Amikor a csók megszakadt, a fiú szerelme mellkasára fektette a fejét.

- Sajnálom – mondta újra, ahogy Yuki a hajába túrt.

Yuki a fejére támasztotta az állát, és elmosolyodott, amit Shu nem láthatott. Aztán újra átváltott komoly énjére, amikor az énekes hozzáfordult.

- Ígérd meg, - mondta Yuki mély hangon – hogy többé nem próbálsz meghátrálni tőlem.

- Ígérem! – bólogatott Shuichi, hogy megpecsételje fogadalmát.

- Most már elmondod, mi zavart?

Shuichi újra Yuki mellkasának dőlt és motyogott valami érthetetlent.

- Hm? – szűkült össze Yuki szeme, és megbökte a kölyköt.

- Már úgyis kitaláltad – nevetett Shuichi és egy puszit nyomott a férfi orrára. – És már jól vagyok.

Yuki annyiban hagyta a dolgot, és jó ideig csak álldogáltak ott, egymást átölelve. Amikor Shuichi ásított egyet, Yuki az ölébe kapta és a hálószobába vitte. Letette az ágyra, melléfeküdt, és a fülébe súgta:

- Csak ne félj.

- Soha többé… - motyogta Shuichi félálomban. Yuki közelebb vonta magához kedvesét, aztán hagyta, hogy az álom őt is elragadja.